Magyar Egyház, 1926 (5. évfolyam, 1-12. szám)
1926-05-01 / 5. szám
17 S reszketésében a fűszálnak Haragvó nagy fölindulás van! Mikor sok-sok ezer faágak Meglendülnek dühök hevében És a harag szörnyű villáma Vakítóan villan az égen! Ó ember, hol van ennyi színed?! — A képet mire elkészíted, Mig lemásolod ezeket, Úgy is elfárad a kezed! Ezt kellene alkotni néked, Ez eredeti, első vásznat — Ez eredeti ,első vásznat — Már az első ecsetvonásnál Itt terajtad kacaghatnának! Ó ember, amig másolt képed Oly önelégülten dicséred, jöjj el, csak jöjj az ősi rögre Föllelkesülve, gyönyörködve S himnuszt dalolj együtt velem, Járván e szent hegy-völgyeken! — Vagy bár illő a himnusz hangja, Amikor lelked elragadja • Ez a felséges ős világ, E képek, eme szent csodák: Elég csupán egyetlen-egy szó, Egy egész himnusz helyett hangzó, Melyben lelked mindent kimondhat, Amit itt látsz csodálatosnak, Fenségesnek és nagynak, szépnek: Csendben a kezed összefonva, Áhitatosan imádkozva, Mikor terád figyel itt minden, Mondd ki csak ezt az egy szót: Isten! MIKOR A TÓTOK MEGSZÓLALNAK. Irta: Maróthy Jenő. Sose volt hangos, szófecsérlő fajta a tót. A szemfüles, kerepelő, szépirásu, de minden lelki finomság iránt érzéketlen cseh hivatalnokok karavánja most úgy fest közöttük, mint valami farsangi felvonulás, mely ha önmagától nem gombolyodik vissza eredő helyére, előbb vagy utóbb a nyugalmában megzavart polgárság botütései alatt lesz kénytelen kereket oldani. A tót léleknek — hiába erősitgetik az agitátorok — semmi köze a cseh körmönfontsághoz. Az egyenesen néz, ez sandít. Az egyszerű, ez tudákos. Amannak érzés lüktet a vérkeringésében, emennek szive: a négy alapművelet. Hanem ha mégis fel akarjuk kutatni a tót lélek rokonságát s a magyar néppel való együttélés világos kölcsönhatásának mellőzésével, a szláv tenger áramlatai közül kell kiválasztanunk hozzá az adatokat: az orosz klasszikus regényirodalom parasztja nyomra vezethet. Több vagy kevesebb naivitás, kiapadhatatlan jóság, bölcs béketíirés közös sajátságaik. . És még valami. Ha egyszer lángot fognak, nem lehet őket eloltani. * ...Zólyommegve északi csücskén van egy kis falu s a kis falunak egy nagy papja. Nagy, mert a termete: torony, a karja: tölgyfaág, a szive: szinarany. A falu: tót, a pap: magyar, aki azonban tótul prédikál s világos fejében 30 esztendő alatt egyetlen egyszer sem ütközött össze a magyar érdek a tót érdekkel. Nagy, lobogó fekete szeme van. Azt mondhatnék, hogy költő veszett el benne, ám előttünk a falu s láthatjuk, hogy a költö él, csak vers helyett embereket farag a szive ritmusára. A háború alatt magához vette a környék apátián, anyátlan hadiárváit. Télen saját szobáiban, nyáron az
