Magyar Egyház, 1926 (5. évfolyam, 1-12. szám)
1926-07-01 / 7. szám
18 házakraUj ijedelem. Alig száz méternyire a tanya és a szél is arra fuj. A férfiak hörögnek, jajgatnak az asszonyok, de már öntözik a zsuppokat, vizes ponyvát, vizes lepedőt húznak rá és a kondérok, vedrek, köpiilők ijedt rendetlenségben ontják a vizet. Hat ember dolgozik a fecskendőnél. Izzadtan, lihegve, félig meztelenül; a tűz fényétől rőtvörösen; a viz pedig sugárban szökell a csőből... de mi az egy ilyen lángtengernek!.... A lángok, mintha csak ezt várták volna, vad kitöréssel ágaskodnak a sötét ég felé. Már csak fent a magasban gomolyog a füst. A kazlak mindegyike izzó tüztenger. Az emberek messziről merednek csak rá, mert mindent megöl, mi közelében van. A tizenöt-husz méterre álló fákból sisteregve szívja ki az életet. A fii, mint halál kezétől érintve lekonyul, fonnyadva elfekszik a földön; a perzselő hőség pedig ránehezedik és szívja, szopja, amig csak egy csöp nedv is van benne. Lassan megbarnul, kiszárad és mikor már csak az élet sárga csontváza: belékap és azt is elemészti. Az emberek tehetetlenül állanak körülötte. A gazda mikor látja, hogy hiába minden erőlködés, hogy a munka, az élet, a jó puha lágy kenyér, izzadásuk megérdemelt gyümölcse; az élettől kiküzdött, verejtékükkel megfizetett élet oda van: legörnyed a földre és az előbb még káromkodó ajka hangosan, tehetetlen, keserves zokogásra nyílik és úgy rázza a sirás azt a nagy embert, hogy iszonyat nézni! A tűz pedig lobog. Mindenik kazal fehéren izzik. A hőség egy-egy izzó-lángoló kévét kiszakit és felkap; a ropogásból, a sistergésből föllöki a magasba, az meg száll, forog és libeg, mint elkárhozott lélek, mig eltűnik a füstben. A kazlak mintha éreznék, hogy ők egy embercsomó élete, munkája, pihenése, csókja, kacaja, mindene, mintha tudnák, hogy életbimbók táplálékának, viruló gyermekhusnak, erős férfiizomnak, édes asszonycsóknak kellene lenniök: jajgatnak, sírnak, üvöltenek, zokognak...... ...De kifárradt a tűz, nincs már mit marnia, gyengül lobogása, vörösödik a kazlak oldala. Csöndesebb lesz a zaj, egyik-másik megbillen, roppanva összeesik, vagy elhanyatlik. Ilyenkor a tűz még egy nagy dühöset lobban és pernyét csap az ég arcába.... Hajnalodik. A kazlak helyén már csak fekete ravatalok gubbasztanak. Tizenöt család bizodalmának ravataljai. És némán, csüggedten állja körül a hamu és parázstömeget a tizenöt család. A magasban pacsirta szólal meg, a szellő halk libbenéssel indul reggeli útjára. Bárányfelhők legelésznek az égen, piros gyapjúval a hives pirkadástól. A gazda fölemeli fejét. Haja csapottan lóg gyűrött arcába, szeme mintha az elhamvadt élet mind a vállain volna, görnyedten maga elé sóhajt; — Emberek, menjünk dolgozni. És az emberek megrázkódnak. Szinte csak most veszik észre, hogy reggel van. És megindulnak, kiki a munkája után. A szomszéd falu tornyában boldogan csilingel a reggeli harangszó... KÜLDESSE MEG ÓHAZAI ROKONAINAK A MAGYAR EGYHÁZAT!! Előfizetés Magyarországra évi: $1.50 Küldje be erre a címre: MAGYAR EGYHÁZ, BOX 326, DUQUESNE, PA.
