Magyar Egyház, 1927 (6. évfolyam, 1-12. szám)

1927-08-01 / 8. szám

10

írás és élet

AZ IDVESSÉG ÚTJA.

Irta: Vincze Károly (Tizedik közlemény)

AZ UTOLSÓ ÍTÉLET

Ugyanezen, rovat alatt a “Magyar Egyház” áprilisi számában szólottunk a mi Urunk Jézus Krisztus második eljöveteléről. Ott említettük, hogy Krisztus második eljövetelével a legmegrázóbb eseményeknek egész sora fog bekövetkezni, mint a halottak feltámadása, az eljövetelkor életben talált híveknek Krisztus dicsőséges testéhez való hasonlatosságra elváltozása, az utolsó Ítélet, és a jelenvaló világrend gyökeres átalakulása. Ezek közül a Krisztus második visszajövetelét kísérő események közül immár bővebben szólottunk az első kettőről, tudniillik a halottak feltámadásáról és az élők elváltozásáról. Mostani közleményünk tárgya az utolsó ítélet.

Azért mondjuk, hogy “utolsó” ítélet, mert ezt megelőzőleg van más ítélet is. Vájjon nem Ítélet alá vettetett-e az egész életünk összes gondolatainkkal, minden egyes szónkkal, cselekedeteinkkel egyetemben?! Bizony, mig e földön élünk is, addig is visszahullanak fejünkre életünk átkos vagy áldott következményei. És hogy az igy történik, az az isteni világberendezés szigorúan, törvényszerű következménye. Ez az ítélet azonban látszólag ellentétes és még az emberi igazságérzetet sem kielégítő. Mert hányszor látjuk azt, hogy a gonoszok az égre tátogatják szájokat és nyelvök eljárja a földet,” “biztonságban vagyont gyűjtenek,” “a kövérség miatt kinn ülnek az ő szemeik” és “halálukig nincsenek kínjaik,” mig az igaznak szenvedni kell amazok minden istentelenségét és látszólag még az Isten keze is rája

nehezedik, úgy hogy sokszor mármár maga is inkább kívánná a gonoszok szerencséjét, mint szivének tisztántartását (Olvasd a 73. zsoltárt). Ez a látszólag visszás állapot azonban nem tart mindörökké. Az élet útja az, hogy a gonoszok nyaka körül mindig szorosabbra és szorosabbra húzódik a bünhődés hurokja, az igaz pedig tágasabb és szabadabb mezőre jut. “Az igazak ösvénye pedig olyan, mint a hajnal világossága, mely minél tovább halad, annál világosabb lesz, a teljes délig. Az istentelenek útja pedig olyan, mint a homály, nem tudják, miben ütköznek meg.” (Példabeszédek 4, 18-19.)

És ez a földi életet határoló halál közeledtével mind jobban és jobban nyilvánvalóbbá válik. Mig végül a halál, azaz a test és lélek egymástól való elszakadásának pillanatában, végképen elválanak egymástól a jók és a gonoszak. A gazdagnak és Lázárnak a története a főbizonyitéka ennek a halál után bekövetkező, hittudósok által részleges (partialis) ítéletnek nevezett Ítéletnek. (Olvasd: Lukács ev. 16, 19-31.) Ez az ítélet csupán az “ember” egyik részére: a lélekre terjed ki. Világos ez az idézett bibliai történetből. A gazdag is, Lázár is eltemettetett. Testük sorsa egyforma volt. Mindkettő a földben rothadott, mint ahogy a mag elrothad, mielőtt kikelne. (János 12-24.) Csupán a lelkűk lehetett tehát az, a mely tovább is élt, amely a gazdag esetében, a pokolban ébredt fel, Lázár_ esetében pedig az angyaloktól Ábrahám kebelébe vitetett. És annak osztályrésze, aki a földi életben elvette a maga javait: gyötrelem lett,