Magyar Cserkész, 1984 (35. évfolyam, 1-4. szám)

1984-01-01 / 1-4. szám

MAGYAR CSERKÉSZ 3. oldal Beszámoló a XV. Világjamboreeről Mint ismeretes, a Cserkész Világszövetség sza­bályai szerint csak azok a cserkészszövetségek lehet­nek tagok, amelyek honi talajon működnek. így a mi magyar szövetségünk (hasonlóan más mene­kült cserkészetekhez, mint pl. az esztek, lettek, lit­vánok, lengyelek, stb.) nem kaphatott meghívót, és csak mint látogatók mehettek be cserkészeink a tá­borba. Ezt azonban megtették, és igen kedvesen fo­gadták őket. Természetes, hogy mindent nem láthattak, ezért nem is adhatnak teljes beszámolót. Kezünkben van azonban egy nagyon szép beszá­moló, melyet William Hillcourt, az Amerikai Cser­készszövetség világszerte ismert, híres “Green Bar Bill”-je írt a Scouting című cserkészlapnak. Híra­dásunkat most az ő nyomán közöljük a Magyar Cserkészben. Kanadának Alberta nevű tartományában, Kana­­naskis területén, Calgary várostól nyugatra kb. 70 km-nyire volt a tábor. Ez alkalommal a jelszó „A szellem tovább él!” volt. Hillcourt szerint a cser­készszellemet lehetett is érezni az egész idő alatt. A tábor 1983. július 6-án nyílt meg, és az ünnep­ségen 101 országból 13 600 cserkész vonult fel. A cikkíró azon elmélkedik, hogy mennyi új or­szágnév szerepelt a felvonuló cserkészek egyes cso­portjai előtt, mert az úgynevezett „harmadik világ­ban” az utolsó néhány évtized során sok, azelőtt idegen hatalom alatt élő nép nyerte el önálló ál­lamiságát. Dr. Zsolnay Miklós koreai cserkészekkel Calgariban Majd szóról szóra ezt írta: „És aztán hiába fi­gyeltem olyan országok nevére, amelyek résztvevői voltak korábbi jamboreeknak: Csehszlovákia, Észt­ország, Magyarország, Lettország, Litvánia, Lengyel­­ország, Jugoszlávia. Egykor ezeknek mindannyiuk­­nak megvolt az erős cserkészetük. Most valameny­­nyiüket elnyelte a vasfüggöny, de menekült cserké­szeik tovább viszik az elmúlt idők cserkészetének szellemét.” Ezután William Hillcourt a tábor egyes jelleg­zetességeit és a programot veszi sorra. Hallottátok-e már, magyar cserkészek, hogy az 1938-as jamboreen — először a világcserkészet tör­ténetében! — a 13 564 résztvevő között 984 leány­cserkész is volt? Telist a világcserkészet követni kezdi a „hontalan” cserkészetek példáját! Mint minden jamboreenak, ennek is gerince volt: új barátok szerzése. Ehhez sikeresen újították fel az 1963-as görögországi jamboree jól bevált játékát, a „Wilde Game”-et. Ez lett a tábor legmeglepőbb sikere. Minden altáborban — írja Hillcourt — min­den cserkész kapott egy kartonlapot, amelyen egy betű volt. Az volt a cél, hogy úgy szedjenek össze egy tizenegy fős fiú-lány csoportot, hogy a FRI­END-AMIS szavakat tegyék ki. Vasárnap reggel 10 órakor kezdődött a játék, és a tábor azonnal nyüzs­gő hangyabollyá vált, megkezdődött a szóvadászat, hogy az összeállt csoportok találkozzanak a többiek­kel a nagy arénában. Ott megkezdődött a nevek, címek írása; ígéretek hangzottak el, hogy sokáig kapcsolatban maradnak egymással hazatérésük után is. Sok olyan új ügyességet is elsajátíthatott, aki a­­kart, mint gerendák fűrészelése és hengerítése, a­­ranymosás, és hasonló „vadnyugati” dolog és sport. A legtöbb erőt, ügyességet és bátorságot a Kana­­naskis folyón való tutajozás kívánta meg, ott a helyszínen, a résztvevők által összeállított tutajo­kon. Volt persze emléktárgy-vásárlás, „csencsölés”, levélírás, ahogy ez már lenni szokott ilyenkor. Külön altábora volt a mozgásukban korlátozott vagy magukban mozgásképtelen cserkészeknek, akikről az egész tábor igazi cserkészszeretettel gon­doskodott. Az étkezés terén bevezetett újítás volt, hogy nem kellett már vizes fával bajlódni a tűzgyújtáshoz: gázkályhákat használtak! (Mit gondoltok erről, ma­gyar cserkészek?) És a tanulság?

Next

/
Thumbnails
Contents