Magyar Cserkész, 1984 (35. évfolyam, 1-4. szám)
1984-01-01 / 1-4. szám
MAGYAR CSERKÉSZ 7. oldal A Kinizsiéii kajaktúrája „Nehéz beszámolót írni — kezdi Szilvássy Lőrinc az argentínai Magyar Hírlapban —, mert a szavak hatalmának is van határa, nehéz azt leírni, ami a mese világába való. A cserkészek mesevilágát tervezgetés előzi meg.” Elmondja, hogy miről álmodtak a 12. sz. Kinizsi csapat fiatal vezetői. Álmuk egy gyönyörű, de veszélyes kajaktúra volt a Rio Manson annak „születésétől a Csendesóceánig, kb. 300 km-t kajakozva”. El is indultak a bátor vállalkozók 1983. január 21-én este 8 órakor imával és buzdító beszéddel ellátva, a Magyar Házból, autóbuszon. A buszt Erdős Géza bá vezette. A fiúk az éjjelt átaludták, aztán ismerős helyen ébredtek, majd később egy másik helyen találkoztak azzal a két magyar cserkésszel, akik Brazíliából csatlakoztak hozzájuk. A Tronador hegycsúcs lábánál, közel a csilei határhoz ered a Manso folyó, amelynek neve magyarul „jámbor”, de a folyó eme tulajdonságáról a fiúk egész úton nem tudtak meggyőződni. Eredeténél a folyót a hóolvadás táplálja, ezért kissé megilletődve szálltak be kajakjaikba. A hőméijő ugyanis azt vallotta, hogy a víz csak 5 fok Celziuszig „melegedett” föl. „Nekiöltözködtünk” — irja Lőrinc — „és Neoprén ruhánkba tetőtől talpig becsomagolva inkább Don Quijotehoz semmint kajakozó magyar cserkészekhez hasonlítottunk.” Öt kajakon indultak el. Az első neve Sajó volt, Németh Gyuszi ült benne, őt követte a Vágban Mágel Sanyi és Budaváry Attila. Harmadik volt a Rába ifj. Kádár Károllyal és Molnár Istvánnal, utánuk a Latorcában Ózdy Sándor és Kokron Károly evezett, végül a Hernádban Szilvássy Lőrinc zárta be a sort. A két „brazil” Budaváry Attila és Kokron Károly volt. Sok kisebb-nagyobb nehézség, néhány nem veszélyes lék és sérülés tette izgalmassá az evezést. Szóval résen kellett lenni! Nem lettek volna azonban igazi cserkészek, ha mindezek ellenére is nem vették volna észre a természet szépségeit. Egy helyen ez áll a beszámolóban: „Körülöttünk hatalmas colihue-nádasok és nire-bokrok. Egy kanyar mögött váratlanul óriási sziklák között zúgott a víz.” Egy másik helyen meg ez: „... a parány Moscos tóhoz értünk. Körülöttünk majdnem égig érő sziklafalak, melyekbe csak néhány magas nyárfa kapaszkodott. Kénytelenek voltunk egy ideig álldogálni és csodálni a természet szépségét. A zöld, a szürke és a fehér színek farsangja volt ez, melyeket még tarkábbá tett a madarak világa. Furcsa kíséretet kaptunk: őreink harkályok, abutárdok és vadkacsák voltak, kondorok és sasok az ellenőrök. A Moscos tó után barátunk nagyon jámboran viselkedett. Vitettük magunkat az árral, és nyugodtan nyönyörködhettünk azon, ami bennünket körülvett. Csak az evezők csapása zavarta az ünnepélyes csendet.” Gyakran megálltak, kikötöttek. Ilyenkor turistákkal találkoztak, sőt egy kis házban egy elég népes lelkigyakorlatozó csoporttal is! Időnkint előre gyalogoltak a parton megnézni, ha „gyanúsnak” ítéltek egy közelgő útszakaszt. Buszukkal mindig megbeszélt helyen és időben találkoztak, mert Erdős Géza bá hűségesen követte a kajakosokat különféle nyaktörő hegyi utakon. Az első napok után pedig Ózdy Sanyi kiszállt a vízből, és hátizsákosán a parton követte gyalogszerrel a csoportot. A dél-amerikai nyár ellenére zord éghajlat uralkodott itt, a havasok szurdokaiban; nemcsak a víz volt nagyon hideg, hanem a néha erős szél is, ez azonban nem ijesztette el a fiúkat, küzdöttek tovább a szebbnél szebb tájakon át céljuk, az óceán felé. Amint már említettük, a hosszú beszámoló végig át van szőve a természetért lelkesedő leírásokkal. Úgy gondoljuk, hogy a többi cserkésztörvény is ismételten próbatételre került (segítőkészség, vidám meggondoltság, mások iránti gyengédség), ezekről azonban a beszámoló szerényen hall-A M.Cs.Sz. Nagytanácsa az 1984-es New York-i Cserkészbálon.
