Magyar Cserkész, 1978 (28. évfolyam, 1-12. szám)

1978-05-01 / 5-8. szám

TALÁLKOZTUNK? csoportmunkán keresztül, egymás­ra is találtak, sőt, mindenki a ma­ga módján, Istennel is találkozott. Szilárd meggyőződésem, hogy ahol annyi jóság, jóakarat, őszinte­ség, becsületes nyíltság és szere­tet volt, ott az Isten is mutatko­zott. Ahogy én argentínai barátaimat ismerem, biztos vagyok, hogy ha­sonló vagy más formában „talál­kozás” a jövőben is megismétlő­dik, s ahogy magamat ismerem, és ha Isten is megsegít, abban is biztos vagyok, hogy valamikor me­gint ott leszek. Remélem, másutt is akadnak majd fiatalok és cserkészvezetők, akik időt találnak egy-egy ilyen hétvégi találkozásra. Másutt is szívesen segítek. Ádárn Atya JUBILÁLTUNK 15 éves a csapatunk. Tábortű­zi program keretében egyúttal be­számolókat tartottunk és visszate­kintettünk az elmúlt évekre. Itt Gi­­tu nagy segítséget jelentett, ő volt az indítója és bennünket lelkesített. Most is igen aktívan besegít, együtt tervezzük átrendezni, felújítani cserkészotthonunkat; bútorokat ve­szünk. Nem sok a pénzünk, de gyűj­tünk rá. Karácsonyra terveztünk új­ra bölcsőkézni családról-családra.” (Kellner Ilona cspk. leveléből — Svédország) Hármas találkozót rendezett az argentínai Platánoszon néhány őszintén Krisztustkereső személy fiatal magyaroknak (voltak ott korban ugyan idősebb, de lélekben fiatalok is). Engem New Yorkból importál­tak ezekre a napokra, és boldog vagyok, hogy elmentem. Boldog vagyok nemcsak azért, mert talál­koztam régi jó barátaimmal, aki­kért itt, messze északon is, min­den nap imádkozom, hanem azért is, mert olyan hézagpótló kezde­ményezésben vehettem részt, ame­lyet ottani barátaimnak nagyon fontosnak tartok. Ezért a lehető­ségért őszintén hálás vagyok a rendezőknek, akik nem ijedtek meg a nehézségektől. A kérdés azonban, amire vála­szolni szeretnék, az, hogy érdemes volt-e ezt a „találkozót” megren­dezni, sikerrel járt-e a kezdemé­nyezés? Az én benyomáson sze­rint, és azoknak a fiataloknak a véleménye szerint, akikkel azóta beszéltem, azt felelték mindkét kérdésre: igen, érdemes volt, mert találkoztunk. A legnagyobb sikere, szerintem, az volt, hogy a találkozó megtör­tént („megtört a jég”), és hogy a fiatalok ráébredtek közös problé­máikra, azokról őszintén (néha megdöbbentő nyíltsággal) mertek beszélni, választ keresni. Lehet (sőt biztos vagyok), hogy nem kaptak minden kérdésre kielégítő választ. Ennek több oka volt. Az egyik talán az, hogy mi „előadók” gyakran olyan kérdésekre válaszol­tunk, amelyek nem merültek még föl a fiatalok szívében, legalább­is nem úgy, ahogy azokat mi meg­fogalmaztuk (azaz: mi kínaiul be­széltünk). Egy másik ok viszont az lehet, hogy a fiatalok a választ „kemény beszédnek” tartották, és egyelőre nem tudták vagy nem akarták meghallani az Igét. Végül, azt is el kell ismernünk, hogy nem is tudtunk, illetőleg nem is lehe­tett minden kérdésre választ adni, hiszen kereszténynek lenni annyit jelent, mint az ismeretlen pere­mén élni. Mindenek ellenére azt hiszem, hogy a fiatalok önmagukra, és a 3

Next

/
Thumbnails
Contents