Magyar Cserkész, 1978 (28. évfolyam, 1-12. szám)
1978-05-01 / 5-8. szám
A SZENT IMRE ÉS A DOBÓ KATICA CSERKÉSZCSAPAT JUBILEUMA ÁDÁM GYÖRGY ATYA t A krónikások már minden megírtak Róla, és nagyon nehéz még valamit hozzátenni. Mégis szólnunk kell röviden Ádám atyáról, a cserkészről. A budai Rákóczianumban lett cserkész, ott tette le a fogadalmat, ott szerette meg egy életre a magyar cserkészetet. Lelkes cserkész volt, őrsvezető, — kiről Jandik atya később is szeretettel emlékezett meg. A híres hárshegyi Quo Vadis tiszti tábort, — Koszter atya parancsnokságával — 1934-ben végezte el, s erre az időre később is nagy szeretettel emlékezett. A budai Szent Anna plébánia egyházközségi csapatát vezette pár évig, majd Koszter atya mellé kerülvén a pesti Szent Imre kollégiumba, — főleg regös munkával kezdett foglalkozni. Sokat látogatott a Regnum Marianumba, a magyar cserkészet egyik ősi fészkébe; 1940-ben regös vezetőtiszt lett. Egyetemistáival bejárta az országot, gyűjtögetve a magyar nép ősi hagyományait, énekeit. Igazi cserkészpap volt, és maradt is élete utolsó percéig. Európai táboraink kedves vendége volt. Az utolsó téli és nyári táborba — betegen jött látogatóba. Nem panaszkodott, nem mondta, de láttuk, mily fáradtan, sápadtan járt a fiatalok között. A kastli magyar gimnázium diákjainak sorsa, a cserkészet munkája volt szívének a legkedvesebb. Cserkészeit szerető szíve megszűnt dobogni, — de emléke köztünk él. K.GY. „Rakd meg, rakd meg cserkészpajtás azt a tüzet, Isten tudja mikor látunk megint ilyet.. A sudár eukaliptuszok, meg a karcsú pálmák, de még a sövény virágos bokrai is, bőséges esőben tisztára mosdva, a gyenge szellőben hajladozva, ünnepi hangulatot árasztottak. A tündöklő napsugarak kilenc óra után már hosszú sor autóról verődtek vissza, melynek gazdái az ünnepre érkeztek. Tíz órakor a két jubiláló csapat a Zrínyi Kata csapat képviselőivel, a jelen levő körzeti és kerületi tisztségviselőkkel, valamint az egyenruhás volt cserkészekkel zászlófelvonáshoz sorakott. A magyar és a brazil zászló a cserkészinduló hangjai mellett kúszott fel a rúdra. A napostiszt felolvasta a napiparancsot, aztán kezdődött az ünnepi program. Idősebbek és fiatalok ügyességi próbán vettek részt, s hol itt, hol ott csattant fel a vidám nevetés, egy jól sikerült vagy éppen kudarcba fulladt próbálkozás nyomán. Közben megérkezett Tóth Veremund, a Dobó Katicák alapító parancsnoka. A napostiszt gyülekezőt fújt, s a két jubiláló csapat szemlére sorakozott. Cala bá, a II. kerület parncsnoka szemlélte meg a felsorakozott csapatokat. Ezután ekumenikus istentisztelethez gyülekeztek a résztvevők, melyet a „Parnokúr” (Tóth Veremund) mutatott be Cala bá segédletével . Az első parancsnok szentbeszédét a volt és jelenlegi cserkészekhez intézte. — „Ha talán aggodalom fogna el benneteket a cserkészet jövőjét illetőleg, nézzetek ezekre a fákra, melyek itt körül állnak bennünket. Nézzétek azt a fenyőt, mely pár éve még gyerek nagyságú volt, s ma már szinte a felhők közé fúrja a fejét. Vagy nézzétek azt a hatalmas eukaliptuszt, melynek elöregedett, száraz ágai leváltak, hogy helyet adjanak a fiatal, friss hajtásoknak. Amíg cserkészetünk olyan lesz, mint az embui fák, addig ne féljetek: lesz 30, sőt 50 éves jubüeum is”. Katolikus egyházi énekek váltakoztak protestáns zsoltárokkal, s a magyar himnusz zárta be az ekumenikus istentiszteletet. A lelki táplálék vétele után a test erősítése következett. Tavaly ilyenkor még Tibor bá, az öreg cserkészek fáradhatatlan vezetője sürgölődött a konyha körül. Távozása, mint a saö-pauloi magyar élet annyi más helyén, itt is űrt hagyott maga után, de — az embui fák példájára — friss, fiatal hajtások kerültek a levált öreg ág helyébe, s az új „öregcserkészek” szinte valamennyien a most cserkészkedő gyerekek szülei, lelkesen és hibátlanul látták el az ebédkészítés és kiosztás feladatát. Mindenkinek nagyon ízlett Edit és András székelykáposztája és almás lepénye, s a felnőttek sörrel, borral, a gyerekek meg frissítőkkel öblítették le a jó falatokat. Ebéd után népi bemutató kö-4
