Magyar Egyház, 1928 (7. évfolyam, 1-12. szám)
1928-01-01 / 1. szám
biteriánus és a lancasteri Reformed Churchbeli lelkésznevelő intézet ifjúsága is képviselve volt. Pár évvel ezelőtt e két felekezet túlzó vezetőinek vélekedése szerint halálos bűn volt kiejteni az episzkopális szót. S ime már ott tartunk, hogy a lancasteri és bloomfieldi diákok az episzkopális papnövendékekkel tárgyalnak a jövő egyháza egysége felől ! KÉRDÉS: Mi a célja újabban a presbyteriánus egyházban ,munkálkodó Commission on Music and Worship bizottságnak? FELELET: Vonzóbbá, lelkesebbé akarják tenni az istentiszteletet. A gyűlésen résztvevők hangoztatták, hogy a protestánsok nagy súlyt helyeznek a prédikációra az ének és zene rovására. Több szerepet akarnak adni az istentisztelet keretében a zenének, hogy ez által jobban érezzék az Isten jelenlétét. Megállapították azt, hogy a mai protestánsok nagy többségének végzetes hibája az, hogy a vallásos tapasztalatot részekre bontják és elemezik, ahelyett, hogy annak kellő formában kielégítést adnának. Dr. Duffield a régi miszticismushoz való visszatérést hangoztatta. Magyarországon egy vezető református férfiú legújabban azt a megállapítást tette, hogy a kálvinizmusban nem szabad érvényesülni a művészetnek és aestetikai érzésnek, íme az amerikai presbyteriánusok ellenkezőleg gondolkodnak és hibául hozzák fel, hogy ezek az elemek nem találkoznak kellő méltánylással és alkalmazással. KÉRDÉS: A baptista prédikátor napról-napra jár házamhoz és unszol, hogy keresztelkedjem át baptistának. Hogyan szabadulhatok meg ettől a futkározó atyafitól? FELELET: Egyszerűen adja ki neki az utat és jelentse ki előtte minden szégyenkezés nélkül, hogy tolakodó látogatásaitól kímélje meg. Mig az amerikai baptisták iránt nagy tiszteletet érzünk sok esetben és elismerjük. hogy országoshirii nagy embereik vannak, addig csodálkozunk a magyar baptista prédikátorok némelyikének haszontalanságán, akik nem hitetlen emberek után mennek, hogy őket nyerjék meg a Krisztusnak, hanem egyik akolból szeretnének lopni a másikba és ezt olyan farizeusi szemtelenséggel végzik, hogy nem is gondolnak arra, hogy ez Isten előtt nagy bűn. Az ilyen lélektolvajoktól szabadulni kell és ha a tolakodó atyafiakkal szemben a határozott fellépés és nyílt szó nem használ, a seprűt kell elővenni. A protestántizmus jelenti azt a követelményt is, hogy minden magyar lelkében elevenné váljék a múlt, szivében, mint egy élő urnában, össze kell gyűjtve lennie minden könnynek, vérnek, szégyennek, amit mi a történelem folyamán elhordoztunk. Nincsen olyan protestáns ember, akinek valamely őse az idők során ne szenvedett volna, akit meg ne ütötték volna... Ezért csodálkozom, hogy vannak protestáns emberek, akikből annyira kihalt a múlt, hogy egy gyenge pillanatban képesek odadobni őseik hitét, reverzálist adnak, lemondanak nevük történelmi jellegéről és megtagadnak egy szenvedésteljes múltat. Az lehet, hogy mi tűrjünk, hallgassunk, de az nem lehet, hogy mi feledjünk, hogy mi átpártoljunk! Föl kell említeni ezt. mert most nagy küzdelem folyik a magyar történelem átírásáért, azért, hogy Lipót császár legyen a hős és ne Rákóczi, hogy kiderüljön, hogy a reformáció és a protestantizmus csak egy szégyenletes kalandja volt a magyar géniusznak és ami ezzel összefügg, mindaz destrukció, torzítás, sötétségben-botorkálás, kinzó átmenet, amelytől máf egyszer meg kell szabadítani a magyart. Vigyázzanak: a legrettenetesebb játék egy nemzet ideáljait megölni ! . . . Tiszteld, hordozd és áldd a múltat! (Ravasz püspök évi jelentéséből.)
