Magyar Egyház, 1927 (6. évfolyam, 1-12. szám)
1927-09-01 / 9. szám
11 re és vigye egységes megállapodásra ezt a nagy, komoly és szent ügyet. Nem én magam szólok. Lelkiismeretemen keresztül a hívek százai és ezrei kiáltanak a Lelkészegyesület felé. Bízom benne, hogy a kiáltó szó nem fog a pusztában reménytelenül elhangzani. Fogadja Nagy tiszteletű Szerkesztő Ur e sorok közreadásáért hálás köszönetemet. 1927. julius 2. Egy református papfiu. íme, a levél! Kell-é súlyosabb bizonyiték arra, hogy a vallásunkért és egyházunkért lelkesedő és református voltukra valamit is adó híveink maguk is azt várják, maguk is azt kérik, szinte követelik, hogy a papság se legyen enyhe a vegyes házasságok kezelésében és hanyag Anyaszentegyházunk érdekeinek védelmezésében ?! És mi, a Független Amerikai Amerikai Magyar Református Egyház papjai, az ilyen reformátusok kívánságát többre nézzük, mint a hűségűkben megingott és épen e miatt e kérdésnek még a puszta bolygatását se igen szerető, másnak gyümölcsöző reformátusok vélekedéseit és mindannyian el vagyunk szánva Anyaszentegyházunk érdekeinek a vegyes házasságok terén való megvédésére is. És ha mi elszánjuk magunkat valamire, akkor az elszánást jelent. Keleti. Az indoeurópai fajok világuralmi elméletével szemben tekintetbe kell venni a magyarok évszázadok folyamán szerzett érdemeit. Szomszédaik közül melyik merészelné azt állítani, hogy bátorság, értelem és a szabadság égő szeretete tekintetében fölényben van velük szemben? (Reclus) * Magyarország feldarabolása történelmi nonsens. A rablást szentesíteni nem lehet. (R. Kinley) * A magyar békeszerződéssel az Entente balkanizálja Európát és élősdi martalóc szövetségesei kedvéért Erdély keleti határától Svájcig uj Macedóniát formált. Mindez azonban múlandó. A békeszerződés gyönge emberek müve és amit az emberek elrontottak, azt a történelem önmagától fogja helyrehozni. (R. Kinley) SZEMLÉLŐDÉS Neki-neki, meg-meg vissza. Megint kezünkbe került egy “Méhkas” cimii 4 oldalas lapocska, mely Takaró Géza new yorki lelkész szerkesztésében jelenik meg egy halva született mozgalom égisze alatt. Azért említjük meg, mert az első szám külsőleg bizalmat gerjesztő köntöse után azt hittük, hogy most talán sikerülni fog Takarónak megalapozni valami orgánumot legalább saját maga számára. Az utolsó szám után azonban le kell tennünk erről a feltevésünkről, mert annak szomorú vérszegénysége az agóniát jelenti már. Őszintén szólva régen nem értettük, hogy amikor a Presbyterian és Reformed Church közösen kiadott hivatalos lapja, az Amerikai Magyar Reformátusok Lapja is sorvadásban szenved, miért kellett Takarónak egyéni akciójával még csökkenteni annak terjeszkedési lehetőségét? Minket függetleneket azzal szeretnek vádolni, hogy nem tudunk vagy nem akarunk felemelkedni a református testvériség magaslataira, a csatlakozott táborból ezzel szemben szinte naponkint látjuk az egymás közötti meg nem értés félre nem ismerhető jeleit. Tiszteletes kollega urak: méltóztassanak vádak helyett jó példát mutatni! Hol a fejlődés? E sorok irója mostanában az amerikai magyar egyházi lapoknak régi évfolyamait böngészgeti s itt-ott elismerőleg kell megbiccentenie fejét egy-egy tartalmas lap és lapszám láttára. Aztán megnézi az illető s esetleg még most is életben levő lapoknak pl. ez idei számait és elszomorodik. Mert azt olvassa az 1919- 24-es évfolyamokban, hogy pl. az Amerikai Magyar Ref. Lapja csodálatos fejlődés előtt áll, az 1927-es számokból pedig azt látja, hogy még a jó szóért mindenre könnyen kapható Borsos István sajtó-agitációs kőrútjai nem tudják már azt a lapot életre galvanizálni. Az a “fejlődés”, tehát amit annak idején hangoztattak, csupán egy kellemetlen szócskában található meg s ez a: “vissza.” !
