Magyar Egyház, 1927 (6. évfolyam, 1-12. szám)

1927-09-01 / 9. szám

16

SZÉPIRODALOM

IGAZ ÖRÖM.

Tiszteletes dr. Nánássy Lajos 25 éves jubileumára irta: KOVÁCHY KÁLMÁN.

IIü s bölcs szolgája Istennek, köszöntünk Huszonöt éves, munkás múlt után!

Ki annyi téren vagy vezér közöttünk A férfikornak fényes nappalán . . .

S midőn pályádra igy tekintsz ma vissza: Igaz öröm sugára ajkadon,

Ünnep borát hogy ily sereggel issza,

Mely hódolattal hő keblére von!

. . . Apostol sorsa gúny, tövis, kereszt itt S kevésnek zöldéi ily érdem-babér!

Hiába fénylik, szántva-vetve épit,

Jóért küzd benne minden cseppnyi vér:

A hálátlan föld ritkán ad jutalmat,

Nagyot ma is mely sokszor megkövez, Verejtéket ki egyre érte hullat —

S igy utón eszme vértanúja lesz!

Pályán te is találtál néha tüskét;

De küldetésért tűrve hordozád,

Mert bántó but hitnek szavával üz szét,

Ki égiért jár földi iskolát. . .

A “kálvinista Róma” volt a kezdet S még mennyi lépcső ősi Baselig!

S a toll is pálmát sürü versenyen vett, — “Mert a kinek van: több adattatik”!

Majd Újvilágba ifjan szállt ki szived,

Hogy felszentelten kincsét hitse, mind S nem volt elég: tudásvágy még hevitett S szemed lelkeddel ősmultat tekint: Szentföld, Egyptom ... hol járt Messiás is S oh, mennyi hely füledbe súghatott:

— Ki elhívással lángszövétneket visz, Tisztítja ezt a bolygó csillagot!

— Örök küzdésben áll az e világgal, Melyen ma is még ott ül a sötét;

De csak lobogjon! éjjelt törjön által! Igazság magvát hintve szerteszét.

Kikel az mind: gondot visel reá ég S aratás is jön annak idején,

Midőn szivében tiszta hálaláng ég,

Hogy teljesült a biztató remény.

Negyedszázadja vetsz magot te is már S mező tanúja: hittel tetted ezt,

A merre jártál, terjedt ott a sugár S a lelki élet öltött drága mezt . . .

Szó, toll, szív, ész a fegyverek valának, Miket Teremtőnk kincsedül adott S oh, nem hiába hullott szét a jó mag:

Ma dús gyümölcsét érve láthatod!

A legtovább itt omlott a verejték;

De ez Egyházból fénylő minta lett!

Mert véled együtt hivek nem felejték: Legékesebben szól őszinte tett! . . .

S összhangban dobbanó szivek tüzével Felépült Isten uj, szép temploma,

Melyből hü nyáj is hálatelve néz fel,

Ha zeng az ének s szárnyat bont ima.

Oh, nem hiába fáradtál e létben:

Buzgó munkádnak méltó dija van!

S békével telt szivedben boldog Éden,

Hol az önvádnak ajka szótalan,

Mert ábránd karján nem szállt nap feletted S a “keskeny ut”-on csendben jársz tovább S még több erővel, mert a múlt megedzett, Miként \itézt, ki harcolt több csatát.

Maradjon elved: munka ád erőt csak,

Mig a restséggel testvér a halál! . . .

S jaj annak, kit kínálkozó időszak A Szőlőskertben tétlenül talál! . . .

Bölcs szív — miként te — kincse forgatója: Talentumot szerez talentumán . . .

S mig ihletetten a világba szórja:

Áldás fakad minden lépés után.

Tökélyért küzdés zászlajára irva S az Ur országát kedveltetni meg;

A tévelygőnek készen balzsamirja S békétleniil szív hol még nagy beteg,

Ki ezt cselekszi: Isten munkatársa,

A nap alatt “e földnek a sava”,

Mert úgy tündöklik: más is egyre lássa!

S legyen vele Krisztusnak harcosa!