Magyar Egyház, 1927 (6. évfolyam, 1-12. szám)

1927-12-01 / 12. szám

6

A MAGYAR REFORMÁTUSSÁG ISMÉRVEI

Hogy értjük mi azt, amikor becsatlakozott testvéreink magyar reformátusságát

kétségbe vonjuk?

“A Szentháromság Egy Örök Igaz Isten szentséges színe előtt leborulva és az Ö mindenekre elégséges kegyelmében bizakodva, minden bününk és gyarlóságunk bevallása mellett is boldogan és örvendező szívvel teszünk bizonyságot arról, hogy mi ezt a magyar református egyházat, amelynek Isten kegyelméből tagjai vagyunk, s amely minden veszélyben és viharban a mi nagy Istenünk oltalma által immár négyszáz év óta, mint a Sión hegye, ezen a magyar földön megmaradt, szeretjük és szolgálni akarjuk. Történelmi hitvallásaink, s különösképen a II. Helvét Hitvallás és a Heidelbergi Káté mellett továbbra is megállunk, s azoknak a Szentirás alapján álló igazságait élő erővé kívánjuk tenni, nemcsak egyházunkban, hanem a magunk életében is. így tehát, mint a történelmi magyar református egyház egész sziwel és lélekkel munkálkodni kívánó tagjai, Anyaszentegyházunk történelmi szelleme továbbfolytatásának és továbbépítésének, továbbá történelmi egysége megőrzésének érdekében mindent megteszünk.” Az első országos református nagygyűlés ünnepélyes deklarációjából, 1927 május 22.

Mi tudjuk azt, hogy a különböző amerikai felekezetekhez becsatlakozott testvéreink között szép számmal vannak olyanok, akik jó magyaroknak és jó reformátusoknak tartják magukat. Ezek előtt a mi állításaink közül semmi sem olyan súlyos és bántó, mint az, hogy mi nem tartjuk őket a szó szigorú értelmében vett magyar reformátusoknak. Talán épen ez az állításunk indított fel ellenünk még egyébként irántuk jóindulatú embereket is anynyira, hogy képesek voltak áláirásukat adni ahoz a keserves hangú “Emlékirat”-hoz is, amelyiket a maga ügyes-bajos dolgaival is elégségesen elfoglalt Konvent elé terjesztettek becsatlakozott testvéreink. Megpróbáljuk azért megmagyarázni úgy nekik, mint saját híveinknek, hogy hogyan értjük mi azt, mikor becsatlakozott testvéreink magyar reformátusságát kétségbe vonjuk.

1. Először is nem lelki kevélység, nem beképzeltség, nem hóbortos nagyzolás állíttatja velünk azt,

hogy egyedül a független egyházmegye áll mind hitvallásilag, mind szervezetileg teljesen a hazai egyház fundainentomán. Nem, mert mi nem vagyunk kevély emberek. Mi alázatosok vagyunk és szeretjük az alázatosságot. Csupán az igazság megvallásában és hangoztatásában vagyunk merészek.

2. Másodszor nem is valami különleges magyar politikai tervek birtokolása és melengetése téteti és tartatja fenn. velünk a fentebbi állítást. Mi, bár magyarságunkat nagyon komolyan vesszük, érezzük magunkat olyan amerikaiaknak, mint becsatlakozott testvéreink. Sőt, és ezt meg lehet jegyezni, mi még jobb szolgálatot teszünk ennek az országnak, mint becsatlakozott testvéreink. Miért? Kérdi valaki megütközve. Azért, mert mi nem egy olyan emberfajtát igyekszünk átadni az amerikai nemzettestnek, amelyik még az Ő Istenének az egyházát is csak mások támogatásával hajlandó fentartani, hanem egy olyat, amelyik — az amerikai konstitució szellemének megfelelően — mások áldozatkészégén való élősködés nélkül éli a maga becsületes egyházi életét. Elismerjük, hogy ebben a tekintetben a hazai Konvent háború előtti egyházi munkája sem volt különb a magyarokkal foglalkozó amerikai egyházak munkájánál. A különbség ebben a tekintetben csak az, hogy akkor a Konventtől várták, most meg a misszióktól várják némelyek a sült galambot. A független Egyház munkája ebben a tekintetben mind a kettőnél különb, büszkébb, dacosabb, férfiasabb, magyarosabb, amerikaiasabb és elhatározóbban keresztyéni.

3. Harmadszor nem is azért