Magyar Egyház, 1928 (7. évfolyam, 1-12. szám)

1928-12-01 / 12. szám

11

hogy ha valaki résztvesz az istenitiszteleten, Úrvacsora vétel nélkül nem távozik el. — Két esetben láttam mindössze, hogy 2—2 jelenlevő helyén ülve várta végig az Úrvacsora osztást, de azt a sok helyt divatos megbotránkoztató eljárást nem követik, hogy hátat {ordítsanak lelki nagy Királyunk szent vendégségének s szinte fölényesen távozzanak az Ur házából, maguk modván ki ezáltal bűnös s igy az Urasztalához méltatlan voltuk felett a lesújtó ítéletet.

Az Úrvacsora osztást mindig azt előkészítő hét szokta megelőzni, amelyet az előbb rajzolt buzgósággal keresnek fel minden alkalommal.

Téli hónapokban legalább egyszer tartatnak ismeretterjesztő előadások, legtöbbször egyházi, de sokszor magyar nemzeti vonatkozással. — Egyházunk hitéletének mélyítésén buzgólkodik még Nőegyletünk 34 taggal, ülésezik havonként egyszer; a Konfirmáltak Köre 16 taggal, összejönnek hetenkint egyszer, és az ifjúsági egyletünk. Sajnos, ifjakban vagyunk a legszegényebbek, alig 6—8 taggal. Ez utóbbi szomorú jelenségnek magyarázata az, hogy állandó lelkész nélkül nem lehetett őket gyermek korukban magyar nevelésben részesíteni s szórakozásukat angol iskolás társaik között keresték és találták meg. Többeket pedig elhódít közülök a nagy városok kedvezőbb kereseti lehetősége. A magyar nyelvet nem birják, igy szégyenük is magukat. Pedig szép eredményt lehet velük elérni. Múlt télen két kis színdarab betanításával négyen is megtanultak magyarul olvasni. Fényes bizonyságául annak, mit jelent itt az állandó lelkészi állás magyar nemzeti szempontból is.

A hét utolsó napján, szombaton folyik még az egyházi életnek a jövőt illetőleg talán a legfontosabb és egyben legáldottabb munkája, a gyermekek hit és magyar nyelvbeli nevelése és oktatása. Az itteni nyilvános iskolákban, mint tudjuk, a hittan oktatása nincs bevezetve, az állam a felekezetekre bízza azt és ép azért, hogy a felekezetek ezt, az állam szempontjából is nagyon fontos erkölcs nemesítő munkát végezhessék, egy napot, a szombatot a felekezetek rendelkezésére bocsátja. Ezt a napot használjuk fel a legáldottabban mi is. A vallásos ismeretek, ima, ének tanítása mellett magyar nyelvünk szépségeinek elsajátitásábán és magyar hazánk történetének, földrajzának megismertetésén fáradozunk. Ugyanezt végezzük még a nyári magyar iskolában. A nagy vakációból, ami itt 3 hónap, 6-8 hetet valóban ellopunk gyermekeinktől, csakhogy Istenünk és magyar hazánk iránti szeretetet, ragaszkodást belecsepegtessük már a gyermeki lélekbe, mert — szomorú példa épen az ifjúságunk helyzete — 18 éves koron túl már ezt tenni késő, akkor — ha előbb nem foglalkoztunk velek — már elvesztek magyarnak és jó reformátusnak lenni.

Egyházunk hitéletének végül állandó őre s anyagi ügyeinek hü gondozója, a havonként ülésező, 4 tisztviselőből és 12 rendes tagból álló egyháztanács. E szám egy kissé soknak tűnhetik föl, de célszerű, mert fokozza az egyháziélet iránti érdeklődést és növeli a buzgóságot.

Az eddig vázolt éber hitélet mögött nem marad el az anyagiakban való hü sáfárkodás sem.

De hát beszéljenek ismét maguk a számok.

Az 1927-ik évi vasárnapi névtelen perselypénz kitett 420 dollárt. — Hat urvacsorai alkalommal borítékokban tett adományok összege volt 350 dollár. Külön Isten dicsőségére szánt adomány 150 dollár. — Tagdijakból, családosok havonként 2, magánosok 1 dollárt fizetve, bejött 430 dollár. Nőegyletünk karácsonyi ajándéka volt 200 dollár. Már ez maga másfél ezer dollár. Csaknem minden hónapban valami címen tartott összejövetel: ismeretterjesztő előadás, tea estély, színi előadás, bazár, nyári piknik, névesték jelentenek átlag havi 50, tehát évi 600 dollárt. Szándékosan emelem ki ily részletesen bevételi forrásainkat, mert otthon szeretik hiresztelni rólunk, hogy mi függetlenek bevételeinket összetáncoljuk, holott az igazság az, hogy összbevételünk 5%-át se teszi