Magyar Egyház, 1927 (6. évfolyam, 1-12. szám)
1927-12-01 / 12. szám
36 neveltetésének elmulasztása: az egyháztagok jogainak elvesztését vonja maga után a törvény e rendelkezéseit áthágó református félre nézve. A gyűlésen hangsúlyoztatok az, hogy (a) a törvénynek visszafelé menő hatálya nincs, azaz régi dolgokat békén hagy, már megállapodott családok békéjét nem óhajtja feldúlni mi közülünk senki; továbbá pedig (b) hogy e törvényt nem más felekezetek iránti gyűlölet, hanem épen a velük való jó viszony lehetőbbé tétele és a saját egyházunk létérdeke diktálták. Megértéssel és méltánylással fogadhatják tehát azt mindenek, akik szeretik az igazságot. Vadházasságok. Harmadszor “vallásos érzületbe és közerkölcsiségbe ütköző cselekmény”-nek minősítette és mint ilyet törvénykönyvünkben is megnevezendőnek határozta a gyűlés a vadházasságot. Amilyen magától értetődő ez a határozat, épen annyira szükséges volt azt a törvényben is megnevezni. Alig van még valamiről oly határozottan megmondva a Bibliában, hogy az Isten országából kizár, mint a házasságtörésről és paráznaságról. így tehát csak természetes, hogy az Isten országának földi előképe, az Anyaszentegyház se tartja az ilyenek elkövetőit magába befogadhatóknak és magában megtarthatóknak. A közgyűlés sajnálatát fejezi ki az Egyesült Államok bevándorlási politikája felett is, amely mai formájában felette alkalmas a vadházasság szaporítására, azáltal, hogy hitvestársakat nem enged egyesülni egymással. Nem egyháztagok kiszolgálása. Negyedszer pedig a nem egyháztagok egyházi kiszolgálásáról szóló paragrafuson javított a közgyűlés. A régi paragrafus, mely törvénykönyvünk 48-ik oldalán az 1. pont második bekezdésében olvasható, igy hangzik: “Aki nem egyháztag, az minden egyházi szolgálatért, a keresztelés, esketés alkalmával, az illető egyházközség által megállapított — a rendes egyháztagokénál nagyobb — stólát tartozik fizetni, úgyszintén egyháztagsági dijat is’’. Éhez a paragrafushoz az alkotmányozó gyűlés hozzátette azt, hogy a kívánt szolgálat megadása azonban még abban az esetben is megtagadható, ha valaki mind a rendesnél nagyobb stóla, mind az egyháztagsági dij megfizetésére hajlandó. Az igy kiegészített paragrafus most már lehetetlenné teszi azt, hogy valaki, aki pl. 10 évig egy pennyt sem áldozott az egyház javára, családjában történt esetleges halálozás alkalmával odamenjen a paphoz, ott kivágja a rendesnél nagyobb stólát és az előző évi egyháztagsági dijat és azt mondhassa: Most pedig KÖVETELEM, hogy tessék temetni jönni. Ilyen nincs. Aki nem rendes egyháztag, az, ha a világ minden kincsét az Ur szolgájának lábai elé rakja, akkor sem követelhet az egyháztól semmit. Még pénze mellett is szívességből kapja, amit kap. így mondta ezt meg Péter apostol Simon Mágusnak, aki pénzért akart az apostolok Szent Lélek osztó hatalmát megvenni. (Olv. Ap. Csel. 8. 18-24). Ez a törvénypont egy dolgot bizonyít. Nevezetesen azt, hogy mi az apostolok komolyságával gondolkozunk a Krisztus egyházának méltóságáról. És két dolgot kell, hogy eredményezzen. Nevezetesen azt, hogy azok, akik egyháztagjaink, megérzik, hogy egy semmi pénzen meg nem vásárolható kiváltságnak gyermeki jusson való birtokosai; azok pedig, akik nem egyháztagok, talán gondolkozóba esnek, és nagyobb tisztelettel tekintenek majd az egyházra és jobban fogják keresni annak közösségét. Közalapunkról. Az egyházmegyei gyűlés határozatai közül csak hármat emelünk ki. Az egyik az Egyház épitő munkájának előbbvitelét szolgáló közalapról szól. Az az alap ez, amelyre mindet! év pünköst első vasárnapján, azaz Szentháromság vasárnapján, jószivü, önkéntes adakozásra kéretnek fel híveink. Ez az alap még az egyezer dollárt sem érte el, és már is áldásosnak bizonyult. Csak az idén is 3 lelkipásztor és egy theológus diák kihozatalában bizonyult szükségesnek és valóban egyházunk építését előbbre vivőnek. A
