Magyar Egyház, 1926 (5. évfolyam, 1-12. szám)
1926-09-01 / 9. szám
5 mellé odaállva olyan sereget képeztek, amellyel szemben hiábanvalónak bizonyult a gonosznak minden támadása. A kimondhatatlan nehézségeken csak igy tudtunk erőt venni, s biztos növekedésünknek utján csak igy tudtunk elébb és elébb jutni. Jövendőnk is csak úgy lehet áldott, ha egyházi életünkben kezet fogva fog egymás mellett munkálkodni az Isten által rendelt, választott papság és a híveknek igaz serege. Szükséges azért, hogy szolgálatuk minden dolgában híven járjanak el, s minden istenes dologban szorgalmasan gyakorolják magukat a lelkipásztorok. Épen olyan szükséges azonban az is, hogy hívek legyenek a reájuk bízottakban az elöljáró atyafiak és az egyháztagok is. Ha a lelkészek szorgalmasak a tanításban : legyenek szorgalmasak az egyháztagok is a tanulásban. Ragadjanak meg minden alkalmat arra, hogy megismerjék azokat a dolgokat, amiket a jó keresztyénnek hinni és cselekedni kell avégre, hogy életet lásson. Gondoljanak azokra a dolgokra, amelyek az Egyház épülésére valók. Gyakorolják magukat az Egyház szeretetében, s minden atyafiui szolgálat végzésében. Ha a kisértő szertejár keresve azokat, akiket megejtsen, legyenek készen mindig a hívek is az ellenállásra, mert a kisértő elfut onnan, ahol igaz ellenállást talál. Független egyházi mozgalmunknak, s Független Egyházunknak dicséretére sok mindent el lehet mondani. Sok okát lehet adni annak, hogy miért vagyunk mi ennek a mozgalomnak és ennek az Egyháznak rendületlen hívei. Lehet azt mondani, hogy mozgalmunk és Egyházunk tiltakozás a hallatlan visszaélések és romlott gyakorlatok ellen, amelyeket a különböző amerikai missziók egyházi életünkbe behoztak. Hivatkozhatunk arra, hogy ebben a szabad országban senkinek nem akarunk a szolgái lenni a lelkiismeretünkre és lelkünk üdvére tartozó dolgokban. Mondhatjuk, hogy szégyennek tartanók azt, ha egyházi életünket nem volnánk hajlandók bár áldozatok árán is, de a magunk erején fenntartani, amikor minden lehetőséget megadott nekünk arra az Isten. Reámutathatunk arra, hogy még a legnyomorultabb féreg is szereti a magáét, s mi is ragaszkodni kívánunk a saját vallásunkhoz, s mindahoz, amit az jelent. Nem kell eltitkoljuk, hogy szülőhazánkhoz és szülőegyházunkhoz való kiolthatatlan szerelmünk is arra indít, hogy magyar református vallásunkat meg ne tagadjuk. Mindenek felett azonban egyet kell, hogy nyomatékosan hangsúlyozzunk, s még a házak tetejéről is szétprédikáljunk és ez az, hogy azért, mert szeretjük a Krisztus Egyházát. Ragaszkodni kívánunk ahoz. Meg akarjuk tartani annak egész tudományát, egész rendjét; birtokolni akarjuk annak minden ajándékát, minden vigasztalását és örömét, mert igy lehetünk boldogok e földön, s igy várhatjuk jó reménységgel üdvösségünk valóságát a mennyekben. Áldassék érte a jó Isten, egyházi életünkben egyre több jelét láthatjuk annak, hogy a keresztyéni egyetemes papságnak az a szép rendje, amelyben a lelkészek és világi atyafiak szép egyezésben kell hogy felvegyék és hordozzák a Krisztus gyönyörűséges igáját, nem idegen közöttünk, sőt egyre erősbödést mutat. Csak mi járjunk az előttünk Isten által megnyitott jó ösvényen és minden jót várhatunk igy! Sebestyén Endre.
