Magyar Cserkész, 1969 (20. évfolyam, 1-12. szám)

1969-01-01 / 1-2. szám

Ennek az Intéző Bizottságnak felkérésére, a Ford Alapítvány tanulmányt készített a mozgalom problémáiról, melynek összeál­lítására dr.íJagy Lászlót kérték fel. Két évi munka után, be­járván a világ jelentősebb cser­kész országait, az 196?-es vi­lágkonferencián ismertette ta­nulmányát és javaslatait./A ta­nulmányról, melynek összeáll! - tásakor Nagy László a Magyar Cserkészszövetség néhány veze­tőjével is folytatott eszmecse­rét, e cikk Írója a "Vezetők Lapja" 17.számában ad ismerte­tést/. Nagy László 1921-ben Buda­pesten született, ahol elemi és középiskoláit járta, majd egye­temi végzettséget is szerzett. Mesteri képesítéseit társada­lomtudományból /Genfi Egyetem/, és jogból /Budapest/ szerezte, valamint államtudományi dokto­rátusát a Pázmány Péter Tudo­mányegyetemen. Később a világ­hírű "Graduate Institute of In­ternational Studies"-nek lett tanulmányi igazgatója és Kutató és Dokumentációs Osztályának ve­zetője. Ugyanakkor indította meg a Genfi Egyetem Sajtó és Tájékoztató Hivatalát. Újságírói és irói pályát is folytatott .Ma­gyarországon a Kisgazda Párt sajtófőnökeként működött 19^7- ig. Utána vándorolt ki Svájcba ahol felvette a svájci állam­­polgárságot. Mint a tekintélyes "Gazette de Lausanne" külügyi szerkesz­tője nyert elismerést különösen Európa francia-nyelvű lakossá - gánál. Nemzetközileg elismert szakembere Keleteurópa és Afri­ka problémáinak. Számos köny­vei közül néhány: "Nagy Imre", "Katanga" és "A népidemokráciák történelme". Cserkészkedését 1931-ben a 18.Lóczy Lajos cserkészcsapat­­ben kezdte, majd később cser­késztiszti képesítést is nyert. Részt vett a gödöllői és vogel­­zangi jaraboreekon. Most. kap­csolódott' ismét a mozgalom munkájába, az említett tanul­mány révén, melynek cime "Etu­de Sur le Scoutisme Mondial", 1967 júniusi kiadással. A, ta­nulmányt a Világkonferencia el­fogadta és egyes javaslatait eszközölni is fogja. Dr.Nagy László mindezek mel­lett háromgyerekes családapa. Laci bá'-nak a "Magyar Cser­kész" hasábjain keresztül kí­vánunk eredményes munkálkodást uj beosztásában. A cserkész­­mozgalomban kiváló szolgálatot tesz, a magyar névnek pedig el­ismerést és dicsőséget szerez. -Fischer Viktor est. Külügyi vezető-_____ /folyt.á.old./ nyört föl kell áldoznod a na­gyobb jó érdekében. A rab­­bilincsben nem lehet boldog az ember még akkor sem, ha a bi­lincset gyönyörökből kovácsol­ták. A szeretet a szív szabad­ságának a biztosítéka, s a szív szabadsága az emberi boldogság legbiztosabb záloga. Boldog akarsz lenni? Vi­gyázz szived szabadságára... Jó munkát!-Adám Atya­— 6 — I

Next

/
Thumbnails
Contents