Magyar Egyház, 1926 (5. évfolyam, 1-12. szám)
1926-12-01 / 12. szám
15 AZ EGYSÉGES SZERTARTÁSÉRT A Független Amerikai Magyar Ref. Egyházmegye liturgiái bizottságának javaslata az egységes istentiszteleti szertartás ügyében. Tárgyaltatott az 1926. évi egyházmegyei közgyűlésen. A magyarországi református Egyházban egységes istentiszteleti szertartás soha nem volt és ma sincsen. Mint a II. Helvét Hitvallás és a Geleji Katona kánonjai megemlítik, ebben a tekintetben egyházunk nagy szabadságot enged meg, mert a szertartások különbözősége nincs befolyással a hitegységre. Ezzel az alapigazsággal tisztában kell lennie minden magyar reformátusnak. Valóban, a szertartások terén nagy változatosságot találunk. Az Öreg Graduálban az őskeresztyén istentiszteleti sorrend áll előttünk introitusaival, respson,soriumjaival, antiphonáival, Glóriájával, Credojával és litániájával. Ennek az istentiszteleti sorrendnek megvolt az a kibeszélhetetlen előnye, hogy az istentiszteletben feleleteivel és imádságaival a gyülekezet tevőleges részt vett és az istentisztelet a papnak és népnek közös cselekménye volt. Ezt a sorrendet azonban a német Svájcban használt kultusz nemsokára kiszorította. Kisebb változatossággal ez lett általános az egész magyarországi református Egyházban. Hibáit és fogyatkozásait csak az elmúlt évtizedekben kezdték felismerni és pótolni a legszükségesebb hiányokat. A néhai Novák Lajos sárospataki theologiai tanár által készített Istentiszteleti Javaslat, a kolozsvári theologia imaterme számára elfogadott istentiszteleti szertartás, a debreczeni és budapesti egyházakban elfogadott módosítás, nem is említve az egyes amerikai független egyházközségekben már évek óta bevett formákat, mind azt igazolják,- hogy az általános közvélemény a kultusznak gazdagabbá és ízlésesebbé tételét követeli. Mindenek előtt egy nagy igazságot kell leszögeznünk, aminek leghatározottabb formában dr. Makkai Sándor erdélyi püspök adott kifejezést. S ez az, hogy úgy maga az istentisztelet, mint annak végzése nem olyan közönbös és lényegtelen dolog, mint azt sok esetben a múlt századbeli hagyományos kálvinízmus helytelenül felfogta. Istentiszteleteink alkalmával az emberi lelkek Istennel érintkeznek, Ő Tőle megtermékenyednek és kibeszélhetetlen áldásokkal gazdagodhatnak meg. Óriási felelőség terhel tehát bennünket, hogy istentiszteleteink vezetése és lefolyása méltóképen van-e a nagy cél szolgálatába beállítva? A közönyösség és nemtörődömség kegyetlenül megbosszulja magát. . A másik tény, amit szem elől tévesztenünk nem szabad az, hogy a református Egyház lényegéhez mindig hozzá tartozott bizonyos kötött és szabályozott istentiszteleti forma. Erre maga Kálvin adott jó példát és a Geleji Katona kánonjai is megjegyzik, hogy mindennek lelke a Liturgia, amivel őseink rendelkeztek. A kötött istentiszteleti alkotó elemeknek kettős áldása van. Először az, hogy az egy közösséghez tartozó magyar reformátusok ugyanazon szertartás használata által is kifejezésre juttatják, hogy egy test és lélek birtokosai. Másodszor a kötött formák a hitbeli tiszta felfogás gondos őrei. Ha minden lelkésznek szabadságában áll, hogy a maga által készített szertartásokat
