Magyar Cserkész, 1978 (28. évfolyam, 1-12. szám)
1978-05-01 / 5-8. szám
TALÁLKOZTUNK? csoportmunkán keresztül, egymásra is találtak, sőt, mindenki a maga módján, Istennel is találkozott. Szilárd meggyőződésem, hogy ahol annyi jóság, jóakarat, őszinteség, becsületes nyíltság és szeretet volt, ott az Isten is mutatkozott. Ahogy én argentínai barátaimat ismerem, biztos vagyok, hogy hasonló vagy más formában „találkozás” a jövőben is megismétlődik, s ahogy magamat ismerem, és ha Isten is megsegít, abban is biztos vagyok, hogy valamikor megint ott leszek. Remélem, másutt is akadnak majd fiatalok és cserkészvezetők, akik időt találnak egy-egy ilyen hétvégi találkozásra. Másutt is szívesen segítek. Ádárn Atya JUBILÁLTUNK 15 éves a csapatunk. Tábortűzi program keretében egyúttal beszámolókat tartottunk és visszatekintettünk az elmúlt évekre. Itt Gitu nagy segítséget jelentett, ő volt az indítója és bennünket lelkesített. Most is igen aktívan besegít, együtt tervezzük átrendezni, felújítani cserkészotthonunkat; bútorokat veszünk. Nem sok a pénzünk, de gyűjtünk rá. Karácsonyra terveztünk újra bölcsőkézni családról-családra.” (Kellner Ilona cspk. leveléből — Svédország) Hármas találkozót rendezett az argentínai Platánoszon néhány őszintén Krisztustkereső személy fiatal magyaroknak (voltak ott korban ugyan idősebb, de lélekben fiatalok is). Engem New Yorkból importáltak ezekre a napokra, és boldog vagyok, hogy elmentem. Boldog vagyok nemcsak azért, mert találkoztam régi jó barátaimmal, akikért itt, messze északon is, minden nap imádkozom, hanem azért is, mert olyan hézagpótló kezdeményezésben vehettem részt, amelyet ottani barátaimnak nagyon fontosnak tartok. Ezért a lehetőségért őszintén hálás vagyok a rendezőknek, akik nem ijedtek meg a nehézségektől. A kérdés azonban, amire válaszolni szeretnék, az, hogy érdemes volt-e ezt a „találkozót” megrendezni, sikerrel járt-e a kezdeményezés? Az én benyomáson szerint, és azoknak a fiataloknak a véleménye szerint, akikkel azóta beszéltem, azt felelték mindkét kérdésre: igen, érdemes volt, mert találkoztunk. A legnagyobb sikere, szerintem, az volt, hogy a találkozó megtörtént („megtört a jég”), és hogy a fiatalok ráébredtek közös problémáikra, azokról őszintén (néha megdöbbentő nyíltsággal) mertek beszélni, választ keresni. Lehet (sőt biztos vagyok), hogy nem kaptak minden kérdésre kielégítő választ. Ennek több oka volt. Az egyik talán az, hogy mi „előadók” gyakran olyan kérdésekre válaszoltunk, amelyek nem merültek még föl a fiatalok szívében, legalábbis nem úgy, ahogy azokat mi megfogalmaztuk (azaz: mi kínaiul beszéltünk). Egy másik ok viszont az lehet, hogy a fiatalok a választ „kemény beszédnek” tartották, és egyelőre nem tudták vagy nem akarták meghallani az Igét. Végül, azt is el kell ismernünk, hogy nem is tudtunk, illetőleg nem is lehetett minden kérdésre választ adni, hiszen kereszténynek lenni annyit jelent, mint az ismeretlen peremén élni. Mindenek ellenére azt hiszem, hogy a fiatalok önmagukra, és a 3
