Magyar Egyház, 1928 (7. évfolyam, 1-12. szám)
1928-02-01 / 2. szám
4 ellenünk, részünkről még a harcot is természetes dolognak kell tekintenünk. Csak egyetlenegy dolgot nem tudunk megérteni: ha már harcolni akarnak, miért nem harcolnak keresztyén úri emberekhez illően? Lehet, hogy erős kifejezést használtam, de amit mondtam, bizonyitani kívánom. Memorándumot intéztek ellenünk, akik egységes, békés munkálkodásra hívtuk őket, a magyarországi ref. Egyház Konventjéhez. Noha nekünk a Konventtel semminémü szervi összeköttetésünk nincsen és nem lesz s igy joghatósága alatt sem állunk: mi nagy tisztelettel és szeretettel gondolunk anyaegyházunk legfelsőbb intéző testületére és nem lehet közönyös reánk nézve az, hogy milyen színben mutatnak be bennünket, akik a magyarországi Egyház Konventjét soha meg nem bántottuk, azok, akikről ugyanezt nem lehet megállapítani. S mi van a memorándumban ? Csak egy pontra térek ki. Azt állítják, hogy a független irányzat olyan hazafias szólamoktól irányított, hólyagszerü alkotmány, amely annak köszönhette előállását, hogy mi a németeredetü reformátusokból álló Reformed Church-öt osztráknak neveztük népünk előtt és igy tettük azt ellenszenvessé ! Nohát ez az állítás nemcsak nem igaz, hanem ugyanakkor nevetséges és ostoba is. Bizonyítsák be, hogy a független egyházba tartozó lelkészek közül van-e egyetlen egy is, aki valaha ilyen badarságot irt volna lapunkban vagy máshol, vagy mondott volna szóval? Mi a leghatározottabban utasítjuk vissza ezt a vádat, amely népbolonditó, a tömeg múló hangulatára appelálló szélhámosoknak igyekszik feltüntetni bennünket a Konvent előtt. Mi nem vagyunk annyira ostobák, hogy ne tudnánk azt, hogy a Reformed Church in the U. S. régi tagjai nem osztrákok voltak és ha osztrákok lettek volna is, a Krisztus Egyházában nincs sem görög, sem zsidó között különbség. Annyira oktalanok nem vagyunk, hogy hazug dolgokat adjunk be tények gyanánt népünknek, amikor az ellenkezőről nagyon könnyű meggyőzni őket. Vagy ott van a Bogár Lajos detroiti előadásának az a része, amely szerint mi amerikai függetlenek pénzt kértünk volna Magyarországról a mi egyházaink segitésére és ellenegyházak szervezésére. Ez nyomtatásban is megjelent a csatlakozottak lapjában. Ugyan, mit gondolnak Bogár Lajosék felőlünk? Hát azért dobattuk el népünk kezéből a mankót, hogy újra feladja a saját lábán való járást és ismét sántikálva járjon? Mikor már oda emeltük fel népünket, hogy a római és görög katholikusokhoz hasonlóan egyházait a maga erejéből és áldozatkészségéből tartsa fent, talán a mélységek felé fogunk rohanni, hogy a hitélet, az egyház iránt való érdeklődés, a vallás szeretete valljon kiszámíthatatlan károkat? Nem, mi mankót nem kértünk, nem is fogunk soha! De akkor mire való ilyen rágalmakat irni rólunk? Nem illik-e már megtanulnunk azt, hogy ha Isten országa terjesztésére vállalkoztunk, legyünk függetlenek, vagy mások kegyétől függők, csak az igazat szabad irni és szólani egymásról, és azt is szeretetben? Hogyan vélik csatlakozott testvéreink megvalósíthatónak a szebb jövőt, amely több jót, több megértést és nagyobb egységet rejteget méhében az amerikai magyar reformátusság számára, ha rólunk rágalmakat Írnak és szólanak? Azt hiszik, botor fejjel, hogy igy lehet bennünket megnyerni, igy lehet legyőzni? Nem, nem, soha! Eddig csak hitvallásbeli különbség hidalt el bennünket egymástól, de a harcmodort látva a keresztyén ethika törvényeibe vágó differenciák is kifejlődtek közöttünk. S épen ezen morális okokra tekintettel ne várják tőlünk azt, hogy mi egy közös konferencia tartásától megszédülünk, vagy attól bármi jót is várunk. Justitia, honestas et charitas ante omnia. Nánássy Lajos.
