Magyar Egyház, 1926 (5. évfolyam, 1-12. szám)
1926-11-01 / 11. szám
r 6 tiprása, a papoknak politikai jogaitól való megfosztása, az államnak az egyház pusztán vallási belügyeibe való beavatkozása. Egyen azonban csodálkozunk. És ez az, hogy a római kathólikus egyház a vallásszabadság megsértését emlegeti. Nem azért, mintha a mexikói harcban nem volna ez is involválva, hanem azért, mert eleddig még sohasem történt meg, hogy vallás és lelkiismereti szabadságra hivatkozzék az a felekezet, amely ezt másokkal szemben nem szokta alkalmazni. S itt térünk át a magyarországi helyzetre. Hazai egyházi lapokat figyelve, lehetetlen mély szomorúság nélkül tekintünk arra a tényre, hogy a római egyház harcban áll a magyar protestantismussal. A református és evangélikus sérelmek gyűlnek, egyre gyűlnek. Bár Magyarországon államvallás nincs, bár az 1848. 20. te. kimondja a bevett vallásfelekezetek közötti egyenjogúságot és viszonosságot, bár rendelkezik az állami eredetű egyházi birtokokra nézve is, a törvény csak Írott malaszt, amely végre hajtva még ma sincs és lehetetlen megmondani, hogy mikor lesz A római egyház államvallási minőségben pózol és ösmeretlen erőktől támogatva megkezdte a rekatholizálást, Magyarországot nem Regnum Christianummá, hanem Regnum Marianummá tenni. S most tűnik ki, hogy mennyire nem általános keresztyén és nem magyar nemzeti szempontok vezették a római kathólikus egyházat a kommunizmus utáni keresztény-keresztyén erők egyesítésére irányuló törekvésében. Nem az volt a cél, hogy a különböző keresztyén felekezetek összefogva harcoljanak a pogány materializmus ellen Magyarország talpra állításáért, hanem az, hogy a romokon erősödjék a római egyház, amely Magyarországgal vajmi keveset törődve, Rómától várja utasításait. S ugyancsak most tűnik ki, hogy mennyire igazolják az események azokat a protestáns vezetőket, akik az 1919-20-as évek hangzatos, az idealizmus köntösébe öltöztetett jelszavainak fel nem ülve hirdették, hogy a protestáns egyházak vallási meggyőződésük és világnézetök feladása nélkül nem léphetnek szövetségre a római egyházzal. Azóta keserves tapasztalatokon okulva rájöttek erre azok is, akik még nem is olyan' régen a hazaárulót láttak azokban, akik pedig a Krisztusi hamisítatlan evangélium után pusztán csak Magyarország érdekét tekintették. Mexikót és Magyarországot egymás mellé állítva, azonnal szembe tűnik a római kathólikus egyház kétféle viselkedése. Mexikóban lelkiismereti és vallásszabadságról beszél, mert komoly veszedelem fenyegeti. Magyarországon meg akarja valósítani a Mária országát, a többi felekezetekre tekintet nélkül sőt azokon keresztül, mert hatalmon van. Minden izében nemzetközi egyház lévén, előtte a nemzeti érdek Róma után jön. Nem akarunk elfogultak lenni, még kevésbbé amerikai talajra átültetni a felekezeti ellentétet. Közöttünk, amerikai protestáns vagy római kathólikus magyarok között egy két jelentéktelen esettől eltekintve, békeség volt és van. S ezt a békeséget meg is kell őriznünk a lehetőség legvégső határáig. Utóvégre az egyetemes egyháznak semmit sem használunk azzal, ha egymás elleni harcra pocsékolnánk azt az erőt, amelyet a saját egyházaink építése anélkül is igénybe vesz. Magyarságunknak pedig ártanánk vele kimondhatatlanul. Kiki kövesse becsületes meggyőződését és szolgálja Istent aszerint. Ne antagonizmus legyen közöttünk, hanem nemes verseny: melyikőnk tud istenfélőbb magyart nevelni.
