Magyar Egyház, 1926 (5. évfolyam, 1-12. szám)
1926-08-01 / 8. szám
8 ményez, mikor alkalmat ad arra, hogy valaki abban a bitben ringassa magát, hogy cselekedeteivel mintegy követelőzve állíthat az ítélet széke elé és csak annyiban szükséges a hithez folyamodnia, amennyiben cselekedeteivel már nem boldogulhat. Ez a tanítás határozottan csökkenti az Isten kegyelmére való rászorultságot, elhomályosítja a Krisztus engesztelő halálának Istenre egyedül való hatását, és másodranguvá teszi, megerőtleníti, majdnem a puszta elhivésig redukálja a hitet. Egyházunk tanításában ezek a veszedelmek szerencsésen elkeríthetnek. És pedig a következőképen: Először is egyházunk hangsúlyozza, hogy a jó cselekedetek a hitből származnak, a hittel szervesen összefügnek. Tehát attól el nem szakíthatok. Azonban nem is hiányozhatnak. Mert amilyen arcátlanság volna Isten elé állítani és cselekedeteinkért jutalmat követelni, épen olyan arcátlanság volna a hit szentséges, drága talentumát egy életen át elásva tartani és kamat nélkül visszadni. Az ilyen teremtés alábbvaló volna a földnél, mert a reája hulló esőért még az is hálás Istennek a maga módja szerint. (Ézsaiás 55, 10). A cselekedeteknek tehát előtted is, utánad is menni kell, mikor az itélőszék elé szólittatol. De velük nem hivalkodhatsz. Először is, ha igazán jó cselekedetek, akkor nem is azzal a szándékkal cselekedted őket, hogy velük idvességet vásárolj Istentől, hanem azért, hogy háládatosságodat mutasd meg bennük Uradnak. Azért pedig csak nem akarsz jutalmat követelni, amit szived indításából te szántál hálaáldozatnak, általad soha eléggé meg nem hálálható jóságért?! Aztán meg ha a hit Isten ajándéka (aminthogy az), akkor a belőle fakadó cselekedeteket is Istennek köszönheted. Hát mit akarsz te jutalmat követelni azért, amit úgy kaptál kegyelemből épen Istentől?! Aztán meg hol vannak a te cselekedeteid attól, hogy olyan nagy dolognak, mint az örök idvesség, csak egy kicsiny parányát is “kiérdemeld” velük?! “Még a szentek cselekedeteiben is igen sok fogyatkozás találtatik” mond a Il-ik Helvét Hitvallás! Hogy azonban Isten mégis számbaveszi a cselekedeteket, az két dolgot bizonyít. Először is azt, hogy Isten nem szeret disznók elé vetni gyöngyöket. (Máté 7-6). Épen azért keményen megbünteti azokat, akik hálátlanoknak bizonyulnak olyan isteni adományokkal szemben, mint az evangélium, szent keresztség, úri szent vacsora, hit, kegyelem, Krisztus áldozata, Szent Lélek ösztönzése. Másodszor pedig azt, hogy Isten szeret jutalmazni, ahol csak egy parányi lehetősége is van a jutalmazásnak. Ezért jutalmazza meg a jó cselekedeteket is, noha azoknak még a lehetőségük is Tőle származik. Mint Augusztinusz mondá, cselekedeteinkben igazában nem a mi érdemeinket, hanem az Ő ajándékait koronázza meg Isten élettel. íme igy őrzi meg egyházunk a jó cselekedetek teljes értékét, igy magyarázza meg azoknak az utolsó ítéletkor tulajdonított fontosságot, de ugyanakkor igy kerüli el a hit és cselekedet szétszakításából fakadó római katholikus tévedéseket és tartja fenn a megigazulás e harmadik fórumán is az isteni kegyelemnek, a Krisztus váltsághalálának, és az ítélő szék előtt a méztől terhes kashoz hasonló módon jó cselekedetekkel tele megjelenő hitnek döntő fontosságát, mikor a megigazulás e harmadik jelentésére is azt tanitja, hogy megigazulunk ingyen, Isten kegyelméből, a Jézus Krisztusban való hit által.
