Magyar Egyház, 1928 (7. évfolyam, 1-12. szám)
1928-07-01 / 7. szám
10 írás és élet CSENDES ÓRÁK A MENNYEI JELENÉSEK KÖNYVÉVEL. írja: Vincze Károly. VII. JÁNOS A RÉSZESTÁRS. Akik testvérek, azok, ha van valami örökség, akkor részestársak is az örökséghez. János ugyancsak ebben a versben olvasói testvérének mondta magát. És mint igazi atyafi, osztályos atyafinak is vallja magát (siinkoinónos, görögül és particeps, latinul). Ez eddig rendben van. Az érdekesség ott kezdődik, amikor az örökségre nézünk, amiben részestársnak vallja magát. Nem földi javakhoz való jutását jelenti ő be, hanem a Jézus szenvedésében és királyságában és türelmében vallja magát a többi testvérekkel együtt részesültnek. Jánosnak elmélkedésünk tárgyát képező azon állításából, hogy ő részestárs is olvasóival együtt a Krisztus szenvedésében, királyságában és türelmében, három olyan evangyéliomi gondolat világit ki, amelyet az ós-keresztyén egyház nagyon is tisztán átérzctt. Ezek a gondolatok a következők : 1. A keresztyén élet diadalához, a királysághoz, szenvedéseken át vezet az ut, és állhatatos kitartással lehet annak birtokában megmaradni. Figyeljük meg, hogy előbb szól az apostol a szenvedésről, azután a királyságról, és végül a türelemről (görögül hüpomoné, ami inkább csendes, de annál szivósabb kitartást jelent a Iegmegpróbálóbb körülmények között). Ezt a gondolatot az Ur Jézus és az apostolok mondásainak egész serege igazolja. Például : “Sok háborúság által kell nékünk az Isten országába bemennünk.” (Ap. Csel. 14-22). “A ti béketüréstek által nyeritek meg lelketeket.” (Luk. 21-19). 2. A második gondolat, mely itt elénk világit, az az őskeresztyének által szivük mélyéig átérzett gondolat, hogy az Isten országáért való szenvedés és tűrés az öszszes testvérek közös ügye. Egyik a másiknak segíteni tartozik azok hordozásában, hogy mindenki győzelemhez jusson. A Krisztus híveinek tehát nem elsőségért tülekedő, egymást agyongázoló, gyengéket brutálisan félrelökő vadaknak, hanem egymást segitő, támogató, vigasztaló, erősítő, egyszerre beérkező seregnek kell lenni. Az egész uj-szövetségi szentirás, mint megelevenítő üde szellőt, leheli magából ezt a szellemet. Ezek az igék: “Egymásnak terhét hordozzátok és úgy töltsétek be a Krisztus törvényét” (Gál. 6-2), “Örüljetek az örülőkkel és sírjatok a sírokkal”, (Róm. 12-15) mind ezt a szellemet lehelik. 3. A harmadik csodásán építő gondolat pedig az, hogy mindazok a szenvedések, amelyekbe az Isten országa győzelmének kivívása kerül s amelyeket a híveknek egyen-egyen és mégis közösen kell elviselni: azok tulajdonképen a Jézus Krisztus fájdalmai, gyötrelmei és szenvedései, úgy, hogy azok, akik azokat türelemmel, hűséggel és megadással viselik, hordozzák, szenvedik: tulajdonképen az Isten Fia terhét, keresztjét könnyítik. Micsoda hatalmas gondolat! Mennyi erő benne a kereszthordozás miatt lázadozok diadalmas, boldog, hálás örömre gerjesztésére! Ez a csodás gondolat láttat be velünk annak titkába, hogy mi őrizte meg a Krisztus egyházát az első századok rettenetes nyomása ellenére is az összeroppanástól és széthullástól. És ezzel a gondolattal is tele az uj-szövetségi szentirás. Maga Krisztus az, akitől származik. Ő mondotta, hogy híveinek, az ő kicsinyeinek és tanítványainak sérelme az Ö sérelme is. Ő hívogatta az Őt követni akarókat, hogy vegyék fel az Ő keresztjét. És az apostolok mind ebben a tudatban szenvedték a munkájúkkal kapcsolatos megpróbáltatásokat. És erre buzdították és ezzel vigasztalták a rájuk bízottakat is. Szereti a Magyar Egyházat? Akkor rendezze hátrálékát és fizessen is elő!