Magyar Egyház, 1927 (6. évfolyam, 1-12. szám)
1927-09-01 / 9. szám
5 épen ellenfelei bizonyítják be, hogy igazat irt. De másrészt aggodalom fogja el, mikor azt kezdi kutatni, hogy miért kezdették meg odaát a beismerést olyan gyors tempóban? Három magyarázattal szolgálhatunk: Először — és ez volna a legörvendetesebb — lehet, hogy talán mégis csak erőt vett a presbyteriánus egyházba jutott testvéreink vezéreinek lelkén az Istennek Lelke, Aki az Igazságnak Lelke, és bátran elszánva magukat, hogy történik, ami történik, de előállanak azzal az igazsággal, hogy ők presbyteriánus misszionáriusok, akik nem magyar református, de presbyteriánus munkát végeznek a magyarok közt; hogy az általuk vezetett egyházközségek jogilag és törvény előtt és igy a valóságban is presbyteriánus egyházközségek, és csak külső szokásokban, csak ideiglenes engedményként és “páratlan privilégium” gyanánt látszanak magyar református egyházközségeknek; továbbá azok, akik hozzájuk tartoznak, jog és törvény szerint úgy szerepelnek, mint presbyteriánusok és nem mint magyar reformátusok. Ez volna első magyarázatunk a nagy beismerési rohamok láttára. Ennek örülnénk a legjobban, de őszintén megvalljuk, hogy éppen ebben a magyarázatban hiszünk a legkevésbbé. A múltak tapasztalatai alapján kissé bátortalanok vagyunk ennyi őszinteséget, és férfiasságot feltételezni a presbyteriánus egyházba jutott testvéreink vezetőiről. A másik magyarázatunk az volna, hogy talán felülről, hivatalos presbyteriánus egyházi körökből jövő nyomásra, parancsra kezdődik a beismerés. Lehetséges, hogy odafönt már megelégelték a magyarkodást, a reformátuskodást, és akarják, hogy a valóságos állapotok is megfeleljenek a törvény és jog szerint biztosított állapotnak. Még ennek a magyarázatnak is tudnánk örülni, ebben is tudnánk jót látni. Nevezetesen abban reménykedünk, hogy ebben az esetben mind odahaza, mind itten jobban, és a maga valóságában megismernék a magyar református név alatt űzött presbyteriánus missziói munkát és a végső eredmény a magyar református vallás Amerikában való feltámadását segítené elő. A harmadik magyarázatunk a legszomorubb, de a legvalószínűbb és ezért a legmegdöbbentőbb is. Hátha azért kezdődött meg a nagy beismerés, hogy népünk lelke annyira elernyedt, a magyar református vallás iránti érdeklődése .és hűsége már annyira kialudt, hogy minden nagyobb veszély nélkül szemébe lehet neki mondani, mint a világ legtermészetesebb dolgát, hogy hiszen nem is magyar református, hanem “presbyteriánus nevezetű”?! Ez a magyarázat szivünkbe vág és könnyet csal a szemünkbe. Pedig valahogy úgy érezzük, hogy ebben a magyarázatban van a legtöbb igazság. Úgy érezzük, mintha valami nagyon-nagyon fájdalmas érzés arra indítana bennünket, hogy igy szóljunk: Jó éjszakát presbyteriánus fennhatóság alá került volt magyar reformátusok! És a gondolat megbénító hatása alatt szinte tanácstalanul állunk. Egyelőre csak egy okos gondolatunk van és azzal a saját híveinkhez fordulunk: Álljatok itt hűségesen, fegyelemben, rendben, mint egy magas hegy tetejére épített erősségben: a Független Amerikai Magyar Református Egyházban, hogy ha netalán, felébredne presbyteriánus vagy bármely más egyházba átkerült volt magyar református testvéreinkben a magyar reformátusokként élni akarás ösztöne és menekülni próbálnának: tudják, hol keressenek menedéket. Amiket elmondottunk, azokat igaznak tartjuk. És elmondottuk, mert “igazmondás nem emberszólás.”
