Magyar Egyház, 1927 (6. évfolyam, 1-12. szám)

1927-12-01 / 12. szám

15 a fajokat becsüli és tartja kívánatosnak, amelyek önálló intézmények alkotásával já­rultak hozzá Amerika nagygyátételéhez. Nem kell tehát azt hinni, hogy ellenszen­vet keltenénk fel azáltal, ha egy szép nagy egyházat alakítanánk ki magunknak a ma­gunk emberségéből. Ha nekik: a németek­nek, a skót-ireknek, a hollandoknak szabad volt, nekünk miért ne volna szabad?! Dol­goztak már a magyarok annyit ebben az országban, hogy ennyihez immár joguk le­gyen ellenszenvkeltés nélkül! S ha szabad itt russzelista, spiritiszta és nem tudom még miféle ista egyházat szervezni; anar­chista, bolsevista, és én nem tudom miféle tanokat hirdetni; miért ne lehetne itt nyu­­gadt lélekkel egy nagy magyar református vallásu egyházat kiépiteni és annak tanait terjeszteni ?! így tehát mi kénytelenek vagyunk a Püspök ur cikkével szemben az amerikai magyar reformátusságnak mind vallás-er­kölcsi fejlődése, mind az amerikai nemzet­test előtti becsének érdekében a független egyházban való elhelyezkedést alkalma­sabbnak tartani a Reformed vagy bármely más egyházban vaió elhelyezkedésnél. Hangsúlyozván azt, hogy ez elhelyezkedés megvalósulása esetén a legmesszebbmenő barátságra igyekeznénk a rokonhitü ameri­kai felekezetekkel. II. Most jön a második szempont, amely szerint a Püspök Ur az amerikai ma­gyar reformátusok ügyében a maga Ítéletét meghozza: a magyar külpolitikai szem­pont. Itt már határozottan a Reformed Church-höz való tartozást tartja előnyö­sebbnek. Ö szeretné azt, hogy a lelkileg egyesült amerikai magyar reformátusság “testvéregyházak dobogóján megállva, be­lekiáltsa a világba a mi nagy igazságunkat úgy, hogy Óceánon innen és Óceánon túl meghallhassák.” Mi is szeretnők ezt, mert mint mondánk, tiszta szívből szeretnénk használni a magyar hazának, és meghur­colt, összerugdosott fajunknak. De ezt semmiféle amerikai testvéregyház dobogó­járól nem tehetjük meg. Először is, azokat a dobogókat nem azért építették, hogy azokról a magyar igazságokat a világba kiálthassuk. Durva, de kemény valóság ez. Ami nekünk igazság , az bármelyik ameri­kai felekezet szemében propaganda, hábo­rúra szító irredentizmus, politika. És ilyen­től ők igyekeznek távoltartani magukat, és ilyen célokra nem engedik át dobogóikat. Nem is engedhetik, ha meg akarják őrizni a békességet a saját házukban. Hisz’ itt minden felekezetnek megvan a maga ma­gyar, cseh, olasz, oláh, tót, stb. missziója. Ha most már ezek közül valamelyik csak egyet is kitüntet azzal, hogy hivatalos fó­rumait átengedi egynek faji vagy nemzeti céljainak szolgálatára, a többi vagy ott hagyja, vagy hasonló igénnyel fog előálla­­ni. Aztán arról is jó megemlékezni, hogy azokon a dobogókon nagyon sokszor épen olyanok az urak, akik a magyar fajnak ki­próbált és elismert ellenségei. Ott van pl. a presbyteriánus egyházban a pittsburghi Vaclav Losa, a felvidék elszakitását ered­ményező pittsburghi egyezmény egyik fő értelmi szerzője; ott van New Yorkban Kenneth Miller, orosz fogságba került sze­gény magyarok százait lemészároló véres­­kezii cseh légió disztagja, akiket maguk presbyteriánus testvéreink szégyellenék megnevezni. így pl. a legutóbbi youngs­­towni konferenciáról szóló s a “Kálvinista Szemlé”-ben megjelent tudósításban is csak Így történik róluk említés: “A konferencián a magyar lelkészeken és kiküldötteken ki­vid az amerikai presb. missziói hatóságok­nak és az egyházi közéletnek legkiválóbb képviselői is résztvettek”. És ha még ilyen viszonyok között is tudtak valamit tenni becsatlakozott testvéreink a magyar igaz­ságért, abban van érdemük a függetlenek­nek is, akiktől eddig még nehéz lett volna magyaroknak nem lenniök, és akik miatt talán egyházi hatóságaik is elnézőbbek vol­tak magyar voltuk érvényesítésével szem­ben. Határozottan meg vagyunk tehát győ­ződve arról, hogy a magyar nemzet is töb­bet nyerne az amerikai magyar református­­sággal, ha az egy harci bárdot eltemető, egymással megengesztelődést eredményező nagyot, kicsit magába ölelő Független A merikai Református Egyházban tömörülni

Next

/
Thumbnails
Contents