Magyar Egyház, 1927 (6. évfolyam, 1-12. szám)

1927-09-01 / 9. szám

5 épen ellenfelei bizonyítják be, hogy igazat irt. De másrészt aggodalom fogja el, mikor azt kezdi kutatni, hogy miért kezdették meg odaát a beismerést olyan gyors tempóban? Három magyarázattal szolgálhatunk: Először — és ez volna a legör­­vendetesebb — lehet, hogy talán mégis csak erőt vett a presbyteriánus egyházba jutott testvéreink vezérei­nek lelkén az Istennek Lelke, Aki az Igazságnak Lelke, és bátran elszán­va magukat, hogy történik, ami tör­ténik, de előállanak azzal az igazság­gal, hogy ők presbyteriánus misszio­náriusok, akik nem magyar reformá­tus, de presbyteriánus munkát végez­nek a magyarok közt; hogy az álta­luk vezetett egyházközségek jogilag és törvény előtt és igy a valóságban is presbyteriánus egyházközségek, és csak külső szokásokban, csak ideig­lenes engedményként és “páratlan privilégium” gyanánt látszanak ma­gyar református egyházközségeknek; továbbá azok, akik hozzájuk tartoz­nak, jog és törvény szerint úgy sze­repelnek, mint presbyteriánusok és nem mint magyar reformátusok. Ez volna első magyarázatunk a nagy beismerési rohamok láttára. Ennek örülnénk a legjobban, de őszintén megvalljuk, hogy éppen ebben a ma­gyarázatban hiszünk a legkevésbbé. A múltak tapasztalatai alapján kissé bátortalanok vagyunk ennyi őszinte­séget, és férfiasságot feltételezni a presbyteriánus egyházba jutott test­véreink vezetőiről. A másik magyarázatunk az vol­na, hogy talán felülről, hivatalos presbyteriánus egyházi körökből jö­vő nyomásra, parancsra kezdődik a beismerés. Lehetséges, hogy odafönt már megelégelték a magyarkodást, a reformátuskodást, és akarják, hogy a valóságos állapotok is megfeleljenek a törvény és jog szerint biztosított állapotnak. Még ennek a magyará­zatnak is tudnánk örülni, ebben is tudnánk jót látni. Nevezetesen abban reménykedünk, hogy ebben az eset­ben mind odahaza, mind itten jobban, és a maga valóságában megismer­nék a magyar református név alatt űzött presbyteriánus missziói munkát és a végső eredmény a magyar refor­mátus vallás Amerikában való feltá­madását segítené elő. A harmadik magyarázatunk a legszomorubb, de a legvalószínűbb és ezért a legmegdöbbentőbb is. Hátha azért kezdődött meg a nagy beisme­rés, hogy népünk lelke annyira eler­­nyedt, a magyar református vallás iránti érdeklődése .és hűsége már annyira kialudt, hogy minden na­gyobb veszély nélkül szemébe lehet neki mondani, mint a világ legtermé­szetesebb dolgát, hogy hiszen nem is magyar református, hanem “presby­teriánus nevezetű”?! Ez a magyará­zat szivünkbe vág és könnyet csal a szemünkbe. Pedig valahogy úgy érez­zük, hogy ebben a magyarázatban van a legtöbb igazság. Úgy érezzük, mintha valami nagyon-nagyon fáj­dalmas érzés arra indítana bennün­ket, hogy igy szóljunk: Jó éjszakát presbyteriánus fennhatóság alá ke­rült volt magyar reformátusok! És a gondolat megbénító hatása alatt szin­te tanácstalanul állunk. Egyelőre csak egy okos gondolatunk van és azzal a saját híveinkhez fordulunk: Álljatok itt hűségesen, fegyelemben, rendben, mint egy magas hegy tete­jére épített erősségben: a Független Amerikai Magyar Református Egy­házban, hogy ha netalán, felébredne presbyteriánus vagy bármely más egyházba átkerült volt magyar refor­mátus testvéreinkben a magyar re­formátusokként élni akarás ösztöne és menekülni próbálnának: tudják, hol keressenek menedéket. Amiket elmondottunk, azokat igaznak tartjuk. És elmondottuk, mert “igazmondás nem emberszó­lás.”

Next

/
Thumbnails
Contents