Magyar Egyház, 1928 (7. évfolyam, 1-12. szám)

1928-01-01 / 1. szám

Volume VII. JANUARY, 1928 Number 1. MAGYAR EGYHÁZ MAGYAR CHURCH Published monthly. Subscription: $1 a year Entered as Second-Class Matter, March 30th, 1922, at the Post Office at Duquesne, Pa., under the Act of March 3, 1879. — Acceptance for mailing at special rate of postage provided for in Section 1103, Act of October 3, 1917, authorized April 14, 1922. AssociateEditors: Louis Nánássy CharlesVincze AlexanderDaróczy Editor-in-Chief: Endre Sebestyén Editor: Geo. E. Borsy-Kerekes A HANGMODOR Udvarias emberek sok cselekedetet az udvariasság elve szerint szoktak elbírálni. A sima, fülbemászó beszéd szépen hang­zik és a füleken át elérzékenyiti a szive­ket is. Az Isten prófétái azonban nem mindig hódoltak az udvariasság elvének. Keresz­telő János mérges kígyók nemzetségének és viperafajzatnak nevezte azokat, akiket ilyeneknek ismert. És csodálatos dolog. Ke­resztelő Jánosról azért minden adventben tisztelettel emlékezünk meg. Krisztus Urunk sem akart az udvariasság elvének hódolni, mikor Heródest rókának nevezte, de azért valljuk, hogy Isten egyszülött Fia és a mi Megváltónk. Újabban a függetlenek ellen az a ki­fogás, hogy erős és durva hangmodort hoz­tak divatba. Igaz, ugyan, hogy ez a meg­állapítás csak a múltra vonatkozik, amikor élethalál harc folyt ellenünk és bizony, hogy magunkat, állásunkat, családunkat és mindenek felett, ősi hitünket védelmezhes­sük, nem volt időnk és kedvünk udvarias­­kodni. Azóta már nyugalmasabb napokat élvezünk és a harcias cikkek írására többé nincs semmi szükségünk. Azok, akik Magyarországból régi irás­­modorunkat teszik most kritika tárgyává, nagyon nevetséges színben feltűnő, elfo­gult bíróknak bizonyulnak. Mert a nagy szerelem miatt nem veszik észre, hogy e tekintetben a másik oldalon messze túl­szárnyaltak bennünket. Csak akkor nyit­ják ki szemeiket, mikor a mi régi cikkein­ket olvassák, de gondosan behunyják ak­kor, mikor a Reformátusok Lapjából súlyo­sabb kitételek vonták magokra a közfigyel met. Különben is a fő kérdés az, hogy iga­zat irtunk és irunk-e, avagy nem? Mert a nyilvánosság számára szánt írásokat csak ebből a szempontból lehet elbírálni, ami a magyar becsület tekintetében is megállja a helyét. Ha sima, behizelgő nyelven Írva féligazságokat, ferdítéseket és hazug dolgo­kat tálalnak fel, ez esetben udvariaskodó biráink is elhallgatnának velünk szemben? De ezt nem tudjuk megtenni. Az iga­zat kell megírnunk, a teljes igazat és sem­mi egyebet, csak az igazat. Régi hangne­münket magunk sem mindig helyeseljük utólag, de azt meg tudja érteni és meg tud­ja bocsátani nekünk az, aki jogosult bírónak tolja fel magát az amerikai egyházi kérdé­sekben. Hangnemünk már régóta szelídült, higgadt, tárgyilagos és személyeskedéstől mentes. De a magyar református vallás vé­­delmezésében és az igazság kimondásában, akár amerikai, akár a magyarországi vezető férfiakra vonatkozik, épen olyan határozott és megalkuvást nem ismerő lesz, mint a múltban volt. Tudjuk, hogy az elfogultak részéről voltaképen ez az igazi panasz el­lenünk, de mi azt az ebet valljuk a hit kérdésében a jövőben is: “Jobb is Istennek engedni, mint az embereknek." N. L.

Next

/
Thumbnails
Contents