Magyar Egyház, 1926 (5. évfolyam, 1-12. szám)
1926-07-01 / 7. szám
MAGYAR MOSOLYGÁS ISMERNI KELL A NÉPET!.... Egy titokban szavazó vidéki kerületben fellépett a múlt választások idején a kormány jelöltje is. Hogy kicsoda, mellékes. Mert hiszen — titkosság sorsa — megbukott. Jóllehet, a munkapárt legelszántabb és legagyafurtabb korteseit mozgósították a siker érdekében, akik befurakodva a nép közé, már hetekkel a választás előtt nekiláttak a hangulat megdolgozásának. Hogy melyik kortessel történt, már nem tudom. Csak annyit tudok, hogy a keresztény és tyén egységes kormányzó pártnak ez a kortese a Lustig Éliás korlátlan italmérésében ütötte fel agitációs sátorfáját, ahol egy este kiszemelt magának egy öreg parasztot, névszerint a Selma Keszeg Andrást s a néptelen kocsmában beszélgetni kezdett vele. Persze csak szőrmentén és furmányos kerülgetésekkel, mint mindén begyakorolt kortes, ha a haza üdvére parasztot kell megporhanyitani. Mert nehéz tuskó a paraszt! Abba nem lehet a fejszét csak úgy belevágni, mint a nadrágos emberbe, hogy itt a pénz, vagy a kiviteli engedély, oszt kész van, a paraszt gyanakvó, elővigyázatos és vad, mint a ménesi csikó, amelyre csak úgy tudják ráadni a hámot, ha elsőbb bekötik a szemeit, hogy ne lássa, mi történik vele. Lám, ezért megfizethetetlen a kortes, aki ismeri a népet! Mint a Lustig Éliás kocsmájában is a vén munkapárti róka, aki huzamosabb szőrmenti kerülgetések után egyszer csak azt mondja, hogy: — Hát ez mind nagyon szép, András bácsi. De most azt mondja meg: kire szaval ke— Az öreg gondolkozik. Aztán felveti a fejét és mosolyogni ke^d: — Egy literé megmondom, ha kiváncsi az ur.... — Lustig! — kiáltja a kortes. — Egy litert!.... Selma Keszeg András iszogat, a liter elfogy. Közben beszélgetnek időjárásról, trágyahordásról, egérveszedelemröl, sercegő üszökrül, aki már a réti laposon is szedi a marhát, csak éppen a magas politikát kerülgetik. Mert hát a parasztot ismerni kell. Mikor a liternek vége van, a kortes odaül az öreg asztalához. — Nos, hát kire szaval ke? — kérdezi. — Aki fizet! — rántja meg Selma Keszeg András a vállát. — Igen ám!... — hümmög a kortes. — Csakhogy a szavalás titkos, egye meg a fene. Oszt az is megtörténhetik, hogy némely istelen gazember zsebrevágja a pizt, oszt máshova szaval !.... Selma Keszeg András nyakig vörösen a felháborodástól az asztalra üt: — Hát a böcsületszó?!.... — Lustig! — kiált a kortes, — Még egy litert!.... Aztán bizalmasan Selma Keszeg András füléhez hajol: — Ölég lesz egy csizma ára?.... A vén paraszt felnéz a gerendákra, gondolkozik. Kis idő múlva biccent: — Ölég. A kortes kifizeti a pénzt, az öreg zsebrevágja, kezet fognak. — Böcsületszó?.... — Böcsületszó!.... Isznak is rá egyet. Telik, múlik az idő, félóra múlva a kortes szedi a sátorfáját és Selma Keszeg Andrástól hatalmas parolával elköszön. — Hát osztán böcsületszó, András bácsi! A kormánypártra szavaljon ám! — Ha ee nem zavarnak, csakis! — helyesel a paraszt. — Dehogy zavarják! — nevet a kortes. — Hát nem tudja, hogy a titkos kerületekben mindenkinek kell szavalni?!.... — Mán akinek van szavalati joga — pislog az öreg paraszt. — Mer nekem nincs.... (szj) Szereti a Magyar Egyházat? Akkor rendezze hátrálékát és fizessen is elő!
