Magyar Cserkész, 1973 (24. évfolyam, 1-8. szám)

1973-03-01 / 3-4. szám

tek. Ezért képzett pedagógusokból bizottságot hoztunk össze. Összegyűjtöttük a cserkészet által fenntartott iskolák vezetőit. Közreadtunk egy gyakorlati tanmenetet. Ezt világszerte el is fogadták magyarlakta gócpontokban. Ugyanis a külföldi magyar szakemberek idekinti tapasztalatok alapján szerkesztették meg.

— Felmérhető-e számokban is az elmúlt évek eredménye?

Az ötvenes évek elején néhány nyári iskoláról tudtunk csupán. Ezek is inkább „napközi otthon” jellegűek voltak. Azóta, s különösen a legutóbbi évek során, a hétvégi iskolák száma nőtt meg. Az oktatás is rendszeresebbé vált. Ma, csak az USA- ban 26 hétvégi iskoláról tudunk. Ezek legtöbbje heti 3—4 órában tanít alapvető írást-olvasást és egyéb magyar ismereteket.

Három mindennapos magyar iskola is működik: Passaicon — a hivatalos tanítási órák után, — Barbertonban — a hivatalos tanítási időbe iktatva — és végül New Brunswickon, ahol az egyházközség iskolájának mind a 8 osztályában rendszeres magyar oktatás folyik, a hivatalos tanítási időn belül. Ebben az iskolában két tanítónő csak magyar oktatással foglalkozik. A tanulók negyedévenként osztályzatot kapnak magyar nyelvből is. A mindennapos és hétvégi iskolák mellett, nyári iskolák is működnek. Egyre több hivatásos tanító kapcsolódik bele nevelői munkánkba. Örvendetes tény, hogy az elmúlt évek során több olyan tanítóval gyarapodott nevelői közösségünk, akik tanulmányaikat a közelmúltban Magyarországon végezték s sikerült nyugatra jutniok. Így találkozik nevelői tevékenységünkben az újabb magyar pedagógia és a külföldi magyarság igénye. Ekként született meg nemrégiben az a tanmenet, amelyet cserkészvezetők és egyben hivatásos pedagógusok állítottak össze a külföldön működő különböző típusú magyar iskolák számára.

— Az iskolák mellett magyarság-ismereti tanfolyamokról is hallottunk.

— A cserkész élete állandó tanulás. Már a fiatal őrsvezető-jelölt is több hónapos előkészitő tanfolyamon, majd vezetői táboron vesz részt. Az előkészületek magában foglalják a szükséges történelmi, irodalmi, földrajzi és néprajzi ismereteket is. Tiszti fokozaton úgynevezett „Érettségi előkészítő tanfolyamokat és táborokat” szerveztünk, külföldön született vezetőjelöltjeink részére. Közel 300-an szereztek kiegészítő magyar érettségit külföldi diplomájuk mellé a cserkészetben.

— Ily szétágazó tevékenység tananyaggal való ellátása nem könnyű...

— Odaadó, lelkes vezetőgárda, hozzáértő szerkesztők tették lehetővé könyveink kiadását. Eddig 84 könyvünk, zsebkönyvünk, füzetünk jelent meg és jár kézről-kézre Ausztriától Ausztráliáig. A cserkész-tudnivalókat három cserkészkönyvünk öleli fel 364 oldalon. Gazdagon illusztrálva, nemcsak a gyakorlati ismeretek tárháza, de irodalmunk gyöngyeinek is foglalata. Ehhez a könyvhöz cserkész művészeink készítették a rajzokat, melyekre külön büszkék vagyunk.

— Pótolják-e ezek a kiadványok a hazai tankönyveket?

— Sajnos, nem! Még számos más könyvre volna szükség. A Magyarországon nyomtatott iskolakönyvek ugyanis — bár jól szerkesztettek és tetszetős kiállításúnk — sok helyen megemészthetetlen pártpropagandával vannak teletűzdelve. Nem tömhetjük a külföldi magyar gyermek fejét azzal a propaganda szólammal, hogy a magyar nép egy évezred rabigája után csak 1945 tavasza óta úr a saját portáján. (Annyit már elemistáink is tudnak, hogy idegen hatalom katonai jelenléte még sehol sem jelentett szabadságot.) Azt sem taníthatjuk, hogy a vöröshadsereg azért jött Magyarországra, hogy Iván és társai, csokoládét osztogassanak a gyerekeknek.

— Eszerint az itteni magyar iskolák nem használják a hazai könyveket?

— Ez a tanítótól függ: van, aki részben vagy egészben használja a jobb, illetve propagandától mentes könyveket, vagy maga rostálja ki a nem kívánatos részeket. Van, aki csak külföldön megjelent oktatási anyagot használ. Ügyelni kell olyan könyvekre is mint pl. Helon László ponyvája. Felfedeztem Amerikát c. kötetében sok helyen elárulja, hogy igen felületesen ismeri Amerikát és az amerikai magyarságot. De azért egy Second Ave.-i vendéglő képét (New York-i magyar negyed) mint a fasiszta huligánok, renitenskedő helyét közli le. Ilyen körülmények között a nyugaton élő magyar érthetően gyanús szemmel nézi a kultúrcserét.

— Lehet-e ma kultúrcseréről komolyan beszélni?

— Az eddigi kísérletezések egyoldalúak. Budapest küldhet könyveket, művészeket, zene- és énekkarokat stb., ám a cserkeszkönyv hazaküldése a címzett részére zaklatást eredményezhet. Cserkészcsapat csak „inkognito”, „álruhában” járhatna magyar földön. Szó sem lehet, hogy cserkész árvalányhäjasan „tüntessen” Magyarországon, mondta egy kinn járt bennfentes. Ugyanakkor ide a legexponáltabb párttag is bejöhet, bármilyen könyv ideküldhető. Hol itt a csere? Szerintünk kultúrközeledésről csak akkor lehet szó, ha újból igazi cserkészet lehet odahaza, Isten, haza és embertárs fogalmakkal, s ha ahhoz újból szabadon csatlakozhat otthoni fiatalságunk.

— Az egyenlő mérték hiánya kizárja az anyanyelvi konferenciát?

— Az azon való részvételt mindenesetre. Az eddig tapasztaltak a felelősen gondolkozókat visszatartják a részvételtől. Valószínűtlennek tartom, hogy egyetlen komoly külföldi magyar iskola igazgatója is hazautaznék. (Bár alakult iskola néhány