Magyar Egyház, 1928 (7. évfolyam, 1-12. szám)

1928-04-01 / 4. szám

5

való kisajátításától, egyházi vagyonok elperelésétől sem riadtak vissza a Tiffini Egyezmény erőszakos elfogadtatásánál. Mint jellemző adatot az emlékirat aláíróinak megbízhatóságára megemlítjük azt, hogy a négy lelkész közül, akik eredetileg a magyarországi református Egyház szolgálatában állottak, háromtól van Egyházunk birtokában saját kezük által adott Írásbeli bizonyíték arra, hogy a Tiffini Egyezményt ellenezték, s csak kényszerből fogadták el! Kell hivatkozzunk itt Főtiszteletü és Méltóságos Baltazár Dezső püspök urnák első látogatása alkalmával Amerikából való kitiltatására, amelyet, amint ezt birtokunkban levő Írásbeli adatok bizonyítják, csatlakoztató “magyar református” lelkészek hajtottak végre, amerikai missziói emberek támogatásával egyenesen azon az alapon, hogy a püspök ur látogatása felboríthatja a Tiffini Egyezmény elfogadtatása által létrehozott helyzetet. Az emlékirat aláíróinak azon állítását tehát, hogy az egyházak örömmel fogadták a Tiffini Egyezményt, mint a valóságnak homlokegyenest ellenemondót, a leghatározottabban visszautasítjuk mindazokkal a további állításokkal együtt amelyeket, mint feltételre, az emlékirat erre alapit.

3. Az emlékirat felsorolja azokat az áldásokat, amelyek a Tiffini Egyezmény elfogadásából származtak az amerikai református magyarság életére. Le kell hogy szegezzük azt a tényt, hogy az esetben, ha a Tiffini Egyezmény elfogadtatására tett ígéreteknek csak egy századrészét beváltották volna az ígéreteket tevő tényezők, már akkor valóban áldásokról lehetne beszélni az Egyezménnyel kapcsolatban. Mert ígéretekben nem volt hiány. Az Isten Igéje hirdetésének szent helyén igértetett Magyarország megmentésétől kezdve le a lelkészi nyugdijakig minden. Az első ígéret épenugy teljesitetlenül maradt, mint az utolsó, hogy a hasonló sorsra jutott közbeesőkről semmi említést ne tegyünk. Ilyen körülmények között az emlékirat nagy vívmányok gyanánt sorolja fel a következőket :

a) a magyar nyelv használata, amit természetesen még nagyon korai lenne, használatból kitudni;

b) utazó lelkészi állás beállítása. Csak megemlítjük, hogy a háború előtt a régi magyarországi egyházmegyék két utazó lelkészi állást tartottak fenn, anélkül, hogy azt, bármikor is, valaki nagy vívmánynak minősitette volna; s hogy továbbá Borsos István volt detroiti lelkésszel olyan egyezséget kötött a Reformed Church, hogy a detroiti egyházból a csatlakoztatás érdekébeni eltávozása ellenében élethossziglan évi háromezer dollár javadalom biztosittatik neki. Ha ilyen körülmények között, más állás nem jutván neki, utazólelkésznek neveztetett ki, ezt nem tartjuk olyan ténynek, amelyre mint vívmányra lehetne hivatkozni ;

c) a felsorolt két eset, amelyben egyházakat szétválasztottak talán vívmány gyanánt szerepelhetne az esetben, ha mindkét egyházban erős független mozgalom nem lett volna, s ezeknek a szétválasztás utján való meggyengítése eminens egyházpolitikai lépésnek nem Ítéltethetne;

d) két uj egyház szervezése olyan közönséges esemény amerikai viszonyaink között, hogy az erre való hivatkozás csak a vívmányok terén való kiáltó szükséget teszi nyilvánvalóvá. Megemlitjük, hogy Független Egyházunk, amelynek semmiféle külső segély nem áll rendelkezésére több uj egyházat szervezett ugyanazon idő alatt;

e) segédlelkészek és tanítók alkalmazásáról valóban tudunk közvetlen a csatlakozást követő időkből, amikor az egyes helyek megnyerésére ilyen állások létesítettek. Magyarországi tanító három helyen lett alkalmazva, s ezek közül egyiknek az állása beszüntettetett; a Reformed Church több magyar leányt képeztet philadelphiai angol.nyelvü diakonissza otthonában, azonban ezeknek munkássága elé, magyar református szempontból nem sok várakozással lehet nézni;

f) a Reformed Church lancasteri főiskoláján beállított magyar osztályt nem tartjuk vívmánynak. A Reformed Churchnek szigorúan önérdeke az, hogy saját nevelésű vezetőket alkalmazzon ma még magyar hajlandóságú magyar gyülekezeteibe. E tanszék felállításával minden megtétetett arra, hogy magyarországi lelkészek az amerikai missziós egyházakból kizárassanak. Dacára a Tiffini Egyezményben lefektetett viszonossági elvnek, magyarországi lelkészek általában ki vannak zárva a Reformed Church magyar egyházaiból, s mindössze egy alkalomról tudunk, amikor egy fiatal óhazai lelkész a Reformed Church egyik egyházában alkalmazást nyert. Ezzel szemben birtokunkban van egy óhazai lelkész levele, akinek Souders missziói felügyelő azt irta, hogy szó sem lehet arról, hogy egyházaikban magyarországi lelkészeket alkalmazzanak. Hogy ez a szabály a ma még magyar egyházakat gyors elsorva