Magyar Egyház, 1927 (6. évfolyam, 1-12. szám)
1927-01-01 / 1. szám
16 SZÉPIRODALOM THURZÓ IMRE FÁJA. — MONDA — IRTA: GYÖKÖSSY ENDRE. A trencséni hegyek közül meszsze kimagaslik a lietavai sziklás csúcs. Tetején a romokban heverő lietavai vár roppant falai meredeznek az égre. Zsolnától délnyugatra juthatunk közelébe, a vidáman futkosó Cservenka partján. A kis Zsilinka patak pedig egészen a lábához vezet. Három oldalon olyan meredek a hegy, hogy halandó ember meg nem közelítheti soha. A völgyben fekvő Lietava tót falucska felől kapaszkodhatunk csak meredek lejtőn az ősi várba. A fellegekbe vesző meredek hegy-csucsra valamelyik bátor-lelkű magyar ur építhette ezt a sziklafészket, mely 1620. esztendejében a nagy Thurzó Nándor özvegyének, Czobor Erzsébetnek volt igaz tulajdona. Vidám élet zajától visszhangzott még akkor a vár reggel, délben, este. •Mind a négy udvarában büszke hadi mének dobogása, páncélos katonák strázsálása hirdette, hogy nem találja soha készületlen semmi harci induló a nagy Czobor Erzsébetet. A nemzetes asszony a legbelső udvarban lakott. Imre fia pedig fiatal feleségével, a vadvirágos Tisza partjáról hozott Nyáry Krisztinával, a legkülső várudvar fényes termeiben élte ifjúsága boldog napjait. A belső udvarban, a nemzetes asszony ablaka alatt, fiatal fenyőfa sudara szökkent az égre. Haragos zöld, pompás koronáját a vár magas fala felett ringatta a havasokból elszabadult szél... Imre is, a fa is huszonkét esztendős volt. Akkor fakadt föl a fenyő a sziklás udvar kellős közepén, mikor Thurzó Imre született. Valami vándor madár ejthette el magját. A természet oltalmába vette. A napsugár, eső életet lehelt bele. így lett ez a sima derekú, sudár fenyő a Thurzó Imre fája. 162Ö egyik tavaszi reggelén mintha büszkébben hullott volna a felkelő nap a lietavai várra. A hegy lába alatt a kis Zsilinka habja élénkebben csevegett a parti virágokkal: — Jó reggelt! Jó reggelt! Jaj, de szép nap lesz ma! A vár kapujában a fegyveres, vértes őrök is vidáman jártak le, fel. El se fárasztotta őket az éjjeli szolgálat. Éreztek valamit. íme, csakugyan, a vár tövében kis fegyveres csapat állott meg. Fehér-kék szinü lobogót tartott egyik katona a kezében. A nemes paripák nyugtalanul toporzékoltak. Nagy fekete ló táncolt a legdélcegebb dalia alatt. Bizonyosan ez volt vezérük. Csakugyan ő volt az. Magához intette egyik lovasát. írást adott neki s előre küldte a vár kapuja felé. A strázsa fegyverbe állt. Várta a követet. A strázsamester rászólt: — Megállj! Hova tartsz? — Czobor Erzsébet nagyaszszonyt keresem. — Ki küldött? — Bethlen Gábor legvitézebb kapitánya: Inczédy Barnabás. A strázsamester erre felnyitotta a vár kapuit. A kürtössel megfuvatta a vendégeket jelentő kürtöt. Inczédy Barnabás emberével a strázsamester előre küldött egy strázsát, hogy vezesse őt Czobor Erzsébet nagyaszszonyhoz. Maga pedig három harcosával lement a vár tövébe és hetessé
