Magyar Egyház, 1927 (6. évfolyam, 1-12. szám)
1927-09-01 / 9. szám
12 KISEBB CIKKEK VILÁGI TISZTVISELŐK HIVATALI IDŐTARTAMÁRÓL. Sokat írtak, sokat beszéltek már arról, hogy mik a jó oldalai annak, hogy a világiaknak rész adassék az egyház igazgatásában. Ugyannyira sokat, hogy szinte vakmerőségnek tetszik arról is szólni egy pár szót, hogy mik a hátrányai. Pedig vannak hátrányai is. És ami hátránya, káros oldala csak van, az mind abból a felfogásból fakad, amellyel igen sok magyar református világi tisztviselő az általa viselt tisztségéről vélekedik. Igen sok esetben csak hatalomra jutást, hatalmi pozícióban levést lát benne szolgálat, segítés, engedelmesség helyett és sokszor bámulatos az az önhittség, amellyel magának követel olyan, jogokat, amelyekre se képzettsége, se az egyházi törvény szerint nem tarthat számot. És ez a hajlandóság annál jobban kifejlődik benne, mentül tovább van hivatalban. És lassankiut oda jut igen sok gyülekezet, hogy a mindenható Isten mellett megvan neki a maga bálvány istene is, egy-egy elkapatott világi tisztviselő személyében. Ez pedig, mint minden bálván.y-állitás, káros következményekkel jár az egyházra nézve. Először is a lelkipásztorra nézve kellemetlen az ilyen helyzet. Istentől és nem emberektől rendelt hivatala, átruházhatatlan felelőssége, az egyház vezetésére való speciális képzettsége mellett is azt kell látnia, hogy ő csak második személy, csak eszköz, csak szolga, nálánál összehasonlíthatatlanul kevesebb felelősségre vonásnak kitett egyéneknek kezében. De téved az, aki azt hiszi, hogy csak a lelkipásztor szenved ott, ahol ilyen visszás helyzet adódik elő. Nagyobb kárát látja annak az egész egyházközség. Először is az egyháztanács szinte munkaképtelenné válik. Az egyháztanácsosok figyelme megoszlik a törvényes fő: a lelkipásztor, és a felnőtt hatalmasság között és nem tudják, mit cselekedjenek, hogyan szóljanak, hanem várnak, hogy mit szól a másik két orákulum. Azok meg arra várnak, hogy ők mit szólnak. Kezdeni, határozott véleményt nyilvánítani mindegyik tartózkodik. Ilyen körülmények között aztán megkezdődik az egyház dolgainak az egyháztanácsi gyűlésen kívül, kis kupaktanácsokban, megbeszéléseken a lelkipásztor jelenléte nélkül való intézni próbálása, ezekbe hivatalos megbízással nem biró egyháztagok bevonása: egyszóval a törvénytelenség, az anarkia. Ez pedig minden evangyéliomi egyházi életnek a sirgödre. Hogyan lehetne azon. segíteni, hogy ilyen állapotok elő ne állhassanak? Szerintünk úgy, hogy senkinek sem volna szabad időt adni arra, mig végképen eltelik a hatalom-birtoklás képzeletével. A magyar református egyház törvénykönyvében három esztendőnkint sorsolás utján mindig kiesik három tag az egyháztanácsból ... az egyházközség alakulása utáni 12 éven belül, azután pedig minden esztendőben, választásra kerül az egyháztanács egy negyede. E mögött a törvény mögött is van valami a fenti óvintézkedésből. A mi Egyházunk törvénykönyve szerint “az egyháztanács (világi) tagjait az egyházi közgyűlés az általa meghatározott időtartamra választja.” Ez az időtartam a mai gyakorlat szerint egy év, de a törvény szerint az egyházközségi közgyűlésnek joga van más időtartam megállapítására is. A magyarországi református egyház törvénykönyvében azonban századok tapasztalata húzódik meg a három
