Magyar Egyház, 1926 (5. évfolyam, 1-12. szám)
1926-09-01 / 9. szám
4 megtartása az Egyház virágzásához elkerülhetetlen. S a magyar református keresztyénségnek a világ minden más református irányú keresztyénségétől való éles elkiilönböződése épen ebben a tényben leli egyik magyarázatát. Az igaz keresztyéni tannak e ponton való szigorú fenntartása óvta meg a mi Egyházunkat attól a világias radikálizmustól, amely más országok református keresztyénségében olyan veszedelmesen érvényesül; de attól az egyházellenességtől is, ami például az amerikai protestántizmusnak valóságos átka lett. Ha magyarázatát keressük annak a szép rendnek, állandóságnak, komolyságnak, egységnek, gyönyörű egyháziasságnak, ami a magyarországi református Egyházat a jobb időkben annyira jellemezte, ezt legelső sorban abban találjuk meg, hogy őseink a Krisztus Egyházának egész rendje után vágyakozó keresztyének voltak, a Sionukat is csak erre akarták felépíteni. Független Amerikai Magyar Református Egyházunk a régi, kipróbált és jól bevált magyar református tradíciók tiszteletben tartását minden ponton igyekszik érvényesíteni. Ebből következik, hogy egyházi életünkben meg kell hogy őrizzük a Krisztus rendelésén nyugvó tisztes papi hivatalt. A demokrácia értékei szép dolgok, de esztelenséget követ el az az egyházi közösség, amely úgy igyekszik meggazdagodni a demokrácia értékeiben, hogy eldobja magától az isteni dolgokat, s ezek között a Krisztus Egyháza biztos virágzásának egyik nélkülözhetetlen feltételét: a teljes papi hivatalt. Az az egyházi közösség, amely a papi hivatalt lealacsonyítja bármi okból is, saját magát rombolja szét. Megverem a pásztort és elszélednek a nyáj juhai — erre int az irás. Ha Krisztus pásztorokat rendelt nyájának gondozására, védelmére, kormányzására: nagy bűn az, ha a keresztyének megkisebbitik maguk között a papi hivatalt; megtagadják az annak kijáró tiszteletet, szeretetet; s elfeledkeznek arról, hogy a lelkészek Krisztus követségében járó szolgák, s akik őket befogadják: Krisztust fogadják be; akik pedig őket be nem fogadják, azok Krisztust zárják ki maguk közül. Még nagyobb bűnt követnek el aztán azok a lelkészek gyanánt szereplő egyének, akik olcsó népszerűségre törekedve, a krisztusi igaz szolgálat helyett hízelkedő beszédek csalétkével igyekeznek maguknak követőket nyerni, s nyomorult kegyhajhászás világias eszközévé sülyesztik le a keresztyén papság szent hivatalát. Nem pásztorok az ilyenek, hanem báránybőrbe bujt farkasok, akiktől félve kell őrizkedni a kegyes lelkű keresztyénnek. Egyházunk hangsúlyozza azonban azt a keresztyéni igazságot is, hogy az Egyház nem a papságból áll. Együtt a papság és a hívek képezik a Krisztus nyáját. Ebből aztán következik az, hogy ha fontos az Egyházban az a szolgálat, amit a lelkészek által végeztet az Isten, nem kevésbé fontos az a szolgálat sem, amelynek hordozása a hívek seregére vár. Mit ér a leghívebb lelkipásztori szolgálat, ha hitetlen és hütelen emberekre fecséreltetik? Bizony sokszor megesik az, hogy a hívek közönyössége, lagymatagsága, könnyelműsége miatt a lelkipásztorok élete csak emésztődés, s a Krisztus Egyháza sínylődik, mint a puszta sivatag elszikkadó fája. A Független Amerikai Magyar Református Egyházat azért tudtuk magunk között kiépíteni, mert voltak közöttünk hűséges, hivataluknak élő, sok áldozatra kész lelkészek és voltak olyan híveink, akik lelkészeik
