Magyar Egyház, 1927 (6. évfolyam, 1-12. szám)
1927-12-01 / 12. szám
7 bántjuk mi meg becsatlakozott testvéreinket azzal, hogy magyar reformátusságukat kétségbe vonjuk, mintha a mi egyházi életünket különbnek tartanánk az övéknél. A Krisztusban való hitnek teljességével, sajnos, mi sem dicsekedhetünk. Azt sem tagadjuk, hogy sokszor még áldozatkészségben, is meghaladják az ő híveik a mieinket. Tehát ne gondolják azt sem, hogy az ö eredményeikkel szemben vakok vagyunk, a mieinket meg égig magasztaljuk. Hanem a következőképen áll a dolog: Minden egyháznak van. hitvallása, vagy hitvallásai, amelyben a maga tagjainak közös hitét a logika törvényeinek megfelelően, tehát értelmesen kifejezésre juttatja. Az ilyen hitvallások aztán hivatalos, perdöntő tekintélyű mutatói annak, hogy az utódok hite azonos-é az ősökével. Ha az utódok az ősök által vallott hitvallásban szintén felismerik a maguk hitének kifejezőjét és megtartják azt a maguk hite hivatalos kifejezőjének is: akkor azonos hitvallásnak az ősökkel. Ellenkező esetben nem. Ez ugyebár eddig világos? Most menjünk tovább. A magyar református egyháznak szintén vannak hitvallásai, melyek a hitvallások természete szerint azt mutatják, hogy mit hittek a magyar református ősök, valamint azt is, hogy mit kell hinniök az utódoknak is, ha azt akarják, hogy az ősökkel egyhitvallásuaknak ismertessenek el. A magyar református egyház hitvallásai pedig kétfélék: egyetemes keresztyén, hitvallások és reformációi hitvallások. Egyetemes keresztyén hitvallások azok, amelyeket az egész keresztyénséggel közösen vall. Ezek a niceai, a konstantinápolyi, efézusi, khalcedoni, Athanázius-i, valamint a niceai hitvallással rokon apostoli hitvallás (“Hiszekegy”). A reformációi hitvallások pedig azok, amelyek az egyetemes keresztyénség családjában való speciális helyünket jelölik ki. Mig amazok, legalább kitételeik túlnyomó részében, mind a keresztyénség első öt századában keletkeztek, addig emezek a reformáció gyümölcsei. Innen a nevük. Ezek a hitvallásaink a következők: A II. Helvét Hitvallás és a Heidelbergi Káté. Egyik a Rajna folyó mellékén, Németországban keletkezett, a másik Svájcban. Ezekben találták meg őseink az ő evangyéliom szerint reformált hitüknek az őket kielégítő kifejezését. Főképen pedig a II. Helvét Hitvallásban, amelyről egész a legújabb korig helvét hitvallású evangélikus reformátusoknak neveztettünk. A Heidelbergi Káté csak lassan emelkedett arra a rangra, amelyen ma van. Először csak iskolai és népoktató katekizmusnak használták más hasonló katekizmusok, különösen a Szidériusé mellett. Ma azonban mind a kettőt hivatalos hitvallásunknak tudja a hazai református öntudat. Bizonyítja ezt a nyáron tartott budapesti országos református naggyülésnek e két hitvallás melletti vallástétele. És most vegyük fel a következtetés fonalát. Mivel a magyar református ősök az egyetemes keresztyén hitvallások mellett (és természetesen a Biblia mellett) a II. Helvét Hitvalásban és a Heidelbergi Kátéban találták meg a maguk hitének kifejezését és ezeket fogadták el és vallották hitük hivatalos kifejezőiül, következésképen mindenkinek, aki a szó igazi értelmében vett magyar reformátusnak akar elismertetni, annak hivatalosan vallott hitvallásul kell vallani és törvénykönyvébe befoglaltatni a II. Helvét Hitvallást és a Heidelbergi Kátét. Most pedig menjünk tovább. A becsatlakozott egyházak mindegyike annak a felekezetnek a hitvallásán áll, elvben és törvény előtt
