Magyar Egyház, 1928 (7. évfolyam, 1-12. szám)
1928-12-01 / 12. szám
8 jezsuitákat szokták megvádolni. Szomorú dolog, hogy igy van, de igy van! Ezt az írást nem vitairásnak szántuk és semmi sem állott tőlünk távolabb mint az az elgondolás, hogy Ravasz püspök urat bár csak egy szóval is megbántsuk. Mi csak örülni tudunk annak, hogy Ravasz püspök kijelenti hogy felelőséget érez amerikai vérei iránt. Még jobban tudnánk örülni aztán annak, ha sikerülne Ravasz püspöknek meggyőzni a Reformed Church meg a Presbyterian Church vezetőit arról, hogy minden beolvasztási kísérlet bűn, s egy olyan veszedelem, amelynek a magyarokra való zuditásáért a büntetést el nem kerülhetik; s arról, hogy a szervezeti egységre szükség van, s azt meg kell valósítani. Ebben a nemes munkában Ravasz püspök biztosan számíthat a Független Amerikai Magyar Református Egyház száz százalékig loyális támogatására. Istennek hála, a heves, keserű harcoknak vége van már. Abból a légkörből, amely annyira fojtó volt, szerencsésen kiszabadultunk. A nyugodt, tárgyilagos, szenvedélymentes kigondolások, kitanácskozások kell hogy napirendre kerüljenek. Mi ezektől sokat várunk. Egyházunk keresztül ment a tüzpróbán, s helyét derekasan megállotta. Jelmondatához, hogy: “Arte et marté dimicandum,” hozzáteheti azt is hogy “et horiore.” Hogy programjának pontjai közül némelyek Ravasz püspöktől is aprobációt nyertek, ez valóban nagy nyereség és sokat jelentő ígéret. Az amerikai magyar reformátusság helyzete nem reménytelen. Lehet, hogy a tizenegyedik óráját éljük, de a tizenegyedik óra igen alkalmas idő a nagy akarásokra és nagy alkotásokra. Azért azoknak, akik akarják a magyar református jót; akik akarják azt arte, marté et honore, csak egy szót mondhatunk: welcome! Ravasz püspök évi jelentésében van még egy szakasz, amely bár nem bir közvetlenül amerikai vonatkozással, mégis nagy erővel szól hozzánk, amerikai magyar reformátusokhoz is. A püspök ugyanis felemeli szavát az általános keresztyén alapon álló, hitvallás nélküli “egyesületi keresztyénség” típusa ellen. Azt mondja, hogy veszedelmes ez azért, mert “a legnagyobb dolgok a személyi érdekek vagy csoport-konkurenciák malomkövei között őrlődnek fel” és aztán “mindezek a csoportulások az egyház óriási erkölcsi súlyát, nagy közjogi tekintélyét és morális tőkéjét a maguk kezdeményezésére akarják szabadon felhasználni, s ezáltal a hivatalos egyház egyszer oda fog kerülni, hogy ahelyett hogy vezetne, őt vezetik, vagy éppen széjjelszedik.” Hozzáteszi aztán ehhez, hogy: “Ebben a kérdésben végre rendet teremteni fontosabb és nagyobb jelentőségű a magyar református egyházra, mint a türelmi rendelet, mint a 48: XX., mint az egyházpolitikai törvény, mint minden államsegély és kongrua-törvény.” Az előbb idézett szakaszban a püspök, anélkül hogy gondolt volna rá, megirta az amerikai magyar reformátusság történetét olyan hiven, hogy azt hivebben megirni nem lehet. Itt az egyesületi keresztyénség széjjelszedte az Egyházat. Ennyi történt. Épen azért nincs fontosabb kérdés reánk nézve-annál, hogy itt rendet teremtsük. Ez a rendteremtés megkezdődött ezelőtt négy évvel a Független Egyház megalapításakor, amikor a magyar református vallás felemelte a szavát és azt mondta a rendbontó és széjjelszedő egyesületi tipusu keresztyénségnek, hogy: elég volt! A rendteremtés alaposan halad előre, s hisszük, hogy eredménye teljes és minden akadályt elseprő lesz. A fenntiek záradéka gyanánt kifejezést kívánunk adni azon véleményünknek, hogy Ravasz püspök évi jelentésében olyan elvi jelentőségű kijelentéseket tett, amelyek nagyban hozzájárulhatnak az amerikai magyar református kérdések tisztázásához. Egy olyan tény ez, amelynek regisztrálását nagy örömmel tesszük meg. M 522 SINCLAIR STREET McKeesport, pa. 88 N. FIRST STREET DUQUESNE, PA.
