Magyar Egyház, 1929 (8. évfolyam, 9-12. szám)
1929-09-01 / 9. szám
, 14 “INKÁBB LEGYENEK KOLDUSSZEGÉNYEK...” Mi, a Független Amerikai Magyar Református Egyház hivei és papjai, egyáltalában nem vagyunk hozzászokva ahoz, hogy sok áldozatot kivánó mozgalmunkat akár Amerika, akár az óhaza református egyházi lapjai elismerő nyilatkozatokkal kényeztessék vagy csak támogassák is. Föltehető, sőt várható, hogy még mindig jelentős időnek kell eltelni addig, mig református egyházi lapjaink és mértékadó köreink még világosabban ráeszmélnek az amerikai független egyházi mozgalomban rejlő hatalmas vallás-erkölcsi és nemzeti erő jelentőségére. Mozgalmunk meginditásakor már tökéletesen tisztában voltunk azzal, hogy “nagy fába vágtuk a fejszét” és kemény munkát fog jelenteni számunkra az ellenállás és előitéletek görcsein való diadalmas keresztülhatolás. De azzal is, hogy végeredményében a munka sikerülni és az idő bennünket igazolni fog. Éppen ezen meggondolások következtében nem törődtünk túlságosan sokat a gáncsoskodásokkal s az élénkbe tornyositott legnagyobb akadályok láttán sem adtuk fel a reménységet az előrehaladásra. És nem is adjuk fel. Nehány hónappal ezelőtt amerikai elvált-testvéreink (a reformed és presbyterian churchbeliek) egy sok oldalas “Tájékoztató”-val elszánt rohamot intéztek az óhazai Egyetemes Konvent és általában az óhazai református közvélemény vára ellen azzal a céllal, hogy azt a maguk számára s az általuk üdvözítőnek tartott Tiffini Egyezmény érdekében vegyék be. Mi egy lépést sem tettünk, hogy ezt a rohamot már futtában meglankasszuk. Ha jól emlékszünk, egy szerkesztői üzenetben bátorkodtunk csupán annyi megjegyzést tenni a rohamra, hogy nehezen hiszünk az “eltájékoztatás” sikerében. Tudtuk ugyanis azt, hogy a fák nem nőhetnek az égig s nem tarthat már sokáig az az állapot, melyben a nagy szeretet köpenye alatt büntetlenül lehet egy, a maga lábán járó, a maga emberségéből, hitéből és áldozatkészségéből élő, becsületes egyházi alakulatot, a Független Amerikai Magyar Református Egyházat, egy igen kétes értékű “amerikai kapcsolat” kedvéért sárbarángatni. A magunk igazának és erejének teljes tudatában, emelt fővel vártuk a nagy lendülettel indított roham eredményét. Nos, a roham úgy látszik most sem sikerült. Sem az Egyetemes Konvent, sem az óhazai közvéleményt reprezentáló lapok nem írták alá azt a passzust, mely megtagadtatni szerette volna Egyházunktól még az erkölcsi alapot is. A maximum, amit idegen egyházi testekbe kebelezett elvált-testvéreinknek elérni sikerült, az a különben csak magánjellegű nyilatkozat, melyet egy Amerikát járó kiváló magyarországi főpap tett a napokban, s mely lényegében igy hangzik: ne várják tőle, hogy a függetlenek ellen nyilatkozzék, mert azoknak joguk van a szervezkedésre s ebben őket megakadályozni nem lehet és a magyarországi Egyháznak nincs is ilyen szándéka . .. Ez pedig majdnem a homlokegyenest ellenkezője annak, amit ők vártak. Még furcsább sors érte a nagy garral behirdetett “Tájékoztató”-t az óhazai egyházi lapok részéről. Azoknak félénk része tökéletesen elhallgatta a röpirat megjelenését, óvatosabb része egyszerűen kommentár nélkül említette meg, hogy ilyen is megjelent, őszintébb része pedig egyenesen megírta, hogy “nem mind arany, ami fénylik” a tiffini egyezmény körül. Nincs elegendő helyünk arra, hogy ezeket a lapvéleményeket mind leközöljük. Nem is célunk az, hogy a magunk hittel vallott igazságait mások tanúságtételei által támasszuk alá. Mi magunk szoktunk és szándékszunk a jövőben is bizonyságtételeket tenni ott, ahol arra szükség lesz. Érdekesnek tartjuk azonban egy olyan egyházi újságnak a “Tá
