Magyar Cserkész, 1975 (26. évfolyam, 1-12. szám)

1975-01-01 / 1-2. szám

A BUENOS AIRESI CSERKÉSZOTTHON

Megtörtént az első kapavágás és ezzel gyakorlatilag megkezdődött a buenos airesi magyar eserkészotthon építése. Kapavágás? Egyik kapavágás a másikat követte, jeleként annak, hogy az egész magyar társadalom vállalja a terhet.

Részlet egy, az ügyv. elnökhöz intézett levélből: „ az asadot a Hungária Egylet rendezte ugyan, mert mi időben nem tudtuk megrendezni; siettünk, hogy a munkát minél hamarabb elkezdhessük. Nagy volt a siker! Délután 3-kor sorakozót sípolt Dini. A négy csapat cserkészei felsorakoztak, egyenruhában. H. Laci mondta az ünnepi beszédet és megtette az első kapavágást. Aztán a következők jöttek, ebben a sorrendben, hogy a kapavágással elkötelezzék magukat: én, mint az EMESE elnöke, Pap András, mint a Hungária üv. elnöke, Siraki Pali bácsi, mint a Hungária örökös elnöke, Papp Jenő, a 12.sz.cscs. fenntartó testületének elnöke, Zaha Sándor a 16.sz. cscs. fenntartó testületének elnöke, Földényi Ottó a 39.sz. és Graul Róbert a 68.sz.cscs. fenntartó testületéinek nevében; Zombory István, az építőbizottság vezetője, Vass Béla, az otthon tervezője, majd Graul Beatrix, ifj. Zana Sándor, Kerekes György és Lomniczy Alexandra a csapatok nevében . . . Körülbelül 400-an voltunk. Megállapodás szerint most a csapatok 5-5 millió pesoval járulnak hozzá az EMESE vagyonhoz, hogy az otthont felhúzhassuk. Némethy Gyuri és a Te tagdíjad fejében küldött csekket ezennel nyugtázom, illetve ide mellékelem a nyugtákat ...”

Hogy milyen lesz a cserkészotthon? Az északi zónában működő négy cserkészcsapat mindenikének kb. 35 négyzetméter területe lesz, mint saját helyiség, mégpedig az első emeleten. A második emelet a felszerelésé, itt mindenik csapatnak külön raktára lesz. A földszinti 170 négyzetméteres majdnem teljesen nyitott részt a különböző ünnepségek és előadások részére tervezték.

Jövő számunkban bemutatjuk az otthon rajzát is.

GÖNCÖLSZEKÉR NÉLKÜL

(Folyt, a 2. oldalról)

isten, mint az amerikai népeknek. Megbecsültük a keveset. Édesanyánktól azt tanultuk: ne dobd el fiam, hajtsd ószsze, tedd el, még hasznát veheted. Az alma csutkáját is jól lerágtuk. A szalonnabőrt eltettük, hogy a levesbe belefözzük. Azóta már Európát is meghódította a fogyasztási forradalom, amelyik azt tanítja: dobd el fiam, ne tartsd meg, vegyél újat. Csak a mostani válságban kezd a nyugati világ rádöbbenni: uramfia, hátha mégse olyan jó dolog a természet javait könnyedén eltékozolni. Az elmúlt években bizony egy cserkésztörvénytől sem rugaszkodtunk el annyira, mint a takarékosságétól. Akik csapatszertárrakkal küszködnek, vagy tábori ebédek után a kiöntött ételt elhordják (vagy titokban elássák), jól tudják ezt. Hadd idézzem hát fel a 13-as „betonkaják” emlékét. Amikor még nem jólelkü és aggodalmaskodó mamák főztek, hanem Hapek volt a tábori szakács. S ha Hapek a kimerítő napi program átnézése után aggodalmaskodva szólt volna Iván bánok, hogy nem kellene-e a vacsorára szánt menüt (sárgarépa főzelék és fejenként egy virsli) felerősíteni, akkor Iván bá rögtön készen állt a válasszal: keverj bele még két kiló lisztet! Hadd lakjanak jól! — Ez a pempö reagál a cserkész hasában lévő sósavval és pepszinnel, percek alatt beton lesz belőle, és így a cserkész hasát, a gravitáció törvénye miatt, a föld felé vonzza. Ezért a cserkész nemcsak jóllakik, hanem ezt határozottan érzi is. Ilyen elveken nevelkedve, a csapat tagjai nem voltak

Lomniczy Alexandra kapavágása, ami valójában ásónyom.

válogatósak s néhány ifjú vezető, mint HáTé és DéGé, a repeta művészetét a hexapeta és heptapeta tökélyére fejlesztették. De ki ne emlékeznék a 13- asok „augsburgi fekete napjára”, amikor Hapek délben odakozmálta a betont? Morogva evett a nép, fele megmaradt. Ha azt hiszitek, hogy Iván bá kidobatta a maradékot, hiába írtam le az eddigieket. Gondosan félretetette vacsorára. Ezt már ez az edzett nép is nehezen viselte el. Fenyegető morgások hallatszottak mindenfelé, parasztlázadásról beszéltek, Dózsa György nevét emlegették s azt, hogy hová fogják Hapek és Iván bá felnégyelt testét kiszögelni. A délután fénypontja hadijáték volt, messze a tábortól. Iván bá kiadta a parancsot Hapeknek: főzzél pörköltet. S reszkető kézzel maga osztotta ki a húsadagot hozzá, ami Samu bácsi ajándéka volt, mint minden a táborban. S Hapek a tábortűz parazsánál elkezdte az ősi szertartást, a majdnem vallásos ceremóniát: bográcsban főzést. S mire a had megtért a hadijátékból, mennyei illatok úsztak a tábor fölött: borjúhús, fűszerek és párlódó zöldségek földöntúli illata. A szemekben a megbocsájtás és majdnem bárgyú boldogság fényei úsztak: Iván bá megbánta bűneit. Sorakozó vacsorához! Soha ilyen lelkes jöjj el Jézust még nem vezényeltek. S ekkor megszólal Iván bá kicsit vontatott hangon: először megesszük a déli maradékot. S akik megettük a maradékot, utána pörkölttel elnyomtatjuk. — Félelmetes csend támadt. Aztán összevillantak a szemek. Egy irtózatos csatakiáltás és rávetették magukat az immár kétszeresen kozmás pempöre. Multipetával percek alatt átrágták magukat rajta s utána boldog pofával és félreálló hassal leültek a pörkölt mellé .... Nem, ez a társaság nem volt elkényeztetve. Cserkészetre sem autón hordták őket a szüleik. Gyalog mentek le a villamosmegállóig s ott szedegette fel őket Nusi, a megbeszélt időpontban ....

Mindezek persze nem a történetírók hiteles följegyzéseiből valók, hanem a nép egyszerű meséi, regösök és hegedősök csacska fecsegése. Ne is higyjétek el! A benne szereplő személyek soha nem léteztek. S még ha léteztek is, egy nagy homály jött már régen s úgy szétszórta őket, kit Sao Paulába, kit Amerikába, kit Európába, hogy még a madár se leli a nyomukat. Csak a Göncölszekér maradt meg utánuk, valahol a Császár Asztalának lapos csúcsa fölött. De csak cserkészek láthatják! Tábortüzek után, mikor már elhamvadt a parázs és elbágyadtak a szemek. Olyankor jól látni mind a hét csillagát. Mutatja az utat....

4