Magyar Egyház, 1927 (6. évfolyam, 1-12. szám)

1927-10-01 / 10. szám

7

VEGYES HÁZASSÁG, VESZENDŐ GYERMEKEK

VAGY HÁBORÚSÁG,

VAGY EGYHÁZIATLANSÁG.

Igen, a vegyes házasság nem kedvez egyik házasfél vallásos életének sem. Mert ha mind a két házasfél komolyan veszi a maga vallását, akkor közel van a háborúság. Ha pedig egyik sem veszi valami komolyan akkor az ajtó előtt leselkedik az egyháziatlanság. Vegyük fel példának okáért egy református és egy r. kath. házaspár esetét.

Bajjal kezdődik a házasélet mindjárt az esküvő kérdésénél. Hol esküdjünk? — vetődik fel a kérdés. Mindkét fél egyházában törvény az, (a mi egyházunkban is! L. Egyh. Törv. II. Rész, C, 15, c) hogy házasságkötés esetén az egyház esketési szertartását igénybe kell venni. Hát ezen még segíteni lehetne úgy, hogy egyik fél lelkipásztora előtt is megjelennének, meg a másik előtt is, és igy elég volna téve mindkét fél egyháza előírásának. A bibi azonban ott van, hogy a római katholikus pap csak abban az esetben ad össze vegyes párokat, ha a más vallásu, a jelen példa szerint református fél, neve aláírásával összes születendő gyermekeit odaígéri a római katholikus egyháznak. Ez aztán már kemény próba elé állítja mind a r. kath., mind a ref. felet. Mert ha a római kath. fél nem bírja rávenni ref. vallásu jegyesét vagy vőlegényét arra, hogy az az összes születendő gyermekeket odaígérje, odakötelezze a róm. kath. egyháznak, akkor választania kell szive választottja és egyháza között. Ha jegyesét választja, akkor elmennek a ref. pap elé megesküdni, de tudnia kell azt, hogy egyházában olyanná lett, mint a kitagadott gyermek a családban. Nem gyónhat, nem áldozhat, egyházi temetésben nem részesülhet. És ez egy

buzgó r. katholikusra nézve rettenes. Ha pedig a református fél nem képes rávenni róm. kath. jegyesét arra, hogy ha már nem is az összes, de legalább a saját nemén levő gyermekeket megtarthassa a maga református hitén, és ennek dacára is házasságra akar vele lépni és elmegy és megesküszik a r. kath. templomban: akkor meg ez kerül bajba a maga egyházában. Mert akkor meg ő nem urvacsorázhat a maga egyházában és ő sem számíthat templomból való eltemetésre, sem egyházi hivatal viselésére a maga egyházában. És ez egészen természetes is. Amilyen joga van a r. kath. egyháznak megrendszabályozni a maga hiveit, épen olyan joga van a saját hívei hithíiségbe ütköző bűneinek megtorlására a mi egyházunknak is. Amit nem lehet szárazon elvinni a r. kath. egyházban, miért lehetne a mienkben? Hisz’ a reformátorok nem azért keltek fel, hogy könnyebbé és lazábbá tegyék az egyházfegyelmet, .sőt épen az egyházfegyelemnek az akkori róm. kath. egyházban való lazasága volt fellépésük egyik oka. Nem szabadabb, jobban mondva szabadosabb egyházat akartak, hanem olyan egyházat, amelyben az apostoli parancs szerint “mindenek ékesen és jó renddel” mennek. Tehát senkit se lepjen meg az, hogy a református félre is biinhődés vár, ha házasságkötése alkalmával egyháza iránti kötelességéről megfeledkezik. Talán egyházunk egyik-másik lelkipásztora felületes és gondatlan volt a büntetés alkalmazásában, de a hanyagságot csak nem tehetjük örök törvénnyé!

így áll tehát a ref. és r. kath. vegyes házasok esete, ha vagy az egyik, vagy a másik egyház felé hajlanak. Egyik egyik helyen válik bűnössé, a másik a másik helyen. Ebből valaki