Magyar Egyház, 1928 (7. évfolyam, 1-12. szám)

1928-01-01 / 1. szám

biteriánus és a lancasteri Reformed Churchbeli lelkésznevelő intézet ifjú­sága is képviselve volt. Pár évvel ez­előtt e két felekezet túlzó vezetőinek vélekedése szerint halálos bűn volt kiejteni az episzkopális szót. S ime már ott tartunk, hogy a lancasteri és bloomfieldi diákok az episzkopális papnövendékekkel tárgyalnak a jövő egyháza egysége felől ! KÉRDÉS: Mi a célja újabban a presbyteriánus egyházban ,munkálko­dó Commission on Music and Wor­ship bizottságnak? FELELET: Vonzóbbá, lelkeseb­bé akarják tenni az istentiszteletet. A gyűlésen résztvevők hangoztatták, hogy a protestánsok nagy súlyt he­lyeznek a prédikációra az ének és zene rovására. Több szerepet akarnak adni az istentisztelet keretében a ze­nének, hogy ez által jobban érezzék az Isten jelenlétét. Megállapították azt, hogy a mai protestánsok nagy többségének végzetes hibája az, hogy a vallásos tapasztalatot részekre bontják és elemezik, ahelyett, hogy annak kellő formában kielégítést ad­nának. Dr. Duffield a régi miszticis­­mushoz való visszatérést hangoztatta. Magyarországon egy vezető re­formátus férfiú legújabban azt a megállapítást tette, hogy a kálviniz­­musban nem szabad érvényesülni a művészetnek és aestetikai érzésnek, íme az amerikai presbyteriánusok el­lenkezőleg gondolkodnak és hibául hozzák fel, hogy ezek az elemek nem találkoznak kellő méltánylással és alkalmazással. KÉRDÉS: A baptista prédikátor napról-napra jár házamhoz és unszol, hogy keresztelkedjem át baptistának. Hogyan szabadulhatok meg ettől a futkározó atyafitól? FELELET: Egyszerűen adja ki neki az utat és jelentse ki előtte min­den szégyenkezés nélkül, hogy tola­kodó látogatásaitól kímélje meg. Mig az amerikai baptisták iránt nagy tisz­teletet érzünk sok esetben és elismer­jük. hogy országoshirii nagy embe­reik vannak, addig csodálkozunk a magyar baptista prédikátorok néme­lyikének haszontalanságán, akik nem hitetlen emberek után mennek, hogy őket nyerjék meg a Krisztusnak, ha­nem egyik akolból szeretnének lopni a másikba és ezt olyan farizeusi szem­telenséggel végzik, hogy nem is gon­dolnak arra, hogy ez Isten előtt nagy bűn. Az ilyen lélektolvajoktól szaba­dulni kell és ha a tolakodó atyafiak­kal szemben a határozott fellépés és nyílt szó nem használ, a seprűt kell elővenni. A protestántizmus jelenti azt a kö­vetelményt is, hogy minden magyar lel­kében elevenné váljék a múlt, szivében, mint egy élő urnában, össze kell gyűjtve lennie minden könnynek, vérnek, szé­gyennek, amit mi a történelem folyamán elhordoztunk. Nincsen olyan protestáns ember, akinek valamely őse az idők so­rán ne szenvedett volna, akit meg ne ütötték volna... Ezért csodálkozom, hogy vannak protestáns emberek, akik­ből annyira kihalt a múlt, hogy egy gyen­ge pillanatban képesek odadobni őseik hitét, reverzálist adnak, lemondanak ne­vük történelmi jellegéről és megtagad­nak egy szenvedésteljes múltat. Az lehet, hogy mi tűrjünk, hallgassunk, de az nem lehet, hogy mi feledjünk, hogy mi átpár­toljunk! Föl kell említeni ezt. mert most nagy küzdelem folyik a magyar történe­lem átírásáért, azért, hogy Lipót császár legyen a hős és ne Rákóczi, hogy kide­rüljön, hogy a reformáció és a protestan­tizmus csak egy szégyenletes kalandja volt a magyar géniusznak és ami ezzel összefügg, mindaz destrukció, torzítás, sötétségben-botorkálás, kinzó átmenet, amelytől máf egyszer meg kell szabadíta­ni a magyart. Vigyázzanak: a legrettene­tesebb játék egy nemzet ideáljait meg­ölni ! . . . Tiszteld, hordozd és áldd a múltat! (Ravasz püspök évi jelentéséből.)

Next

/
Thumbnails
Contents