Magyar Egyház, 1927 (6. évfolyam, 1-12. szám)
1927-11-01 / 11. szám
Volume VI. NOVEMBER, 1927 Number 11. Editor-in-Chief: Endre Sebestyén Editor: Geo. E. Borsy-Kerekes MAGYAR EGYHÁZ MAGYAR CHURCH Published monthly. Subscription: $1 a year Associate Editors: Louis Nánássy — and — Charles Vincze Entered as Second-Class Act of March 3, 1879. — 1103, Matter, March 30th, 1922, at the Post Office at Duquesne, Pa., under the Acceptance for mailing at special rate of postage provided for in Section Act of October 3, 1917, authorized April 14, 1922. KÖZELEBB EGYMÁSHOZ! Megelőző írásomban az amerikai magyar élet nagy betegségének gyökérokát abban találtam meg, hogy az amerikai magyar ember távol van Istentől, nincs vele a nehézségek között s Így nem is segithet neki diadalmaskodni azokon. Erről a gyökérről fakad minden más nyavalya, a kisebbek és a nagyobbak, amelyek tehát mind másodlagosak, hajtások csupán, vagyis ezek azonnal megszűnnének, ha az amerikai magyar ember közelebb tudná dolgozni magát Istenéhez. E hajtások rendkívül különböző mértékben emésztik fel a drága, magyar életerőt. Némelyekről alig lehet észrevenni, hogy vérünkből táplálkoznak, mig mások sokat pusztítanak, nagy károkat okoznak. Én az utóbbiak között a legveszedelmesebbnek látom azt az eltávolodást, amely kétségbevonhatatlanul megvan a magyar szivek között. Ez megint temérdek nyomorúság kutforrásává válik, érdemes azért, hogy foglalkozzunk vele lapunk hasábjain és foglalkozzunk vele mindenek felett a lelkűnkben. Csak a saját portánkon kívánok vizsgálódni. Nem az amerikai magyarság széttagoltságára gondolok tehát, ami miatt az iró emberek szüntelen panaszkodnak, de tenni ellene semmit nem tudnak, hanem gondolok csupán önmagunkra, a magyar reformátusok egy-egy csoportjára, egy-egy gyülekezetére. Hogy egy meghatóan szép eszme körül csoportosultak: — “magyar nyelven, magyar lélekkel az ősök hagyományai szerint imádni Amerika földén az örök Istent, az apák hitének tiszta megőrzéséért szivesen vállalni az egyházfentartás terheit,” — ezt a józaneszü másnézetü sem vonhatja kétségbe. Ez az eszme képes arra, hogy tüzlángokat szórjon és megrengesse a pusztát. Ez az eszme méltó arra, hogy diadaláért munkás magyar emberek odaáldozzák verejtékük legjavát. S akik a zászló köré álltak, áldozzák is jó kedvvel, — ebben nincs panasz, de abban látok már végzetes kórtünetet, hogy a tagok lélekben el vannak távolodva egymástól, ami nagy veszedelem az egyesekre s még nagyobb a gyülekezetre nézve. Szeretném jobban megmagyarázni a dolgot, mert ezt a bajt ismernie kell minden magyar református embernek, hogy céltudatosan sorompóba állhasson ellene. Válaszfalak vannak közöttünk, még pedig sokak. Csak egy néhányra mutatok rá. Ilyen például: “az érdeklődés hiánya egymás iránt.” Sokan nem ismerik testvéreiket, nem is törekednek erre. Sokan nem törődnek a másikkal, nincs meg bennük a vágy, osztozni a másik testvér örömében és bánatában, vagy épen segíteni rajta nehéz helyzetében. Milyen sokan elkedvetlenednek, megszomorodnak, elhidegiilnek ezért is?! Aztán ott van a másik, ami a szeretetlen beszédek köveiből épült. Ennek a neve: “meg vagyok sértődve.” Ez a betegség a magyarok között sokkal nagyobb Amerikában, mint az óhazában. Igen elszomoritó következményei vannak. Nemcsak hihetetlen távolságba hajitja az embereket egymástól, nemcsak ellenségekké
