Magyar Egyház, 1926 (5. évfolyam, 1-12. szám)

1926-09-01 / 9. szám

■

hogy úgy nevezik ugyan, de valójában nem az. Mig a csatlakozási harcok forrongásában a két támadott kisebbségi irány, tudniillik az episzcopális egyházzal való társulás hívei és a függetlenek sokszor együtt harcoltak a közös ellenség ellen, addig azért nevezték őket “úgynevezett” függetleneknek, mert valójában episcopálisoknak tartották őket. Mikor pedig nyilvánvalóvá lett, hogy igenis a függetleneknek semmi öszszeköttetésük nincsen az episcopálisokkal és nem is keresnek olyat, akkor meg abba kötötték bele, hogy nincsenek szervezve. “A szervezett függetlenség ellen nem szólnék semmit, de ez nem függetlenség, ez kongregacionálismus” — mondta a függetlenek egyik legelkeseredettebb ellensége Lancasterben az 1923-iki lelkészi Konferencián. Aztán eljött az is, hogy szervezkedtek a függetlenek. Van nekik, és csak nekik, esperesük, egyházmegyei gondnokuk, alkotmányos utón hozott törvényeik — s ime még mindig csak “úgynevezett” függetlenek! Ugyan leköteleznék az Urak a függetlenket, ha megmondanák, hogy milyennek képzelik azt a függetlenséget, amelyet csakugyan függetlenségnek ismernének el?! Szerényen csak annyit jegyzek meg, hogy a “Magyarországi Református Egyház” hivatalosan azt a függetlenséget ismerte el függetlenségnek, amellyel a 11-ik utcai egyház kapcsolatot keres. Remélem, hogy amikor egyebekben olyan sokat adnak az “édes anya” véleményére, ezt a véleményét sem tévesztik szem elől.

3. Elartnadszor a Nyilatkozat két világrész magyar reformátussága félrevezetésével vádolja meg Daróczy lelkész urat. ( Büszke lehetne rá, ha igaz volna). Ha azonban az Urak ilyen könnyen ilyen nagy bűnnel vádolnak meg valakit, bocsássa11

nak meg érte, de akkor önök is illethetök ugyanazzal a váddal. Az önök kifejezésével élve nem félrevezetésnek minősithető-é annak a sok durva atrocitásnak letagadása, amellyel a többség a kisebbséget üldözte ott, ahol csak tudta? Nem félrevezetés-é a többséget a nagylelkűség és jóakaratu türelmesség ékességébe öltöztetni, a kisebbségtől igazi mivoltát is elvitatni? Bizony az önök mértékével mérve ez félrevezetés. De mindezt felülmúlja a Nyilatkozatnak az az állítása, hogy a kisebbség életben tartása csupán egy pár “vezetőnek” a munkája. Ez határozattan nem igaz. Legalább a függetlenségről ezt mondani nem lehet. És én alkalmat adok az uraknak arra, hogy erről meggyőződjenek. Nevezetesen az én gyülekezetem a legcsendesebb független gyülekezet. De jöjjenek el urak s próbálják őket másfelé vinni, egész biztosan szereznek olyan tapasztalatokat, amelyek elveszik a kedvüket attól, hogy ne a független gyülekezetek tagjait, hanem csak vezetőit tartsák a függetlenség életbentartóinak. Különben is nevetséges pont csak azokat tartani a függetlenség szelének, akiknek világi észjárás szerint — amilyennel a Nyilatkozat Daróczy lelkész urat ítéli meg — minden értelmük egy nagy egyházi közösség védő és fedező tekintélyét kívánná. A valóságos tény tehát az, hogy a függetlenség a népben gyökerezik s ahol van, ott van azért, mert a nép akarja, hogy legyen. S alig van Amerikában magyar ref. gyülekezet, amelyben ne volnának ennek az iránynak hívei. S bizonyára New Yorkban a 69-ik utcai egyházban is igy van ez, legalább is ezt a benyomást kelti az a nagy felháborodás, birtoklevél mutogatás, tekintélyes aláírásokkal bőven ellátott nyilatkozat közlés, amely a 11-ik utca;

1