Magyar Egyház, 1928 (7. évfolyam, 1-12. szám)
1928-12-01 / 12. szám
7 Továbbmenve, Ravasz püspök ezt a kijelentést teszi: “Nézetem szerint az amerikai magyarságnak szervezetileg is egyesülniük kell.” A tiffini egyezmény beegyesitett egy csomó magyar református gyiilekeztet testestől lelkestől a Reformed Churchbe. Elvágta ezáltal ezeket a gyülekezeteket szervezetileg a többi csoportokban élő magyar reformátusoktól. Hogy a szervezeti egység ügye hogy áll a csatlakozott táborban, az egész világosan kitűnt az ez év márciusában tartott úgynevezett lelkészegyesületi gyűlésen, ahol a csatlakozott tiszteletes atyafiak a leghatározottabban kijelentették, hogy még hallani sem akarnak arról, hogy valaki közöttük szervezeti egységről beszéljen. A szervezeti egység nem csatlakozási elv. A csatlakozási elv a szétmorzsolás, felőrlés, megsemmisítés. A szervezeti egység elve független elv, s keresztülvitele csak a Független Egyház programja alapján történhetik meg. S leszegezhetjük itt azt az igazságot is, hogy a faji megtartás gondolata is olyan dolog, amelyet reformedbeli, vagy presbiteriánus alapon nem lehet kultiválni. A faji megtartás szolgálata ideális talajt nyer a Független Egyházban, ahol ez a gondolat nem probléma. A Független Egyház tisztán és kizárólag vallási alapon nyugszik. Vallási programunkból folyik az, hogy erősen elitéljük egyes amerikai felekezeteknek azt a magatartását, hogy a templomokat amerikánizáló célra használják fel, de az is, hogy Egyházunkban híveink, úgy is, mint magyarok. épülést kell, hogy találjanak.. A Krisztus Egyházának mennyei célja van, s ahol világi célok szolgálatába állítják az Egyházat, ott vétkeznek, s megtörik Istennek mind a tiz parancsolatát. A faji megtartás, vagy elpusztulás gondolata nagy probléma a csatlakozott oldalon. Azért nagy probléma, mert mesterségesen nagy problémává, tették. Sarokkővé tették. Száz Százalékos amerikaiasság problémájává tették. Kíméletlen, türelmetlen, acsarkodó problémává tették. A tiffini egyezmény tette erre a legtöbbet. Hogy a problémának megoldását várhatjuk ugyanattól a tiffini egyezménytől, abban alaposan kételkedünk. A probléma megoldására csak egy ut van, s ennek az útnak a neve: Független Amerikai Magyar Református Egyház. Ravasz püspök úgy látja, hogy a Reformed Church kész a testvéri segítésnek arra a munkájára, amely a beolvadás veszedelmétől megóvni akarja a csatlakozott magyar reformátusokat. Mi, bármennyire erőltetjük is a szemeinket, a testvéri segítésnek ezt a munkáját nem látjuk. Látunk azonban valami mást. Látunk a Reformed Churchben száz százalékos jezsuitizmust, amellyel ők, a nagy beolvasztás apostolai, még arra is hajlandók, hogy nemzetiszinü injekciókat fecskendezzenek be, s ilyetén való áfiumozással tartsák meg idegen egyházi közösségükben a fajában általuk halálra ítélt magyar reformátust. A dolog tökéletes abszurditása pompás megvilágitásba kerül, ha a Ravasz püspök nyilatkozatának abba a szakaszába, amely a Reformed Church magyar egyházpolitikai felfogását adja, beleillesztjük két helyen az “idegen” szót. Olvassuk csak igy ezt a szakaszt: “Tudják (a Reformed Church) azt, hogy a magyarság (mint faji mivolt) a tőlünk kivándorolt atyafiakra nézve az evángélizáció és az idegen egyház kötelékében való megtartás szempontjából a legfőbb eszköz. A magyarok pedik világosan látják, hogy az evángéliumi hit és az idegen egyházi élet az egyetlen módszer nemzeti mivoltunk fentartására.” Polónyi Géza hires pesti fiskálisnak egy nagy pere volt nemrégiben a jezsuitákkal. Azzal vádolta meg őket, hogy főelvük “a cél szentesíti az eszközt” elve. Polónyi nem tudta ezt bebizonyitani, s a pert elvesztette. Ha Polónyi Géza a jezsuiták helyett az amerikai Reformed Churchöt fogja megvádolni azzal, hogy magyar munkájának főelve “a cél szentesíti az eszközt” elve, állítását könnyen be fogja tudni bizonyítani, s a pert nem fogja elveszíteni. Nem, mert a Reformed Church magyar egyházpolitikája száz százalékig olyan politika, amilyennel a
