Magyar Cserkész, 1975 (26. évfolyam, 1-12. szám)

1975-01-01 / 1-2. szám

MINDSZENTY JÓZSEF Életében és halálában sokat ír­tak és beszéltek róla. A nyugati lapokban korunk legnagyobb hit­vallójának nevezték. Mi, cserkészek, nem mondunk nagy szavakat. Csak lehajtjuk fe­jünket és hálát adunk Istennek, hogy néhány röpke esztendőre ne­künk adta a bíborost. Mert ő min­den magyart szeretett ugyan, de amerre eljárt szerte a világon ag­gódva kutató szeme elsősorban minket keresett. A magyar cserké­szeket! Bennünk látta a jövendőt. Világotjáró útja során sokszor megtörtént, hogy lelkes szülők eléje tuszkoltak egy-egy magyaros ruhá­ba öltöztetett gyermeket. De ami­kor a bíboros megszólította, a gyer­mekek némán néztek rá: nem tud­tak egy szót se magyarul. Óh, hogy elborult ilyenkor a magyar főpap szeme! A magyar cserkészben nem csa­lódott. Örült a lelke, valahányszor köztünk járt. DR. BÁTORI JÓZSEF Sík Sándor után a magyar cser­készetnek Bátori piarista atya volt az egyik legnagyobb egyénisége. Diák korában a pesti piarista gim­náziumban már lelkes cserkész volt; tanára, Sík Sándor nevelte an­nak. Amikor Sík Sándor egyetemi ta­nár lett és Szegedre távozott( 1930), Pesten ő lépett a helyére és má­sokkal együtt megszervezte a rover­­cserkészetet. A világ legtöbb cserkészmozgal­ma nem sokat tud nyújtani a gyer­mekkorból kinövő ifjúságnak. A magyar mozgalom viszont ifjaknak való kemény túrák, férfias mozgó­táborok mellett a nemzetnevelés egyik nagy tényezője lett: a ma­gyar népdal, tánc, művészet, szo­ciális megújulás apostolaivá tette a férfivá növő cserkészt. Bátori Jó­zsefnek ebben oroszlánrésze van. Napsütésben indultunk Buffalo­­ból, hogy Bátori József piarista atya cserkésztestvérünk temetésén résztvegyünk. Jó háromnegyed órai hajtásra, North Evansban volt a Épen ezért nagy a mi vesztesé­günk. Nagyobb, mint bárkié. Nem­csak főpásztort, hanem szerető és gondoskodó atyát vesztettünk. Más­felől a magyar cserkész hálával néz az Égre. Az Egek Úra megengedte temetés. Sokan szerettek volna ve­lünk tartani, de munka- és iskola­nap lévén, erről le kellett mondani­­ok. Tibold Kinga és Ákos, valamint Kati lányom jött velem a buffaloi csapatból, mégpedig árvalányhajas sapkában. Ők vitték a piros-fehér­­zöld szalaggal díszített koszorút az oltárhoz. A nagy papi segédlettel bemuta­tott püspöki misén angolul ment minden, de egyszer ismerős dal­lam ütötte meg a fülünket: „El­­megyek-elmegyek, hosszú útra me­a sokat szenvedett bíborosnak, hogy végigjárja a világot és megnézze szétszórt népét. És külön minket, a magyar cserkészeket. Ha örült nekünk, tudatában volt hibáinknak is. Hibáinkat mi is is­merjük. Mindszenty József bíborost nem feledjük el és valahányszor rágondolunk, megpróbálunk javí­tani hibáinkon. gyek ...” — ezt játszotta egy kedves fiatal apáca orgonán. A nyitott sírnál Kinga, Ákos és Kati levették sapkájuk mellől az árvalányhajat és a koszorúba tűz­ték. Kati a koporsó keresztjébe is árvalányhajat húzott, Kinga pedig a Magyar Cserkész Szövetség kop­jafáját helyezte a koporsóra, amit Latkóczy Osváth László est. hozott személyesen Garfieldből. így vet­tünk búcsút örökre Bátori atyától. A cserkésztől. Baránski Tiborné lest. A Magyar Cserkész Szövetség idei közgyűlését Torontóban rendezték meg,'—a főasztalnál dr. Némethy György elnök beszél, tőle jobbra Bodnár Gábor, Latkóczy Osváth László, balra Beodray Ferenc, Mattyasovszky—Zsolnay Miklós és Jámbor Lajos. A másik kép a torontoi Teleki Pál emlékünnepélyen készült. 3

Next

/
Thumbnails
Contents