Magyar Egyház, 1928 (7. évfolyam, 1-12. szám)
1928-07-01 / 7. szám
13 KISEBB CIKKEK A PERSELY, mint komoly egyházfentartási forrás. A Bibliában, a Királyok II. Könyvének 22-ik részében a 3—6 és 9-ik versében a következők olvashatók: “És történt Jóslás király tizennyolcadik esztendejében, elküldte a király Sáfánt, Asaliának, a Mesullám fiának fiát, az íródeákot, az Ur házához, mondván: Menj fel Hilkiához, a főpaphoz, és számlálják meg az Ur házába begyült pénzt, amelyet gyűjtöttek az ajtóőrizők a néptől. És adják azt az Ur házában való mívesek pallérainak kezébe, hogy adják a munkásoknak, akik az Ur házán dolgoznak, hogy a háznak romlásait kijavítsák; az ácsoknak, az építőknek és a kőmiveseknek, hogy fákat és faragott köveket vásároljanak a ház kijavítására... És elméne Sáfán, az Íródeák, a királyhoz és megvivé a királynak á választ és mondá: A te szolgáid egybeszedék a pénzt, amely a házban találtatott és oda adták azt az Ur házában munkálkodók pallérainak kezébe.” Álljunk meg, és nézzük közelebbről ezt a bibliai történetet. A pénzt, amelyről itt szó van, a templom ajtajában a templomba járóktól gyűjtötték az ajtóőrizők. Tudjuk, hogy sok templomban a persely az, amit igy az ajtóban gyűjtenek. És semmi kétség sincs az iránt, hogy perselypénzről van szó ebben a bibliai történetben is. Tehát világos ebből először az, hogy a persely egyike a legősibb templomi bevételeknek. Látjuk továbbá, hogy ezt a pénzt az Ur háza romlásainak javítására forditották és az elég is volt arra. Pedig a jeruzsálemi templom nem kis épület volt. És nem lehetett kicsiny az a munka sem, amelyhez ácsok és kőmivesek seregére, pallérok felügyelete alá beosztott csoportjaira volt szükség. De az Ur házának ajtajánál begyült pénzből, tehát a perselypénzből mégis kifutották a költségek. Ebből pedig világos másodszor az, hogy a zsidó egyházban a persely az egyik legszámottevőbb bevétel volt. A Bibliának a perselyről adott ez útmutatása után fordítsuk tekintetünket a mi egyházi életünkre, és szóljunk egy-két szót arról, hogy milyen helyet foglal el a persely a mi egyházi bevételeink között. Szigorúan meg kell állapítanunk, hogy a mai magyar református ember a perselyadományozást nem veszi komolyan. Még itt Amerikában sem. Annál kevésbbé Magyarországon, ahonnan különben a baj oka ered. Otthon ugyanis az egyház fenntartásáról államhatalmi támogatással behajtható egyházi adóval és egyházi vagyonnal úgy gondoskodtak, hogy az egyház persellyel vagy persely nélkül egyaránt megélhetett. Ennek következtében a perselyadományozás inkább puszta szokás volt csupán és nem egyházat fentartó komoly áldozat és lassan-lassan elveszítette igazi jelentőségét. Lassan-lassan messze esett attól, hogy az Ur házának repedéseit, fogyatkozásait meg lehessen belőle építeni, mint Jósiás király idejében meg lehetett a jeruzsálemi templomot a zsidók perselyadományaiból. És a perselyről való ez a hazai gondolkozás itt is megmaradt sok magyar reformátusnál. Itt is, ahol pedig sem államhatalmi segítséggel behajható egyházi adó nincs, sem pedig egyházi vagyon, ahol tehát a persely-adományra igen is nagy szükség van az egyház fentartása szempontjából. Egy kétszázötven főnyi gyülekezet perselypénze alig emelkedik felül a 10 dolláron. (Tisztelet a kivételnek!) Csak akkor tudja meg az ember, hogy mennyi nikli és penny is van a világon, ha gyülekezeteink perselypénzét olvassa vasárnapról-vasárnapra. Világos, hogy nem jól van ez igy. Világos, hogy nagy a Bibliától való meszszeesésünk ebben a tekintetben is. Mint minden egyebekben, amiben a Bibliától elestünk, reformációra van szükség ebben is. Arra kell törekednünk, hogy a perselyadományok a mi egyházi bevételeinknek is egyik legszámottevőbb tételét képezzék.
