Magyar Egyház, 1929 (8. évfolyam, 9-12. szám)
1929-12-01 / 12. szám
21 lapot, bogy “durva és darabos”. Ha azt értik alatta, hogy irtózik a semmit mondó csillogó szavak halmozásától vagy ami még rosszabb, színes, kígyó természetű szavakkal a valótlanságnak a való mezébe való öltöztetésétől, hogy nem osztja ama hírhedt talián sok követőre akadt felfogását, amely szerint a szavak arra valók, hogy velők elrejtsük gondolatainkat : akkor igazuk van. És ez a vádjuk a mi számunkra dicséret. Hogy azonban erre a hangra, vagy “modor”-ra a valóságban igen nagy szükség van, bizonyítja az a hatalmas olvasó tábor, amelynél nagyobb igen kevés magyar református egyházi lapnak van. Amerikai szempontból vizsgálva az elmúlt félévtized eredményeit, legelőször arra a tényre kell rámutatnunk, hogy vasárnapi gyülekezeteinknek átlag egyharmadát az itt született ifjúság alkotja. Igen érdekes eredmény ez, mert hatalmasan megcáfolja a Tiffini Egyezmény kierőszakolásánál is egyik döntő érvvül felhasznált állítást, hogy a második nemzedék magyar református és magyar szempontból is menthetetlenül elvész és akkor mi lesz a magyar gyülekezetekkel? És ime itt van a Független Egyház immár öt éves cáfolata. A második nemzedékkel nincs semmi nagyobb baj. Sőt még a harmadikkal sem lesz. Ha mi ifjainknak fel tudjuk — már pedig fel tudjuk! — mutatni a hősök vallását, a magyar református vallást a maga erejének, tisztaságának és igazságának teljességében, akkor mi azt az ifjúságot örökre megnyertük. Hiszen az ifjúság ideális: szépséget, igazságot, erőt keres, tetteket vár, hősimádó. És mert mindezt megleli a Független Egyházban, mikor szüleinél a komoly öntudatos vallásosságot s szinte erejökön felüli áldozatkészséget látja: az egyházban való megtartásuk s a magyar faj iránti szeretetök felébresztése nem lehet megoldhatatlan probléma. Azután eredményként kell elkönyvelnünk azt is, hogy az amerikaiak végre az igazi oldalokról is megösmerték a magyar reformátusokat. Az első kivándorlókról, egy csatlakozott kiadvány tanúsága szerint az amerikaiak “azt hitték, a magyarok pogányok, mert nem látták őket templomba járni”. Mikor aztán a különböző amerikai felekezetek félig, vagy félig sem müveit s lelkészi képesítés nélküli misszionáriusaikkal “missziót” kezdtek az általuk “pogányok”-nak gondolt magyarok között, akkor rájöttek, hogy a magyarok keresztyének ugyan, de “koldusok”, mert velők tartatják el papjukat és egyházukat. És ez az állapot nagyon sokáig tartott. Egészen addig, amig a Független Egyház meg nem alakult. Azóta megtanulták az amerikaiak is, hogy a magyarok sem nem pogányok, sem nem koldusok, hanem olyan keresztyének, akik ha vallások szerint imádhatják Istenüket, egyházukért legalább annyit, ha nem többet áldoznak, mint ők. Az igazi amerikai szellem megértéséről tesz tanúbizonyságot a Független Egyházban az, hogy munkájában semmiféle külső segítséget nem kér és nem fogad el egyetlen más felekezettől sem. És bár botorul és meggondolatlanul Amerika ellenességgel vádolják a csatlakozottak, a tények azt bizonyítják, hogy épen azért, mert ez az Egyház valóban magyar református és mert szereti azt a fajt, amelyből tagjai származtak, mert Amerikának a legnemesebb és legmagasabb tipusu embert, a maga lábán járni tudó és akaró, igazán vallásos nemes ügyért áldozatos, a függetlenséget-szabadságot szerető és ezt megbecsülő magyar református vallásu keresztyént adja, épen azért ez az Egyház izig-vérig, a szó legnemesebb értelmében vetten amerikai is. íme öt év eredménye, az első “ébenháézer”, ameddig elsegitett az Ur. Vajha a másik öt esztendő lenne eredményekben és áldásokban még sokkalta gazdagabb az Urnák dicsőségére! Daróczy Sándor. Végrendeletében EMLÉKEZZÉK MEG EGYHÁZÁRÓL, mely elhalt alapítóiról és jótevőiről sosem feledkezik meg.
