Magyar Egyház, 1928 (7. évfolyam, 1-12. szám)
1928-07-01 / 7. szám
/ Volume VII. JULY, 1928 Number 7. Editor-in-Chief: Endre Sebestyén Editor: Geo. E. Borsy-Kerekes MAGYAR EGYHÁZ MAGYAR CHURCH Published monthly. Subscription: $1 a year AssociateEditors: Louis Nánássy CharlesVincze AlexanderDaróczy Entered as Second-Class Matter, March 30th, 1922, at the Post Office at Duquesne, Pa., under the Act of March 3, 1879. — Acceptance for mailing at special rate of postage provided for in Section 1103, Act of October 3, 1917, authorized April 14, 1922. A NYÁRI MAGYAR ISKOLÁKRÓL. Megnyíltak a nyári magyar iskolák. Az egyházak szeretettek hívogatják — valláskülönbség nélkül — a kis nebulókat. Mi is hívtuk őket s ime 350 apró, kedves kis teremtés sietett a hivó szóra s jönnek még egyre, hogy elkezdjük a nyári, komoly munkát s arról nem sok idő múlva számot adjunk. Nem tudom kimondani azt az örömet, amit az én kicsinyeim között érzek. Nem tudom mi lelkesít jobban a munkára — az ő szivük megnyilvánuló tiszta szeretete, vagy munkámnak nagy nemes célja? Ugyan mi hát az a cél s mi értelme van itt a magyar iskolának, ahol csak az angol tudás vihet előre s az angol iskolák minden oldalú műveltséget megadnak? Nagyon sok értelme s fontossága van, — ezt tapasztalatból mondhatom. Ezekről a tapasztalatokról szeretnék itt számot adni. Hátha használok vele. Mikor három évvel ezelőtt Amerikába kijöttem s átvettem a perth amboyi magyar református iskolák vezetését, azt hittem: a magyar irás-olvasás tanítása s kevés hittan, földrajz, történelem elégséges lesz s ehez készültem. Rövid idő alatt láttam, hogy ha becsületes-eredményes munkát akarok végezni, ahhoz sok minden kell. Itt építeni kell valami nagyot, szépet a jövőre. Az anyag elsőrangú hozzá, — a tiszta gyermeki lélek. A feladat nem könnyű — —-de épen ez az, ami buzdit. Óvatosan kell hozzá kezdeni s megtalálni a fonalat. Az első nehézség az volt, hogy a gyermekek nem igen szerettek járni a magyar iskolába, sőt a legtöbb része szégyelte bevallani, hogy magyar, sőt némelyik le is tagadta. Szinte megdöbbentem s nem birtam megérteni az okot, nem tudva magyarázatát adni annak, hogy tősgyökeres magyar szülők gyermekei igy átváltozzanak. Egy kedves naiv kérdés aztán az egészet megvilágitotta. Egy kis tanítványom keresett fel a lakásomon s látva a szobámban kirakott arcképeket, egészen csodálkozva kérdezte: “Tanitónéni, hát otthon is járnak ilyen ruhában?" Majd a hazulról hozatott szép budapesti felvételeket nézegetve felkiált: “O boy! de szép ez a hid! Hol van ez, meg ez a ház?” Mikor mondom, hogy Budapesten, nem hiszi s újra kérdi: “hát ott is vannak ilyen szép házak?” Erre aztán világos lett előttem minden, — hát ezért nem mondják ők, hogy magyarok, mert otthonról nem tudnak sémit. Mert szüleik — szegények! — küzdve a mindennapi megélhetésért s az ő jobb jövőjükért, nem tudnak nekik olyat mondani Magyarországról, ami az ő mélyebben felszántott tudásuknak megfelelne s igy csak a gondosan elrakott ráncos szoknyát látva s összehasonlítva a sok díszes amerikai ruhával, nem látszik előttük kívánatosnak, hogy magyarnak vallják magukat. Itt van a baj. — Itt kellett gyógyitani! — Az eredmény igazolta feltevésemet. Ma már egy sem tagadja, hogy magyar, hí-
