Magyar Egyház, 1927 (6. évfolyam, 1-12. szám)
1927-12-01 / 12. szám
20 ki segitsen. A magyarországi református Egyház nem a maga kezdeményezéséből avatkozott bele az amerikai dolgokba. Ellenkezőleg, akkor, amikor a két “testvéregyház” marakodása reménytelenül megmérgezte és megrontotta az amerikai magyar reformátusok életét, akkor, mondjuk, a Reformed Church magyar lelkészei voltak azok, akik kérést intéztek az óhazai Egyházhoz, kérve ennek beavatkozását. Az óhazai Egyház engedett a kérésnek, s az eredmény az lett, hogy megalakult a magyarországi református Egyház amerikai egyházmegyéje az 1904-ik évben hat egyházközséggel. Ez volt az az időpont, amikor a Reformed Church először mutatta ki a foga fehérét, s árulta el atyai jótékonyságának igazi természetét. Erre az időre tartozik a trentoni per amelyet, a Reformed Church a trentoni magyar református egyház vagyonáért kezdett, s vesztéssel végzett; s a hires clevelandi kijelentés, hogy: “a gyülekezet mehet, de a vagyon a miénk!” Vagyis atyailag jótékonykodott a Reformed Church addig, amig a magyar atyafiak neki építettek templomokat, neki gyűjtöttek egyházi vagyont, de ez az atyai jótékonyság a bíróság elé hurcolta a magyar atyafiakat akkor, amikor felmerült az a lehetőség, hogy a magyar református egyházi vagyon a magyar református gyülekezeteké legyen. E nem kívánt megoldási módozattól való félelem kibékítette a két “testvéregyházat” s egyesítette őket azon az alapon, hogy: ütni a magyarországi református Egyházat, amint meg is álltak aztán rendületlenül. Csak úgy közbevetve megjegyezzük itt, hogy a missziós vezérek most, amikor újra zátonyra került a presbiteriánus és reformed munka, pontosan azt csinálják, amit az első alkalommal csináltak: a magyarországi református Egyházhoz fordulnak. Ha a magyarországi református Egykozik az amerikai dolgokba, igen könyen bekövetkezhetik az, ami bekövetkezett az első alkalommal. A magyarországi református Egyház újra csak azt mondhatja, amit a becsületes magyar lelkiismeret mondhat, s ha ezt fogja mondani, akkor a “testvéregyházak” alighanem újra ki fogják adni a jelszót: üsd a magyarországi református Egyházat! De hogy visszatérjünk, leszegezhetjük azt a kétségbevonhatatlan tényt, hogy a Reformed Church magyarok közötti atyai jótékonysága már a háború előtti időkben tisztán és határozottan kalmár-jótékonyság volt. Mi történt a háború után? Jött az összeomlás. S ezzel jött az amerikai magyar reformátusok életében egyik legjelentősebb időszak. A nyugati magyar református egyházmegye (mert időközben két egyházmegyére, mintegy 40 gyülekezettel, nőtt az óhazai egyház munkája) az 1918- ik esztendő őszén tartott egyházmegyei közgyűlésében, rendkívül magas színvonalú viták után, egyhangúlag kimondotta azt, hogy hajlandó egyesülni a Reformed Church-csel abban az esetben, ha az egy magyar egyházkerületben kész tömöríteni a már nála levő egyházakat és a hozzácsatlakozó két magyar református egyházmegyét. Azt mondottuk, hogy az amerikai magyar reformátusság életének egyik legjelentősebb eseménye volt ez, s valóban az volt. A mi részünkön — bár éreztük, hogy kompromisszumot csinálunk — ott volt minden indulat és elhatározás ahoz, hogy becsületes keresztyéni alapon béke és virágzó élet kövesse a sok harcoskodást. És azt mondjuk, hogy ha a Reformed Church-ben volt valami keresztyéni érzés hozzánk református magyarokhoz, akkor itt volt az idő ahoz, hogy ezt megmutassa! Megmutatta-e?
