Magyar Egyház, 1928 (7. évfolyam, 1-12. szám)

1928-07-01 / 7. szám

10 írás és élet CSENDES ÓRÁK A MENNYEI JELENÉSEK KÖNYVÉVEL. írja: Vincze Károly. VII. JÁNOS A RÉSZESTÁRS. Akik testvérek, azok, ha van valami örökség, akkor részestársak is az örökség­hez. János ugyancsak ebben a versben olvasói testvérének mondta magát. És mint igazi atyafi, osztályos atyafinak is vallja magát (siinkoinónos, görögül és particeps, latinul). Ez eddig rendben van. Az ér­dekesség ott kezdődik, amikor az örök­ségre nézünk, amiben részestársnak vallja magát. Nem földi javakhoz való jutását je­lenti ő be, hanem a Jézus szenvedésében és királyságában és türelmében vallja ma­gát a többi testvérekkel együtt részesült­nek. Jánosnak elmélkedésünk tárgyát képe­ző azon állításából, hogy ő részestárs is olvasóival együtt a Krisztus szenvedésé­ben, királyságában és türelmében, három olyan evangyéliomi gondolat világit ki, amelyet az ós-keresztyén egyház nagyon is tisztán átérzctt. Ezek a gondolatok a kö­vetkezők : 1. A keresztyén élet diadalához, a királysághoz, szenvedéseken át vezet az ut, és állhatatos kitartással lehet annak birtokában megmaradni. Figyeljük meg, hogy előbb szól az apostol a szenvedésről, azután a királyságról, és végül a türelemről (görögül hüpomoné, ami inkább csendes, de annál szivósabb kitartást jelent a Ieg­­megpróbálóbb körülmények között). Ezt a gondolatot az Ur Jézus és az apostolok mondásainak egész serege igazolja. Pél­dául : “Sok háborúság által kell nékünk az Isten országába bemennünk.” (Ap. Csel. 14-22). “A ti béketüréstek által nyeritek meg lelketeket.” (Luk. 21-19). 2. A második gondolat, mely itt elénk világit, az az őskeresztyének által szivük mélyéig átérzett gondolat, hogy az Isten országáért való szenvedés és tűrés az ösz­­szes testvérek közös ügye. Egyik a má­siknak segíteni tartozik azok hordozásában, hogy mindenki győzelemhez jusson. A Krisztus híveinek tehát nem elsőségért tü­lekedő, egymást agyongázoló, gyengéket brutálisan félrelökő vadaknak, hanem egy­mást segitő, támogató, vigasztaló, erősítő, egyszerre beérkező seregnek kell lenni. Az egész uj-szövetségi szentirás, mint megele­venítő üde szellőt, leheli magából ezt a szellemet. Ezek az igék: “Egymásnak ter­hét hordozzátok és úgy töltsétek be a Krisztus törvényét” (Gál. 6-2), “Örüljetek az örülőkkel és sírjatok a sírokkal”, (Róm. 12-15) mind ezt a szellemet lehelik. 3. A harmadik csodásán építő gondo­lat pedig az, hogy mindazok a szenvedések, amelyekbe az Isten országa győzelmének kivívása kerül s amelyeket a híveknek egyen-egyen és mégis közösen kell elvi­selni: azok tulajdonképen a Jézus Krisztus fájdalmai, gyötrelmei és szenvedései, úgy, hogy azok, akik azokat türelemmel, hűség­gel és megadással viselik, hordozzák, szen­vedik: tulajdonképen az Isten Fia terhét, keresztjét könnyítik. Micsoda hatalmas gondolat! Mennyi erő benne a kereszthor­dozás miatt lázadozok diadalmas, boldog, hálás örömre gerjesztésére! Ez a csodás gondolat láttat be velünk annak titkába, hogy mi őrizte meg a Krisztus egyházát az első századok rettenetes nyomása elle­nére is az összeroppanástól és széthullástól. És ezzel a gondolattal is tele az uj-szövet­ségi szentirás. Maga Krisztus az, akitől származik. Ő mondotta, hogy híveinek, az ő kicsinyeinek és tanítványainak sérelme az Ö sérelme is. Ő hívogatta az Őt kö­vetni akarókat, hogy vegyék fel az Ő ke­resztjét. És az apostolok mind ebben a tudatban szenvedték a munkájúkkal kap­csolatos megpróbáltatásokat. És erre buz­dították és ezzel vigasztalták a rájuk bí­zottakat is. Szereti a Magyar Egyházat? Akkor ren­dezze hátrálékát és fizessen is elő!

Next

/
Thumbnails
Contents