Magyar Egyház, 1927 (6. évfolyam, 1-12. szám)
1927-12-01 / 12. szám
15 a fajokat becsüli és tartja kívánatosnak, amelyek önálló intézmények alkotásával járultak hozzá Amerika nagygyátételéhez. Nem kell tehát azt hinni, hogy ellenszenvet keltenénk fel azáltal, ha egy szép nagy egyházat alakítanánk ki magunknak a magunk emberségéből. Ha nekik: a németeknek, a skót-ireknek, a hollandoknak szabad volt, nekünk miért ne volna szabad?! Dolgoztak már a magyarok annyit ebben az országban, hogy ennyihez immár joguk legyen ellenszenvkeltés nélkül! S ha szabad itt russzelista, spiritiszta és nem tudom még miféle ista egyházat szervezni; anarchista, bolsevista, és én nem tudom miféle tanokat hirdetni; miért ne lehetne itt nyugadt lélekkel egy nagy magyar református vallásu egyházat kiépiteni és annak tanait terjeszteni ?! így tehát mi kénytelenek vagyunk a Püspök ur cikkével szemben az amerikai magyar reformátusságnak mind vallás-erkölcsi fejlődése, mind az amerikai nemzettest előtti becsének érdekében a független egyházban való elhelyezkedést alkalmasabbnak tartani a Reformed vagy bármely más egyházban vaió elhelyezkedésnél. Hangsúlyozván azt, hogy ez elhelyezkedés megvalósulása esetén a legmesszebbmenő barátságra igyekeznénk a rokonhitü amerikai felekezetekkel. II. Most jön a második szempont, amely szerint a Püspök Ur az amerikai magyar reformátusok ügyében a maga Ítéletét meghozza: a magyar külpolitikai szempont. Itt már határozottan a Reformed Church-höz való tartozást tartja előnyösebbnek. Ö szeretné azt, hogy a lelkileg egyesült amerikai magyar reformátusság “testvéregyházak dobogóján megállva, belekiáltsa a világba a mi nagy igazságunkat úgy, hogy Óceánon innen és Óceánon túl meghallhassák.” Mi is szeretnők ezt, mert mint mondánk, tiszta szívből szeretnénk használni a magyar hazának, és meghurcolt, összerugdosott fajunknak. De ezt semmiféle amerikai testvéregyház dobogójáról nem tehetjük meg. Először is, azokat a dobogókat nem azért építették, hogy azokról a magyar igazságokat a világba kiálthassuk. Durva, de kemény valóság ez. Ami nekünk igazság , az bármelyik amerikai felekezet szemében propaganda, háborúra szító irredentizmus, politika. És ilyentől ők igyekeznek távoltartani magukat, és ilyen célokra nem engedik át dobogóikat. Nem is engedhetik, ha meg akarják őrizni a békességet a saját házukban. Hisz’ itt minden felekezetnek megvan a maga magyar, cseh, olasz, oláh, tót, stb. missziója. Ha most már ezek közül valamelyik csak egyet is kitüntet azzal, hogy hivatalos fórumait átengedi egynek faji vagy nemzeti céljainak szolgálatára, a többi vagy ott hagyja, vagy hasonló igénnyel fog előállani. Aztán arról is jó megemlékezni, hogy azokon a dobogókon nagyon sokszor épen olyanok az urak, akik a magyar fajnak kipróbált és elismert ellenségei. Ott van pl. a presbyteriánus egyházban a pittsburghi Vaclav Losa, a felvidék elszakitását eredményező pittsburghi egyezmény egyik fő értelmi szerzője; ott van New Yorkban Kenneth Miller, orosz fogságba került szegény magyarok százait lemészároló véreskezii cseh légió disztagja, akiket maguk presbyteriánus testvéreink szégyellenék megnevezni. így pl. a legutóbbi youngstowni konferenciáról szóló s a “Kálvinista Szemlé”-ben megjelent tudósításban is csak Így történik róluk említés: “A konferencián a magyar lelkészeken és kiküldötteken kivid az amerikai presb. missziói hatóságoknak és az egyházi közéletnek legkiválóbb képviselői is résztvettek”. És ha még ilyen viszonyok között is tudtak valamit tenni becsatlakozott testvéreink a magyar igazságért, abban van érdemük a függetleneknek is, akiktől eddig még nehéz lett volna magyaroknak nem lenniök, és akik miatt talán egyházi hatóságaik is elnézőbbek voltak magyar voltuk érvényesítésével szemben. Határozottan meg vagyunk tehát győződve arról, hogy a magyar nemzet is többet nyerne az amerikai magyar reformátussággal, ha az egy harci bárdot eltemető, egymással megengesztelődést eredményező nagyot, kicsit magába ölelő Független A merikai Református Egyházban tömörülni