Magyar Egyház, 1929 (8. évfolyam, 9-12. szám)

1929-12-01 / 12. szám

2U Ez az Egyház vetette belé először az amerikai magyar köztudatba, hogy ha élni akar, ha nem akar idő előtt elpusz­tulni, akkor életét öncélúvá kell tennie. Ez az Egyház volt az elmúlt öt esz­tendő alatt az amerikai magyar egység legodaadóbb szószólója és munkálója. S hogy az amerikai magyarság szervezke­dése, Trianon elleni csatasorba állása Buffalo óta megindult, az igen nagy mértékben ennek az egyháznak is köszön­hető, amely eddigi fennállása alatt min­den becsületes magyar ügyet támogatott, előbbre segitett és ezt akarja a jövő­ben is cselekedni. Tények alapján állítjuk, hogy az amerikai magyarságban megindult bom­lási processzusnak a Független Egyház vetett gátat, amely a maga tiszta, ön­zetlen, mozgékony magyarságával a ma­gyar ügy mellé állásra kényszeritett olyanokat is, akiknek inkább a magyar ügy bukása lett volna személyes ér­dekük. Nem utolsó eredményként mutatha­tunk arra sem, hogy amerikai szegényes közéletünkbe ez az Egyház behozott egy sereg magyar református papot, akik közül ugyan egynéhány, az erőtelenek és gyen­­gehitüek, az olvasztókemence törvénye szerint mint salak, elválasztattak, de a megmaradott szilárd jellemüeket csak an­nál acélosabb magyar reformátussá és komolyabb magyarrá kovácsolta a magyar református egyházi és magyar érdekekért immár több mint egy félévtized óta vi­­vott szakadatlan harc. Hasonlóképen eredmény az európai viszonylatban is helyét az elsők között megálló lapja a “Magyar Egyház”, amely az amerikai magyar közéletben, de sokak előtt Európában is egy különösnek tetsző hangot ütött meg mindjárt megindulása­kor: a makulátlan becsületességnek, a magyar református vallás iránti mind­haláig tartó hűségnek s a magyar faj jobb életre rendeltségébe vetett hitnek olykor-olykor kíméletlen őszinteségü hang­ját. A magyar református vallás ellen­ségei azzal szokták vádolni ezt a AJÁNLHATÓ PERTH AMBOYI CÉGEK: Telefon Perth Amboy 1712 MITRUSKA JÁNOS Magyar Temetkezési Vállalkozó 681 CORTLAND ST„ PERTH AMBOY Phone Perth Amboy 702 ZYLKA MIHÁLY Temetésrendező és Balzsamozó 511 STATE ST., PERTH AMBOY, N. J. Ha taxire ran szüksége, hivja fel Perth Amboy 2200-t Éjjeli és nappali szolgálát. YELLOW CAB COMPANY Illés Sándor elnök Phone Perth Amboy 14+4 STERN JÓZSEF MAGYAR SZABÓ. Ruhát tisztit és vasal. Uj ruhákat készit. Papi ruhákat is. 347 SMITH ST., PERTH AMBOY, N. J. Telefon Perth Amboy 1193 S. SECOND ST. COAL CO. Bacskay József, elnök Magyar Szén és Fakereskedő 137 — 2nd ST., PERTH AMBOY, N. J. WILLIAM STRUVE & SONS Virágkereskedők Virágdiszitést végez, pálmákat, cserepes virágokat és csokrokat árul. Phone: 684 355 LAURIE ST., PERTH AMBOY EUGENE BOROS !lti Sirkő-Raktára. — Nagy választék minden­féle granite és márvány síremlékekben. I 680 AMBOY AVENUE — Phone: 1523 ! PERTH AMBOY, N. J. Phone Perth Amboy 1548-R SZILÁGYI MIKLÓS Magyar építési vállalkozó 412 ALPINE ST, PERTH AMBOY, N. J.

Next

/
Thumbnails
Contents