Magyar Egyház, 1928 (7. évfolyam, 1-12. szám)
1928-07-01 / 7. szám
s A MAI MAGYAR REFORMÁTUS EGYHÁZ. Hozzászólás Dr. Makkai Sándor “Öntudatos Kálvinizmus” c. könyvéhez. A fiúi szeretet és tisztelet hangja az, amellyel alá akarjuk festeni az itt következő megállapításokat. Nem állítjuk, hogy ezek újak lennének, vagy olyanok, amelyeket senki sem látott még meg eddig. Ellenkezőleg. Nagyon is látja minden egyháza sorsáért aggódó komoly magyar református ember. Ott él a lelkében. Kisérti állandóan, baráti körben aggódó lélekkel beszél róla, tenni is szeretne valamit, de fél. Nyomtatásban, ha ugyan meri, túlságosan tartózkodóan ad neki hangot. Mert a nagy, “ellentéteket tegyünk félre”, “összefogni” szép jelszavakkal telitett magyar légkörben könynyen rásütik a forradalmárkodás, izgágálkodás bélyegét. Esetleg a nyakát is kitörheti. Csak néha-néha jelenik meg egy-egy komoly irás, amely aggódó szeretettel, de a bajokra való igazságos rámutatással igyekszik felfrissiteni a vihar előtti nyomasztó, fullasztó szélcsendet. Ilyen irás a Dr. Makkai Sándor erdélyi püspök “Öntudatos Kálvinizmus” cim alatt 1925- ben megjelent könyve, amelyben a magyar református intelligenciát akarja felrázni. Publikálása után jelent is meg róla ittott néhány szavas ismertetés, kritika nélkül. A diagnózist sohasem hallgatja valami túlságos lelkesedéssel a beteg, viszont az előirt orvosságot minden további gondolkozás nélkül betegségéből leghamarabb és legalaposabban kigyógyitó medicinának veszi. Ez történt ezzel a könyvvel is. A szimptómák megállapítása pontos. A betegség okai is csakugyan azok, amelyeket az író felmutat. Következéskép a gyógyszer is teljes egészében az kell hogy legyen, amit előir. Ennél azonban több még nem igen történt, pedig Makkai könyvének egy egészséges, minden komoly magyar református theológust foglalkoztató vitát kellett volna előidéznie. Ehelyett az történt, hogy egy nem magyar területen megjelenő lapnak, a “Magyar Egyház”-nak kellett egy rövid cikkben ugyan, rámutatnia a Dr. Makkai Sándor által ajánlott medicina fogyatkozására, sőt bizonyos mértékben veszedelmességére. Ismételten megállapítjuk, hogy Dr. Makkai püspök ur aggódó szeretettel, vallásáért, egyházáért, fajáért minden áldozatra kész lélekkel mutat rá a magyar református egyház testét rutitó fekélyekre. Ugyanilyen lélekkel keresi és ajánlja az orvosságot is. Túlzás nélkül állapíthatjuk meg, hogy ehez a kérdéshez nálánál avatottabb tollal talán senki sem nyúlhatott volna. Betegség, baj megállapitásai mindenben fedik a tényeket. Nagyon igaz, hogy a magyar református egyház elernyedésének okai nem a legújabb korban keresendők. Legelőször a racionalizmus nyavajája esett belé, amelynek kísérői és természetes következményei voltak a múlt század közepétől a jelen század elejéig garmada számra gyártott, üres, szócsépelő, elálmositó prédikációk, megüresedett templomokban ásitó padsorok s annak a kimondhatatlan kárral járó felfogásnak a lábra kapása, hogy “én csak a szószékben vagyok pap”. A megkezdett rombolást folytatta a theologiai liberálizmus, amely meg a hitvallási alapokat spekulálta el s okozója lett annak, hogy ahány theologiai főiskola van, annyi fajta magyar református vallást tanitott a padjairól kikerülő magyar református papoknak. Adtak sok helyen tudományt lélek nélkül. Bibliai magasabb kriticizmust, amely valósággal versenyezett abban, hogy mennél több lapot tépjen ki az Élet Könyvéből, egy pillanatig sem gondolva arra, hogy a hallgatók anélkül sem megalapozott hitét az ilyen fajta tudomány egyszerűen csirájában öli meg. Adtak vallásbölcsészetet, a reális élettől elszakított, fellegek között járó spekulációt. Adtak vallástörténetet, amely a keresztyén vallást is evolúció eredményeként akarta feltüntetni. Ezek után aztán egy pillanatig sem lehet csodálkozni azon, hogy a magyar református vallásról annyi, egymással homlokegyenest el
