Magyar Egyház, 1927 (6. évfolyam, 1-12. szám)
1927-12-01 / 12. szám
14 Káté azt a II. Helvét Hitvallást, amely őseinknek sokáig egyedüli egyetemes hitvallása vala; amelynek alapján iktattatott be a magyar református vallás a vallásszabadságot élvező vallások közé a magyar állami törvényekbe; amelyről neveztettünk egészen az 1881-iki debreceni zsinatig “helvét hitvallást követő evangélikus református”-oknak; amely szerint bírálták meg cenzori bizottságok a régi magyar református világban a teológiai tárgyú könyveket; amelyhez való mindhalálig tartó hűség alapján bocsátják ki szent hivatalukra a magyar református papokat, amelyről olyan hatalmas hitet tett a nyáron tartott budapesti református nagygyűlés is, és amely iránti hűségre püspökké avatásuk alkalmával kezükben a Bibliával, ezzel a hitvallással és a kánonokkal térden állva tettek esküt a régi református püspökök (Zsilinszky; A magyarhoni protestáns egyház története. 249-ik oldal), és amelynek megtartása és megtartatása ma is törvénybe iktatott kötelessége a magyar református püspököknek ?! Mi érezzük és tudjuk, hogy a II. Helvét Hitvallásért a Reformed Church, vagy akármelyik church nem kárpótolhat bennünket mással, csak a II. Helvét Hitvallással. És mindaddig, amig azt el nem fogadja, vagy legalább is a magyar reformátusoknak Írásban, törvényben nem biztosítja, addig a mi egyházunkat határozottabb, orthodoxabb, tartalmasabb református egyháznak tudjuk, és annak számára, aki II. Helvét Hitvallást valló és azért háborúskodó magyar református ősökkel kétség nélkül azonos hitet akar vallani: alkalmasabb egyháznak tartjuk a Független Egyházat úgy a Reformed Chuch-nél, mint minden más egyháznál. És ebbeli meggyőződésünket a föld minden hatalmasságai nem képesek megváltoztatni. Állítjuk továbbá azt is, hogy az amerikai magyar reformátusságnak morális becse és az amerikai néptestben való elhelyezkedése is a független irányzat mellett szól. Mert amig a független irányzat a magyar lélek legtiszteletreméltóbb, legheroikusabb tulajdonságait igyekszik kiváltani a maga Istenének egyházáért és ősi vallásáért való áldozatkészségre nevelésével, addig a becsatlakozás nyomában népünknek egy rettenetes erkölcsi értékben való romlása indul meg. Sokan és sok helyen rátámaszkodnak a missziókra és egész természetesnek kezdik tartani azt az otthon ismeretlen dolgot, hogy nekik mások adományaiból tartsanak fenn egyházat, fizessenek papot, akinek nekik fizetni nem, csak parancsolni kell. Sok helyen egy orcapiritó és lelketlen visszaélés folyik azoknak az amerikai egyházaknak a jóságával, amelyek szintén fáradságos munkával, sok rábeszéléssel és mindig újabb és újabb pénzszerző módokkal kénytelenek összehozni az egyházuk fentartására szükséges összegeket., És a magyar református, a büszke magyar református, semmi orcapiritót, semmi szégyellő valót nem lát abban, hogy egyházát sok helyen igy a missziókra hagyja. Ha ebben nincs fajunknak romlása, akkor semmiben sincs. És erre előbb-utóbb az amerikaiak is rájönnek. Hogy az egyházi kivetések rovatában hónapról-hónapra üresen marad a magyarok befizetéseit váró rovat, annak meglesz a maga kiábrándító hatása a miszsziókra is. Épen a Reformed Church már meg is tette, hogy cinikusan odament az amerikai magyar református egyesülethez, hogy adjon neki 50 ezer dollár kölcsönt a magyar munka finanszírozására, a másik protestáns egyház pedig valósággal megvetéssel rekesztette ki magából azokat a magyar reformátusokat, akik mindig csak pénzt kértek, meg zavarogtak, és azóta mereven elzárkózik, szinte irtózik mindentől, ami magyar. így eredményezheti lassankint a becsatlakozás a magyar faji valutának teljes elértéktelenedését az amerikai felekezetek előtt. Mig az önfentartás alapjára épitő független egyház épen ellenkezőleg, alkalmas volna annak tiszteletet parancsoló értékre való felnövelésére. Mert bárhogyan volnánk, amink volna, a magunk erejéből volna, és az amerikai roppant megbecsüli azt, aki akármilyen szerényen, de a maga erejéből tartja fenn magát, és csak azokat
