Magyar Egyház, 1926 (5. évfolyam, 1-12. szám)
1926-08-01 / 8. szám
7 tud elhinni ilyen világi észjárás szerint hihetetlen “bolondságot” (I. Kor. 14), csak akkor hajlandó mégis elhinni, ha az egyedül csalhatatlan és egyedül igaz Isten hizonyitja, hogy a Krisztus halála néki életet szerzett. De a puszta elhivése annak a ténynek, hogy Isten idvességet készitett a számára, még nem elég egy ép lelkiismeretű bűnösnek. Az még nem fogja felbátorítani arra, hogy azután az idvesség után ki is nyújtsa a kezét, nem fog neki erőt adni arra, hogy azért a kincsért szemétnek ítéljen mindent, amit a bűn, a világ, a test adhat. Ugy-e kell, hogy abban a hitben, amelyre neki szüksége van, az elhivésen kívül lenni kell olyan hatalmas bizalomnak, bátorságnak, erőnek és hősiességnek is, amely őt Isten nagy jótéteményének tényleges birtokosává tegye és életét ebben a jótéteményben részesüléshez méltóvá formálja? Itt vannak hát előttünk a következő igazságok: az embernek legelőször is hitre van szüksége ahoz, hogy az Isten örök tanácsában már véghezvitt megigazulás benne is megvalósulhasson. Ezt a hitet Istennek kell benne felébreszteni, mert csak Isten szava képes a világ szerint képtelenről meggyőzni. Ennek a hitnek hatalmas, erős, az egész embert Isten karjaiba vető élő hitnek kell lenni. És ezt a hitet Isten, ha adja, csak kegyelemből adhatja, mert hisz a meg nem igazított ember még akkor sem lenne képes azt kiérdemelni, ha a cselekedeteknek érdemszerző hatása lenne, mert megigazittatás nélkül jót senki nem cselekedhetik. A jó cselekedetek követik, nem megelőzik a megigazulást. Ezeket a személyes megigazulás természetéből ésszerűen folyó követelményeket pedig valóban betölti Isten, ki valóban ajándékoz megigazító erejű hitet “aszerint, amikor, akinek és amennyit akar, még pedig a Szent Lélek által, az evangéliom hirdetése és hitbuzgó imádkozás folytán” (Il-ik Helvét Elitvallás, XVI-ik rész). Az általunk személyesnek (vagy subjectiv-nek) nevezett megigazulásban tehát 3 dolognak jut a főszerep: az Isten kegyelmének, a Krisztus váltság-munkájának, az ember Isten Lelke által felgerjesztett élő, erős hitének. Cselekedetekről, emberi érdemekről tehát itt sem lehet szó. Épen ezért sziklaszilárdan kell vallanunk egyházunknak a tanítását, amely szerint megigazulunk ingyen, Isten kegyelméből, a Jézus Krisztusban való (az az ő váltsághalálát helyettünk is eleget tevőnek elfogadó) hit által. (Il-ik Elelvét Hitvallás, XVI-ik rész, Heidelbergi Káté 60-ik kérdés). 3. Harmadszor, mint mondánk, a megigazulás az utolsó Ítéleten való idvességes átesésre vonatkozik. Itt a te földi életed vettetik mérlegre. Szavaid, gondolataid, cselekedeteid, Istentől nyert javaiddal való sáfárkodásod, mind, mind megitéltetnek. Főképen hűséged Ítéltetik meg, amelyekkel a lelkiekben forgolódtál. Az itten való megigazulásnál már figyelembe jönnek a cselekedetek. És pedig azért, mert az idejutottak mögött már ott van egy leélt élet, amelyben jó cselekedetkre képesitő isteni ajánnékok és alkalmak birtokában voltak. Itt már ésszerű és jogos a cselekedetek, a gyümölcsök, a termés számonkérése. S egyedül ide lehet beilleszteni és itt lehet elfogadható magyarázatot adni a római egyház ama tanításáról, mely szerint a megigazulás hitből és cselekedetekből történik. Igen, a hitnek erejét megtagadni hajlandók kedvéért még hasznos is lehet a hitnek és a cselekedeteknek ez a szétválasztása és külön-külön való hangsúlyozása. Azonban a hitnek és a cselekedeteknek ez a szétválasztása több rosszat szül, mint amennyi jót ered
