Magyar Egyház, 1928 (7. évfolyam, 1-12. szám)
1928-10-01 / 10. szám
11 olyan jelzők adatnak az Ur Jézus Krisztusnak, amelyek az ó-testamentomban kizárólag a Jehova számára tartattak fenn. Régi magyarázók a fehér hajban az Ur Jézus Krisztus örök létezésének a szimbólumát látják, de a hó fehérségéhez való hasonlítás, amely az Ur színeváltozásának leírásában is előfordul (Márk 9—9) talán inkább az Ő foltatlan szentségét példázza. “A szemei olyanok, mint a tüzláng.” Dániel könyvében (10—6) olvassuk arról a férfiúról, aki neki Hiddekel-folyó partján megjelen, hogy “szemei olyanok, mint az égő szövétnekek”. Valószínű, hogy János innen vette hasonlatát. De mind régi, mind mostani népeknél közönségesen előforduló dolog égő szemekről beszélni. Az Ur Jézus Krisztus értelemtől fénylő és ha kellett haragtól égő tekintete már az Ő földi életének napjaiban feltűnést keltett. Péter apostol története beszél azoknak a szemeknek az átható, lélekbe találó tekintetéről. Ez a szem lát téged. Látja egész mivoltodat. Látja ellenségeidet. Ez fog rád villanni az ítélet napján. Ez hoz világosságra rejtett bűnöket, észre nem vett, méltánylás nélkül maradt erényeket. Ez a csodás lángtekintetű szempár. “És a lábai hasonlók valának az izzófényü érchez mintha kemencében tüzesedtek volna meg.” Érclábak szilárdságot, mozdíthatatlanságot jelentenek. Senki fel nem döntheti, senki fel nem tartóztathatja az Istennek dicsőséges Fiát, sem pedig az Ő igazságát. “A szava pedig olyan, mint a sok vizeknek zúgása......” Az Aegei-tenger ott zúgott, ott tombolt a sziget körül sok viharos éjszakán. Aki látott már viharzó tengert, még késő évek múlva is hallani véli a nyugalmukból felzavart mély vizeknek azt a különös, belső szorongást keltő semmiségünket megéreztető tombolását. Az Isten szava ilyen is tud lenni. De tud más forma is lenni. “Halk és szelíd.” Mint Illéshez szólt a Hóreb hegyén (I. Kir. 19—12). És most a csodás jelenségnek a kezére téved a próféta tekintete. Hét csillagot lát a jobb kezében. Hogy miket kelljen ezek alatt érteni azt később megmagyarázza a szent iró (I: 20). Itt csak az a gondolat domborodik ki, hogy bármi legyen is a hét csillag, azok csak addig ragyognak, addig nem hullanak alá, amig erős isteni kéz tartja őket. “És a szájából kétélű éles kard jő vala ki” — folytatja a leírást a szentiró. Ez nem más, mint az Iste igéje, az Isten beszéde, amely “élő és ható és élesebb minden kétélű fegyvernél, és elhat a szívnek és léleknek, az izeknek és a velőknek megoszlásáig és megítéli a gondolatokat és a szívnek indulatait” (Zsid. 4—12). Az Ur ezzel fogja megharcolni az Ő harcát, és ezzel fogja leverni a pogányokat, és az Ő vasvesszeje alá szorítani őket (19—15). “Az Ő orcája, mint a nap, amikor fénylik az ő erejében.” Hová lett arról az arcról a rámért ütések nyoma; hová lett a töviskoszoru sok fájdalmas vérrózsája; hová lettek az undok köpések; hová lett a halálküzdelem kinja, gyötrelme? Eltűnt. “Fénylik, mint a nap az ő erejében.” Semmiféle ártatlanul vagy igaz ügyért szenvedett sérelem nem állandó. Ez az egyik tanulság. Az istenit az emberi gyalázatosság fertelmességével fényességétől megfosztani nem lehet. Ez is egy másik tanulság. “Amiket most szenvedünk, nem hasonlíthatók ahoz a dicsőséghez, amely nékiink megjelentetik.” Ez ismét egy másik tanulság. “Elvettetik, t. i. a Krisztusban hivő ember teste — romlandóságban, feltámasztatik romolhatatlanságban; elvettetik gyalázatosságban feltámasztatik dicsőségben; el vettetik erőtelenségben, feltámasztatik erőben.” Ez megint egy másik. * íme, mindent egybevéve, egy dicsőséges főpapi, királyi (Jel. 19—12: “fején sok korona”) és prófétai isteni szent személyiség az, aki Jánost az Urnák napján pátmoszi magányában felkereste, hogy neki az Egyháznak szóló mondanivalóját átadja. Ez a dicsőséges és csodálatos Isten-Ember a mi Urunk Jézus Krisztus. Áldasséic szent neve!
