Magyar Egyház, 1928 (7. évfolyam, 1-12. szám)
1928-12-01 / 12. szám
33 DIÁK ÉLET. — Üzenet Patakra. — Irta: Béky Zoltán. Mikor diák voltam .... Régi szép időknek hazajáró lelke ... — Emlékek, amik elvannak temetve — Óh hozz vissza nékem egy gyönyörű álmot, Amely tova siklott gyorsan hitegetve, Hozd vissza a régi szép diák világot. — Diák világ, kedves diák élet, Te búcsúzéra szóló kis harang, Válásra intő fájó bucsu-óra, Emléketek ily soká ne kisértsen, Szivembe markol minden régi hang. Egy régi nóta, amely ott elhangzott, Egy szerető szó, amit nékem adtak, Fenyők zúgása . .. patak csobogása ... Itt a messzeségben mind reám akadtak. — Köröttem lebegnek édes kedvteléssel, Simogatják arcom selymes öleléssel, Szép boldog álomba ringatják a lelkem . .. .. . Diák vagyok diák ... éppen úgy mint régen . .. CSAK CSENDESEN. Irta: Maróthy Jenő. — Ugyan hová utazik uraságod? — Errefelé van egy kis dolgom. — Besztercebányán ? — Besztercebányán is. — Kedves város......Pozsony nagyobb, Kassa büszkébb, Eperjes szilajabb, de kedvességben Besztercebánya az első. — Lehet. Én nem tudom. — Úgy van, ha mondom. Vagy hol talál még uraságod várost, ahol minden ember rokona a másiknak. A pék a cukrásznak, a cukrász a hajdúnak, a hajdú a polgármesternek és igy tovább a Topolánszky bárókig. Egy demokrácia van a világon: a besztercebányai, a többit csak a nevéért csinálták. — Uraságod talán besztercebányai? — Nem én, de laknak ott rokonaim. Várjunk csak! Nincs rokonságban uraságod Mravcsikékkal? — Dehogy vagyok. — Bámulatos! Ugyanaz az orr és szem. — M icsoda ? — Uraságodnak ugyanolyan szeme és orra van mint a Mravcsikoknak. Ne tessék ezen csodálkozni. Minden családban van valami jellegzetes vonás. Itt ez, ott az. A Mravcsikok nagyorruak és kisszemüek, mint mikor közönséges embert orron szúr a méh s a szeme is megdagad tőle.-— De a leghatározottabban állitom, hogy nem rokonaim. — Talán anyai ágon. — De kérem, se apai, se anyai ágon. — Pedig jó csehszlovákok. — Bánom is én, milyen csehszlovákok. — No, no, hiszen nem azért mondom, de amint beléptem a fülkébe s megláttam uraságodat, mindjárt megesküdtem volna rá, hogy valahonnan ismerem. — Teringettét! Hát honnan ismerhetne? — Mindjárt kiderül az is. A Mravcsikok a kis szemet a Krahulecektől örökölték. Fogadjunk, hogy uraságod rokonságban van a Krahulecékkel. — Nem találta el, uram! Semmi közöm hozzájuk! — Pedig ezek igazán derék szlovákok. — Sok derék szlovák van az ég alatt, aki nekem nem rokonom, uram. — Igaz, igaz......de az ördögbe is...... hát honnan ismerem én uraságodat? — Erre volnék én is kiváncsi. — Megván. A Mravcsik nagyapának Borsos lány volt a felesége, annak pedig Hurtay lány az anyja: innen ered a Mravcsikok nagy orra. Uraságod apai vagy anyai ágon Hurtay. — Hát iszen, ami az illeti...... — Plajoljon közelebb, uraságod:...... a Hurtayak testestül-lelkestül magyarok. — Lehetséges, uram, lehetséges. — Nem lehetséges, de bizonyos. Én már csak tudom. — Csak csendesen, uram, mert ilyen helyen a falaknak is......Hm. Hát ilyenformán......ön is......ön is az volna?
