Magyar Egyház, 1928 (7. évfolyam, 1-12. szám)
1928-07-01 / 7. szám
14 Ne álljon a persely lent a negyedik helyen az egyházi bevételek rovatában (Első havidijak, második Isten dicsőségére szánt adományok, harmadik összejövetelek, mulatságok, negyedik persely), hanem jöjjön fel legalább harmadiknak. Tegyenek ki a mi évi perselyadományaink olyan összeget, amelyből már szintén sok repedését lehet megreparálni az Ur házának, sok szükségletét lehet fedezni az Anyaszentegyháznak. És ez annál is kívánatosabb, mert a persely egyike a legszentebb egyházi bevételi forrásoknak. Egy rangban áll az Isten dicsőségére szánt szabad, önkéntes, igazszivü adományokkal, mert a persely sem más, mint Isten dicsőségére szánt önkéntes adományunk minden hétnek első napján abból, amit az előző hét folyamán adott nekünk az Isten. Már pedig, amikor a Biblia a tizedrészét kívánja minden keresetünknek Isten ügyére fordittatni, akkor világos, hogy egy pár centtel semmiképen sincs elég téve ennek a kötelességnek. Ha már nem is adunk tizedet, hanem megmaradunk az önkéntes szabad áldozat eszméjénél, de legalább legyenek perselyadományaink olyanok, hogy egy Istentől megáldott hét keresetéért való hálaadás jobban kitűnjék belőlük. Legyünk tehát perselyadományainkban bőkezűbbek. És akkor a Biblia Ígérete szerint bővebben is fogunk aratni. Aratni egyházunk virágzásában, melyet ez az egyik legtisztább és legszentebb eredetű pénz, a perselyadomány is, segít munkálni. Keleti. UJ FEGYVERTÁRS. A “Debreceni Protestáns Lap” egyik szerkesztője, Révész Imre dr., a lap junius 2-iki számában vezető helyen foglalkozik az “Amerikai Magyar Református (?) Lelkészegyesület"-tel. Leközli eme már nevében sem őszinte egyesület alapszabályának néhány pontját, az “alakuló gyűlésen elfogadott deklarációt” pedig teljes egészében. Természetesen megjegyzésekkel is kiséri, annak nagy jövőt jósol s teljes bizodalma van afelől, “hogy az egyesület a léte első percétől kezdve — mélyen református keresztyén, hűségesen magyar és mindenestől pozitív, alkotó szellemhez híven folytatja és fogja folytatni munkásságát.” Ugyanilyen nagy elismeréssel ir az egyesület vezetőiről, Kalassay Sándorról és Bogár Lajosról, “akiknek neveit évtizedek óta mindig csak az alkotás és az építés, sohasem a sivár és szégyenletes pártvillongások terén lehetett megtalálni.” (Lásd pl.: Magyar Egyház 1928 februári száma! Szerk.) A cikk tehát, hogy egy találó amerikai kifejezést használjunk, “dyed in the wool" reformed-presbyterian izü. Eme két amerikai felekezettel pedig mi, a magyar reformátusokat vallásoktól, faji érzésüktől megfosztani igyekvő törekvéseik miatt nem értünk egyet. Révész Imre cikke igy reformátusok és magyarok ellen irányul s mivel mi önérzettel valljuk magunkat azoknak, tehát mi ellenünk, függetlenek ellen is. Ezekután a Protestáns Lapot ellenfélnek kellene tekintenünk s mégis úgy üdvözöljük dr. Révész Imrével együtt, mint fegyvertársunkat. Alapos okunk van rá. Az egyik az, hogy ezt a lapot értelmes emberek járatják: lelkészek, tanárok, tanitók, a magyar intelligencia cream-je. Gondolkazó emberek, akik tudnak olvasni. A másik az, hogy az u. n. Amerikai Magyar Ref. Lelkészegyesület deklarációját leközölte. Ennél nagyobb szolgálatot a független magyar református irányzatnak egyetlen lap sem tehetett volna Magyarországon. Mi ugyanis nem tudtuk mindazokat Írással elérni, akik a “Protestáns Lapot” olvassák. Ed'dig nem volt módunkban, hogy figyelmüket az ó-haza szempontjából is annyira fontos amerikai magyar református vallási és faji kérdésre irányíthattuk volna. A “Protestáns Lap” — Istennek hála — ezt most megtette helyettünk. S az értelmes olvasó egyszerre megállapíthatja közleményéből a következőket: 1. Az amerikai magyar reformátussággal igen nagy baj van. 2. A Lelkészegyesület alapszabályainak 3-ik pontja szerint is legalább egy féltucat amerikai és canadai protestáns felekezethez tartoznak (igy a nagy többség többé nem magyar református.)
