Magyar Egyház, 1927 (6. évfolyam, 1-12. szám)
1927-12-01 / 12. szám
9 MELYIK A KETTŐ KÖZÜL? Ravasz László dunamelléki püspök feltűnést keltő cikke az amerikai magyar reformátusokról. “Magyar reformátusok Amerikában” cím alatt terjedelmes cikk jelent meg a budapesti “Magyar Szemle” októberi számában s onnan átvéve az “Amerikai Magyar Reformátusok Lapja” (American Hungarian Presbyterian and Reformed Church Paper) 1927. nov. 26-iki számának 2-ik és 3-ik oldalán, dr. Ravasz László, dunamelléki ref. püspök aláírásával. Mivel ez a cikk bennünket is közelről érdekel, ezennel engedelmet kérünk és veszünk magunknak arra, hogy ahoz teljes tisztelettel és komolysággal mi is hozzászóljunk. Reméljük, hogy arra a Püspök ur maga is elkészült, hogy ha tollával átnyúl az óceánon és tevőlegesen beleveti magát a mi itteni harcainkba, akkor minket is kényszerít arra, hogy tollával toliunkat, érveivel érveinket, Írásaival írásainkat állítsuk szembe, ha azt az amerikai magyar reformátusok problémájához való hozzászólásának természete úgy hozza magával. A cikkel kapcsolatban mindenek előtt megállapíthatjuk azt, hogy az nagy örömet okozott a függetlenség ellenzőinek táborában (amely tábor korántsem olyan nagy, mint amilyennek azt sokan képzelik). Azonban határozottan állítjuk, hogy mi reánk sem tett kellemetlen benyomást. Elmondjuk, miért. Először is ez a cikk az első bizonysága annak, hogy az óhazai ref. egyházi életnek egy olyan kimagasló tényezője is, mint a dunamelléki egyházkerület nagynevű püspöke, legalább főbb vonásaiban tisztában van azzal, hogy mit akar a Független Amerikai Magyar Református Egyház, a mi Egyházunk. “A független egyházi mozgalom .. . egy uj református egyház szervezését tűzte ki céljául. Ennek az Egyháznak a neve, Független Amerikai Magvar Református Egyház. Tulajdonképen a magyarországi református egyház amerikai mása, darabja volna, amelynek az a célja, hogy az Amerikába szakadt magyar reformátusokat az ottani nagy egyházak állítólagos beolvasztó hatása alól kivegye és autonom (önálló) szervezetben a gyülekezetek nyelvét, hitét, szellemét megőrizze .. írja a püspök ur. No hála Istennek, mondjuk mi, hogy valahára felismertetett már, hogy minket valóban a magyar református vallásnak és faji önérzetnek ugyanaz a szeretete mozgat, amely mozgatta hajdan azoknak a most nagyoknak, hatalmasoknak feldicsért amerikai protestáns egyházaknak a megalapítóit, tudniillik a németeket, skót-ireket és hollandokat, akik nem igyekeztek kézzel-lábbal becsatlakozni semmiféle felekezetbe, hanem fajuknak és élő hitüknek örök becsületére független, önálló, autonom egyházakat szerveztek maguknak, amelyben — ahol lehetett és lehet — megtartották és megtartják nyelvüket, és mind máig megtartották hitüket és szellemüket. Valóban arre törekszünk mi is, semmi másra. Arra, amit más népek megtettek. És vájjon érhet-e bennünket kárhoztatás azért, hogy népünket arra serkentjük, hogy úgy az amerikai alkotmány szellemének, mint a magyar önérzetnek és az élő, áldozni kész keresztyéni hitnek megfelelően, ne vesse oda magát semmiféle egyházi szervezet elöbb-utóbb megsokalttá, megunottá, és megutálttá váló terhéül még ősei vallásából való engedmények árán is, hanem ha van hite, van Istene, van faji és emberi önérzete: akkor még áldozatok árán is teremtsen magának egy olyan uj Siont, amely — ha mindnyájan összefognánk — rövid időn belül épen olyan hatalmas, épen olyan tisztelt és épen olyan befolyásos volna, mint a magyar reformátusok közt miszszióskodó, anyáskodó protestáns egyházak bármelyike?!
